2024. április 20. 16:56
KezdőlapMotoGPA MotoGP korábbi sztárja felidézte, hogyan rémítette halálra őt egy anyavaddisznó

A MotoGP korábbi sztárja felidézte, hogyan rémítette halálra őt egy anyavaddisznó

Dani Pedrosa televíziós szereplést vállalt a Canal 0 „Martínez y Hermanos” című műsorában, és felidézett néhány érdekes pillanatot a múltjából.

Dani Pedrosa, kihasználva a szabadidejét, úgy döntött, hogy más pilótákhoz hasonlóan, ő is ellátogat egy tévéműsorba, hogy megosszon pár emléket rajongóival a pályán töltött éveiből, illetve civil életéből is.

Az egyik, nem éppen kellemes, néhány évvel ezelőtt történt, amikor Pedrosa néhány barátjával kerékpározni indult.

„Egy nap a hegyekben bicikliztem két barátommal. Szeretünk letérni a kitaposott útról, és egy keskenyebb ösvényen haladtunk tovább. Reggel volt, és egy vaddisznócsaládba botlottunk. Semmilyen más versenyen nem volt még ilyen gyors a pulzusom, nem tudtam, hova nézzek. Teljes sebességgel elkezdtünk tekerni, mert az anyadisznó hirtelen elindult felénk. Félelmetes volt.”

Pedrosa természetesen arról is beszélt, hogy miről szól a munkája a KTM tesztpilótájaként a MotoGP-ben, és elárulta, hogy a mérnökei gyakran kérik, hogy az új alkatrészek és komponensek tesztelése utáni következtetéseit ne fedje fel a többi KTM-pilóta előtt:

„Nem minden jó, amit tesztelsz. A mérnökök mindig azt mondják nekem, hogy ne mondjak a többieknek semmit, hagyjam, hogy ők is leteszteljék az adott alkatrészt, és saját maguk döntsenek.”

A műsorban felmerült Pedrosa egykori csapattársának, Marc Márqueznek a neve is, akiről úgy véli, még nem 100%-os, és nagyon nehéz dolga lesz idén, ha a győzelmekért vagy akár csak dobogós helyezésekért szeretne harcolni.

Pedrosa
Fotó: MotoGP Média

A legnagyobb csatáira visszatekintve a spanyol azt mondta, hogy a 2012-es brnói győzelmét tartja az egyik legértékesebbnek, amikor egy őrült finisben mindössze 178 ezredmásodperccel verte meg Jorge Lorenzót:

„Az egyik kedvencem a Jorge Lorenzo elleni csehországi futam volt, ő és én végig ott voltunk az élen. Ez egy olyan verseny volt, amelyet egyikünknek kellett megnyernie. Kétszer-háromszor előztük meg egymást, az utolsó kanyarban pedig egyikünk sem akarta elengedni a másikat. Végül sikerült megnyernem a futamot.”

Pedrosa egyébként azt vallotta, hogy sosem volt kifejezetten jóban honfitársával, de mióta nem versenyeznek együtt, azóta az ellentétek nagymértékben csökkentek, és mondhatni, jóban vannak.

A páros legismertebb közös képét a 2008-as Spanyol Nagydíjon örökítette meg a kamera, amikor I. János Károly király a verseny végén kezet nyújtott nekik, hogy megpróbálja oldani a kettejük között akkoriban fennálló feszültséget.

„Vasárnap volt a verseny, amin a király is ott volt. Nagyon hideg volt, vártuk, hogy felállhassunk a dobogóra, a rivalizálásunk már évek óta tartott. A király összehozott minket, és kezet fogott velünk, akár tetszett, akár nem, ez egy kicsit megtörte a jeget” ─ jegyezte meg a spanyol, aki idén Lorenzóval osztozik majd a MotoGP-világbajnokság közvetítői szerepén a DAZN-en.