Kenny Roberts volt az első amerikai, aki megnyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság 500 köbcentis kategóriájának világbajnoki címét.
Kenneth Leroy Roberts a kaliforniai Modestóban született 1951. december 31-én. Földpályás versenyző volt, aki két AMA Grand National bajnoki címet, három 500 köbcentis összetettbeli elsőséget, valamint három győzelmet tudhat magáénak a Daytona 200-on. Ő az édesapja Kenny Roberts Jr-nak és Kurtis Robertsnek, akik szintén motorversenyzők.
Robertset tartják az egyik első olyan versenyzőnek, aki a kanyarokban a térdét használta a motor egyensúlyban tartása érdekében, emellett az ő nevéhez fűződik az a technika is, hogy a kanyarokból kifelé a hátsó kerékre helyez nagyobb nyomást, hogy segítsen a motor irányításában (ez a technika „throttle steering” néven ismert, az amerikai flat track versenyzők körében elterjedt).
Roberts azzal szerzett magának nevet, hogy egy alulmotorizált Yamaha fedélzetén harcolt a Harley-Davidson gyári dirt track csapatával az amerikai Grand National Championshipben, egy olyan sorozatban, amely négy különböző dirt track szakág versenyeit és az országúti versenyeket foglalta magában Motorja lóerőhiányát szinte rettenthetetlen, határozott vezetési stílusával kompenzálta. Ez a félelmet nem ismerő stílus 1975-ben került előtérbe, amikor Roberts az Indy Mile National versenyen egy olyan földpályás motorral indult, amelynek vázába egy Yamaha TZ 750-es kétütemű közúti versenymotort szereltek. A túlzott lóereje miatt vezethetetlennek tartott motoron Roberts a kétüteművel hátulról érkezett meg, és az utolsó körben megelőzte a gyári Harley-Davidson duóját, Korky Keenert és Jay Springsteent, és ezzel az amerikai dirt track versenyek történetének egyik leghíresebb győzelmét aratta.
Az amerikai versenyző 1978-ban Európába utazott, hogy részt vegyen a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. Sokakat meglepett, hogy első próbálkozásra megnyerte az 500 köbcentis bajnoki címet, annak ellenére, hogy nem volt előzetes ismerete az európai pályákról. Roberts a brit versenyzőlegendával, Barry Sheene-nel és a későbbi világbajnokkal, az amerikai Freddie Spencerrel vívott csatáiról is ismert volt.
Az 1983-as 500 köbcentis világbajnoki címért folytatott csatája Spencerrel a svédországi futamon csúcsosodott ki, amikor a két versenyző összeütközött az utolsó körben. Roberts leszaladt a pályáról, majd később ostobának és veszélyesnek titulálta az előzést. Ezt követően Spencer sprintelt a célvonalig, így megszerezte a győzelmet. Roberts megnyerte az utolsó futamot, de Spencer a második helyen végzett, így 2 pontos előnnyel begyűjtötte első világbajnoki címét. Ő lett a legfiatalabb, aki felért a csúcsra. Ezt a rekordot mind ez idáig csak Marc Márquez tudta megdönteni.
„Ostoba” előzéssel lett világbajnok, majd megismételhetetlen teljesítménye tette tönkre karrierjét
Az 1983-as idényt a gyorsaságimotoros-vb történetének egyik legnagyobb szezonjaként tartják számon, Mike Hailwood és Giacomo Agostini 1967-es, 500 köbcentis párharcával együtt. Egy nagyszerű pályafutás méltó lezárásaként Roberts az 1983-as szezon utolsó versenyén, az Olasz Nagydíjon megnyerte utolsó futamát.
Robertsre azért is emlékeznek, mert ő volt az egyik első versenyző, aki felkarolta a pilóták biztonságának ügyét. Amikor megérkezett a Grand Prix színpadára, a pilóták olyan helyszíneken versenyeztek, mint a finnországi Imatra, ahol vasúti átjárók és telefonoszlopok köré állított szénabálák voltak. Roberts konfrontatív, néha lekicsinylő álláspontot képviselt a futamok szervezőivel szemben, megkérdőjelezve a korábban elfogadott szabályrendszert, amelyhez az akkori motorosok hozzá voltak szokva. Versenyzői lázadást szervezett, és azzal fenyegetőzött, hogy World Series néven egy konkurens versenysorozatot indít, hogy megkérdőjelezze a FIM monopóliumát. Bár az említett bajnokság végül nem indult el, arra kényszerítette a FIM-et, hogy komolyan vegye a pilótákat, és legyen változás a biztonságukat illetően.
Miután 1983-ban befejezte versenyzői pályafutását, Roberts a csapatvezetés irányába fordult, és olyan pilótákat vezetett futamgyőzelmekhez, mint Eddie Lawson, Wayne Rainey vagy épp Luca Cadalora.
A Yamaha csapatmenedzsereként az amerikai klasszis három 500 köbcentis világbajnoki címet nyert Rainey-vel, és ezt a sikert megismételte a 250 köbcentis kategóriában John Kocinskivel.
Az 1990-es évek közepén Roberts kiábrándult abból, hogy az istálló „köztes” embere volt, és csalódott a japánok csapatvezetési módszereiben. A versenymotorokat lízingelték neki, és gyakran nem engedték, hogy elvégezze a győzelemhez szükséges változtatásokat. Ennek eredményeként Roberts úgy döntött, hogy saját motorokat épít. A vállalkozás nem volt olyan sikeres, mint a Yamahánál töltött évek, de bebizonyította, hogy képes rá. A csúcspontot a négyütemű motorok MotoGP-be való bevezetése jelentette; Roberts motorja egyes pályákon megdöntötte a régi kétütemű motorok köridejét, és az első sorba került a kvalifikáción a többi gyári négyüteművel szemben.
A csapat 2006-ban még működött, és ironikus módon visszatért egy japán beszállítóhoz. A Honda biztosította az RC211V V5 motort, a vázat pedig a Roberts csapat tervezte. A 2007-es szezonban a MotoGP-ben megjelentek a 800 köbcentiméteres négyütemű motorok. Roberts ismét alkatrészeket szerzett a Hondától a Team Roberts KR212V versenymotorhoz, de az eredmények nem a remélteknek megfelelően alakultak, és a csapat finanszírozása is elapadt. A 2007-es idény után Roberts a szponzorok hiánya miatt kiszállt a MotoGP-ből. A gépet egyébként a 2000-es világbajnok, Kenny Roberts Jr. vezette, aki az első olyan versenyző, aki apja után maga is világbajnok lett.