2024. március 29. 09:24
KezdőlapMotoGPA kalandos harmadik edzést követően Aprilia-pole Jerezben

A kalandos harmadik edzést követően Aprilia-pole Jerezben

Aprilia-elsőséget hozott a MotoGP időmérő edzése szombaton Jerezben. Aleix Espargarónak mégis szerencsét hozott a pályára tévedő cica.

Meglehetősen felhős időben vágott neki a MotoGP mezőnye a kvalifikáció első szakaszának szombaton. Olyan meglepő nevekkel találkozhattunk a tizennégy pilóta között, mint Pecco Bagnaia, Marco Bezzecchi vagy épp Fabio Quartararo.

Bagnaia már egy kör után visszatért a bokszba, ugyanis számítottak arra, hogy az eső keresztülhúzza a számításaikat. Az olasz versenyző új abroncsokkal tért vissza a pályára. A legtöbb versenyző elöl közepes, hárul lágy gumikkal kezdte meg a körözést.

Stefan Bradl fejezte először az első mért kört, rögtön 1:37-es idővel kezdett. Itt azonban korántsem volt vége a rohamnak, ugyanis Bezzecchi és Quartararo képesek voltak közel egy másodperccel megjavítani a német versenyző idejét. Az edzés feléhez érkezve Bagnaia az ötödik helyen várta a folytatást.

A paddockban eközben áramkimaradásokat tapasztaltak, illetve egyre csak gyülekeztek az esőfelhők.

Bezzecchi gurult ki az időmérés első szakaszának második felére a legkorábban. Hatalmas idővel érkezett, de Brad Binder köre még az övénél is ígéretesebbnek tűnt. Három perccel a vége előtt a dél-afrikai robbantott, maga mögé utasította a Ducatikat, akik természetesen nem nézték ölbe tett kézzel az eseményeket, azonnal piros szektorokkal érkeztek. Bagnaiának sikerült is letaszítani a trónról Bindert.

Az utolsó percekben a célegyenesben elkezdett esni az eső. Quartararo igyekezett menteni a menthetőt, de végül csak a hatodik helyen zárta az edzést, nem sikerült javítania. Bezzecchinek ugyan igen, de nem jutott be a továbbjutó két versenyző közé. Bagnaia és Binder várhatta a folytatást a Q2-ben.

Az első ellenére a versenyzők nagy része slick gumikkal vágott neki a kvalifikáció második szakaszának. Jack Miller fejezte be az első kört 1:43-as idővel. A pályán Binder volt az egyetlen pilóta, aki esőgumikkal rótta a köröket.

Álex Márquez robbantott a semmiből, sikerült bemennie 1:43 alá, majd tovább folytatta a száguldást, és egy másodpercet javított korábbi körén. A szektoridők a többi versenyző neve mellett is javulni kezdtek, Luca Marini állt az élre, majd Aleix Espargaró.

Öt perccel az edzés vége előtt Álex Márquez ismét átvette a vezetést, de Espargarót sem kellett félteni, csak úgy dobálta a piros szektorokat. Az Aprilia versenyzőjének sikerült beférnie 1:40 alá.

A mezőny tagjai nagyszerű szektorokkal érkeztek, Miller állt az élre három perccel a leintés előtt. Johann Zarco érkezett még az ausztrál körénél is gyorsabb idővel, ám Espargaró végül robbantani tudott, és megnyerte az edzést.

Az időmérő edzés végeredménye: