2024. április 16. 08:31
KezdőlapMagyarokIdén is szurkolhatunk honfitársunknak a tavaly magyar versenyzők által uralt sorozatban

Idén is szurkolhatunk honfitársunknak a tavaly magyar versenyzők által uralt sorozatban

Nyilvánosságra hozták a 2023-as Northern Talent Cup versenyzői listáját – idén is lesz magyar pilóta a mezőnyben, Vincze Martin személyében.

A fiatal magyar versenyző, Vincze Martin 2023-ban is a Northern Talent Cup sorozatában fog versenyezni. Martin 2021-ben debütált a sorozatban, 11 évesen, a mezőny legfiatalabb versenyzőjeként. Újonc szezonjában is megvillantotta tehetségét, és az összesített tabella 15. helyén fejezte be a szezont. 2 futam kivételével minden versenyen pontot tudott szerezni.

Debütálásakor elmondta, hogy 5 évesen kapta első motorját, és a jobb kanyarokkal teli pályákat szereti a legjobban, mint például Le Mans. Példaképe, mint sok kortársának valószínűleg, Valentino Rossi volt. Azt is elmondta, hogy néha becsukja a szemét és fejben megtesz néhány kört a pályán. Természetesen a legnagyobb álma pedig az, hogy a MotoGP-ben versenyezzen.

2022 egyértelműen a magyar versenyzőkről szólt az NTC. 5 honfitársunknak szurkolhattunk a mezőnyben: a végül bajnok Rossi Moor, Farkas Kevin, Varga Tibor, Vincze Martin és Lőrinc László személyében. A magyar fiúk magasra tették a lécet, hiszen Rossi Moor elhozta a koronát, mindössze 14 ponttal megelőzve Farkas Kevint. Vincze Martin hatalmas fejlődésen ment keresztül a szezon során és végül Varga Tibor mögött a hetedik helyen végzett a tabellán, az évad során pedig dobogóra is tudott állni.

2 év tapasztalattal a háta mögött, újult erővel vág neki a következő esztendőnek a még mindig csak 13 esztendős magyar fiú, ahol egyedüli magyarként lesz jelen a mezőnyben. Martin 2 év tapasztalata után is a legfiatalabb versenyző lesz az évadban. Stefano Favaro csapata, a Fairium Generation Riders Team 2023-ban is a sorozat szereplője lesz, de ahogy erről korábban már beszámoltunk, ezúttal 2 olasz versenyzővel vág neki a szezonnak.

Stefano Favaro már megkezdte a felkészülést csapatával 2023-ra

Íme a teljes rajtsorrend: