back to top
2024. december 03. 18:27
KezdőlapMotoGPVége a találgatásoknak ─ Marc Márquez a Gresininél folytatja

Vége a találgatásoknak ─ Marc Márquez a Gresininél folytatja

Hetek óta terjengenek különböző pletykák arról, vajon hol folytatja Marc Márquez a pályafutását, miután hivatalosan is bejelentette, hogy elhagyja korábbi sikerei helyszínét, a Repsol Honda csapatot. Immáron nyilvánosságra került, hogy testvére, Álex mellé szerződik a Gresini Ducatihoz 2024-re.

A Gresini csapat megerősítette, hogy Marc Márquez náluk versenyez majd 2024-ben. A spanyol klasszis körül a szezon kezdete óta zajlottak a találgatások, melyek szerint marad-e a Hondánál, másik csapatnál próbál szerencsét, vagy esetleg visszavonul.

Nemrég hivatalosan is bejelentette, hogy 11 év együttműködés után távozik a Hondától. A legvalószínűbb elmélet az volt, hogy testvéréhez, Álex Márquezhez csatlakozik a Gresini Ducatinál, ám ezt korábban senki nem erősítette meg. Egészen máig.

Marc Márquez az alábbi gondolatokat fogalmazta meg az átigazolással kapcsolatban:

„Nem volt könnyű döntés, mert ez minden szempontból nagy változás, de néha az életben fontos, hogy kilépjünk a komfortzónánkból és próbára tegyük magunkat, hogy folyamatosan fejlődjünk. A motorozás szempontjából tudom, hogy néhány dologhoz hozzá kell majd igazítanom a vezetési stílusomat, és ez nem lesz könnyű, de abban is biztos vagyok, hogy az egész Gresini csapat sokat fog segíteni nekem. Alig várom, hogy megismerjem a csapatot és elkezdjek velük dolgozni. Szeretném megköszönni Nadiának, Carlónak és Michelének a bizalmat és a tiszteletet, amit irántam tanúsítottak.”

„Ez egy történelmi pillanat a Gresini csapat számára” ─ tette hozzá Nadia Padovani csapattulajdonos. „Az a tény, hogy Marc Márquez úgy döntött, hogy velünk versenyez a következő szezonban, abszolút fantasztikus, és rendkívül boldog vagyok, hogy ezt hivatalossá tehetem.”

„Kevesebb, mint egy szezon alatt nagyon közel kerültünk a testvéréhez, és ugyanígy fogadjuk majd Marcot is, hiszen biztosak vagyunk benne, hogy minden potenciál megvan benne ahhoz, hogy a GP23-ason a kezdetektől fogva versenyképes legyen. Végül, de nem utolsósorban szeretném megköszönni Fabio Di Giannantonio profizmusát, és minden jót kívánunk neki a karrierje folytatásához.”