back to top
2024. május 28. 06:14
KezdőlapMotoGPNagyon meghatották a riválisok Marc Márquezt

Nagyon meghatották a riválisok Marc Márquezt

Marc Márquez elárulta, meghatotta őt a riválisok gesztusa, akik egyenként biztosították őt támogatásukról a negyedik műtétje előtti utolsó futam levezető körében. A spanyol versenyző arról is beszélt, hogy lehet utálkozni, de sérülést soha nem kívánnak egymásnak.

Marc Márquez most már több mint két éve küszködik a sérülésével. A Honda versenyzője pályája csúcsán, sokszoros címvédőként bukott a 2020-as szezonnyitón, aminek következtében eltört a felkarja. Három műtét után végül 2021-ben visszatért, és bár abban a szezonban már három győzelmet aratott, később nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna.

Az idei év második, indonéziai hétvégéjén ismét óriásit bukott, de emiatt csak egy futamot kellett kihagynia. A karja viszont továbbra sem muzsikált megfelelően, így Mugellóban bejelentették, hogy a verseny után negyedszer is kés alá fekszik. Miután megszerezte a tizedik helyet, a közvetítésben is látszott, hogy a könnyeivel küszködik. Ezt az ellenfelek gesztusa váltotta ki belőle, akik közül sokan odamentek hozzá a levezető kör alatt, és támogatásukról biztosították őt.

Nyilvánvalóan szép menet volt, tele érzelmekkel – emlékezett vissza. – Amikor a negyedik műtétéről van szó, az ember soha nem tudhatja, milyen lesz a visszatérés, vagy hogy mikor fog megtörténni. Izgalmas volt, mert a legtöbb versenyzőnél éreztem a tiszteletet, és ez fantasztikus volt. Persze néhányuktól ez meglepő volt. Valakitől számít erre az ember, mert jó a kapcsolatunk, de mások esetében meglepődtem.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MotoGP™ (@motogp) által megosztott bejegyzés

Ahogyan az élsport többi területén, úgy a MotoGP-ben is rendre előfordul a rivalizálás, ami adott esetben utálkozásig is fajulhat. Ezt Márquez is megtapasztalta már pályafutása során, elég csak a Valentino Rossival ápolt viszonyukra gondolni. A spanyol versenyző azonban hangsúlyozta, hogy legyen bármilyen is a kapcsolat, senki nem akarhatja, hogy a másik ehhez hasonló helyzetbe kerüljön.

Az ember gyűlölhet valakit, harcolhat egy ellenféllel, de soha nem kívánhat sérülést annak a versenyzőnek – szögezte le. – Egy sérülés nemcsak szakmai szempontból jelent változást, hanem a magánéletben is. Az ember tisztában van vele, milyen kockázatokat vállal a motorozás során, és bár természetesen nem a legjobbakat kívánja a riválisának, de azt sem, hogy megsérüljön. Szóval ez fontos volt.”

Márquez végül hat fordulót volt kénytelen kihagyni, és az utolsó hat futamra tért vissza. Bár győznie azóta még nem sikerült, de Japánban pole pozíciót szerzett, Ausztráliában pedig felállhatott a dobogóra. A 2023-as idény egyik nagy kérdése lesz, hogy vissza tud-e térni tartósan az élmezőnybe, bár ebből a szempontból a Hondán is nyilvánvalóan sok fog múlni.