back to top
2024. június 20. 15:05
KezdőlapMotorsportA North West 200 egy csoda volt, bízunk benne, hogy a Man-szigeti...

A North West 200 egy csoda volt, bízunk benne, hogy a Man-szigeti TT is kegyes lesz hozzánk

Néhány nappal járunk az idei Man-szigeti TT előtt, a főpróbának számító North West 200 utcai verseny pedig szerencsére békésen lezajlott. Az északírek legnagyobb kültéri sporteseménye után ugyan érdekes következtetéseket vonhattunk le, sokkal okosabbak mégsem lettünk

A lényeg ismét inkább az apróságokban rejlett. Az idei North West 200 (továbbiakban NW200) leginkább két versenyző győzelmeiről szólt. Egyikőjük a még mindig feltörekvő Davey Todd, a másik pedig természetesen Peter Hickman. És persze tudjuk, hogy az utcai versenyzés két kiemelkedő egyéniségéről beszélünk, kettejük teljes dominanciája, leszámítva az NW200-on mindig jól motorozó Richard Coopert, mégis megdöbbentő.

Nemcsak azért, mert Michael Dunloptól talán kicsit többet várt a közönség, és mert mindenki árgus szemekkel figyeli a potenciális rekorddöntés előtt, hanem mert lassan sajnos kijelenthetjük, Toddot leszámítva a többi feltörekvő utcai újonc lemorzsolódott.

Dunlop esetében sajnos magyarázat is van a visszafogott teljesítményre. Mert ugyan hiába szóltak az elsődleges hírek arról, hogy az április végén rendezett Cookstown 100 utcai versenyen elszenvedett bukását megúszta sérülés nélkül, az NW200 csütörtöki versenynapja után még az esti interjú során bevallotta: elég nagy fájdalmai vannak, és a csuklója még hátráltatja, ezért sem tudta kimotorozni a maximumot. Egyébként, ahogy arra számítani lehetett, az északír versenyző maradt annál a csapatnál, amellyel élete első Senior győzelmét szerezte, ez pedig a Hawk Racing, és márkát sem váltott a Superbike kategóriában, így a CBR 1000 RR Honda idei, modellfrissítésen átesett változatával áll rajthoz. Ez részben jó, részben pedig további rizikót is tartogat, mert egy új modellből versenymotort építeni mindig nehezebb, mint egy meglévőt tovább finomítani. Persze azt is tudjuk, hogy Dunlop ritkán retten meg hasonló feladatoktól, így talán az sem véletlen, hogy az eddig jól bevált japán technológiát is lecseréli egy Triumph 765-re abban a Supersport kategóriában, amelyet többnyire uralni szokott. Ezt a motort viszont már nem egy csapat, hanem saját maga építette otthon a műhelyben, így néhány szakértő szerint extra kockázatot vállalt, mert épp egy olyan kategóriában vált gyártót, amelynek két győzelmével könnyedén megdönthetné nagybátyja rekordját.

Viszont a nehézségek nem csak Dunlop háza táján jelentek meg. A TT másik nagy esélyese, Hickman is komoly feladatokkal találta szemben magát, még azelőtt, hogy az NW200 elindult volna. A brit Superbike-bajnokságban is rajthoz álló Hickman, az észak-írországi verseny előtt néhány nappal irgalmatlanul nagyokat bukott a BSB Oulton Parkban rendezett fordulóján. Motorját legkevesebb két alkalommal újra kellett építeni, ő pedig rendszerint kótyagosan bandukolt a pálya szélén. A komolyabb sérülések szerencsére elkerülték, de ezeket is inkább csak a csodának köszönhette. Így az NW200-on mutatott kiemelkedő teljesítménye inkább volt meglepő, mint borítékolható, és egyúttal azt is jelzi, hogy Hickman mindezek ellenére bombaformában várja a TT-t. Történt mindez úgy, hogy a tavalyi fiaskó után csapata, az FHO Racing úgy döntött, nem képviselteti magát a versenyen, így Hickman mind a Superbike, mind a Superstock kategóriában egy, a saját garázsa által felkészített Stock kategóriás BMW-vel állt rajthoz.

Minden bizonnyal így történhetett meg az is, hogy a Superbike kategóriát valójában az a két versenyző uralta, akik valójában is megkapták a Superbike specifikációjú motorokat. Ezért Glenn Irwin, illetve PBM Ducatija minden tekintetben kiemelkedett a mezőnyből. Egyrészt a mezőny legegzotikusabb motorja volt alatta, másrészt talán ez volt az NW200 legjobban összerakott Superbike specifikációjú motorja, hiszen a csapat az Oulton Park-i hétvége után bepakolt a kamionba, és egyenesen Észak-Írországba vándorolt, ezzel is kedveskedve versenyzőjüknek. Hiszen Irwin gyorsasági pályafutása is itt kezdődött, Dunlophoz hasonlóan szintén a pálya szomszédságában él, és minden alkalommal elmondja, hogy csapataival igyekszik olyan szerződést kötni, amelyben engedélyezik számára legalább ezt az egy utcai versenyt. Ezek után Irwin Superbike-győzelmei nagyjából papírformának számítottak, még akkor is, ha Todd minden alkalommal ott loholt a nyomában.

Áttérve az angol versenyzőre, úgy tűnik, végre megtalálta a helyét, és a hőn áhított, gyári támogatással bíró csapatot. Todd már tavaly is többször éreztette, hogy a Padgett’s Racing remekül felkészített motorjain túl azért többre is vágyna, leginkább egy olyan technikára, amellyel győzni is lehet. Persze Clive Padgett csapattulajdonos véleménye szerint a bibi leginkább Todd csuklójában rejlett, ő mégis csapatot váltott, és átvándorolt a TAS Racinghez, ahol sokadik virágzást várnak az egyre jobb formát mutató versenyzőtől. Todd nagyjából hét éve építgeti karrierjét az utcai versenyzésben, fejlődése pedig vitathatatlan, ugyanakkor a nagy áttörés eddig elmaradt. Az NW200 után viszont elmondta, életében először úgy érzi, hogy győztes motort kapott, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ezt bizonyítsa. Az Irwinnel folytatott Superbike-csatában egyébként úgy tűnt, a győzelem már benne van, az ehhez szükséges tapasztalat viszont még hiányzik, ezért személyesen úgy vélem, az idei TT-n első körben a nagy kategóriás dobogókat kell célba vennie, hogy biztonságosan tovább tudjon lépni.

Todd egyébként a Supersport kategóriában is szépen motorozott, és míg az első futamon kiütötték alóla a motort, a másodikat ellentmondást nem tűrve megnyerte új csapatával, miután a TAS ebben a kategóriában nem indít motort. Ennél is érdekesebb, hogy a Powertoolmate alakulat egy V2-es Ducatit biztosít Toddnak a Man-szigeten is, ezért sokan a márka nagy visszatérésére és történelmi dobogójára számítanak az idei évben, hogy az erdőben zengő V2-es morajlása adta élményről már ne is beszéljünk.

Nagy talány továbbá a Supertwin kategória, amely szintén átalakulás alatt van. Úgy tűnik, hogy az eddigi években látott Paton-dominancia megszakad, miután a többi gyártó is ontja magából az újabbnál újabb típusokat a géposztályban. Így mind a Yamaha, mind az Aprilia potenciális riválissá lépett elő, ami ismét csak megnehezíti Dunlop dolgát egy olyan mezőnyben, ahol a korábbiakban könnyedén tudott futamokat nyerni.

És persze nem mehetünk el szó nélkül a gyári Honda mellett sem, amely az NW200 előtt röviddel bejelentette, hogy Észak-Írországban nem indít Superbike és Supersport specifikációjú motorokat, így Dean Harrison és John McGuinness a Superbike kategóriában is kivétel nélkül Superstock motorjaikkal álltak rajthoz. Megannyi monda keringett az esettel kapcsolatban, de a valós válaszok végül elmaradtak, mindössze a hivatalos sajtóközleményre tudunk hivatkozni, mely szerint a gyártó a versenynaptár által támasztott szoros határidők és követelmények miatt nem vállalta a Superbike specifikációjú motorok versenyeztetését. Ezt a választ kénytelen vagyunk elfogadni, tekintve, hogy közvetlenül mind az NW200 előtt, mind utána versenyezniük kellett a brit bajnokságban, és két zsák pénzért miután leigazolták a tavalyi bajnokot, Tommy Bridewellt, egészen biztosak lehetünk benne, hogy nem kockáztatták volna az ő sikereit egy NW200 miatt. Ettől függetlenül viszonylag jól szerepeltek a motorok, hiszen Harrison kétszer is dobogóra állhatott, egyszer a Superbike, egyszer pedig a Superstock kategóriában.

A csoda viszont mindettől függetlenül megtörtént, két alkalommal is, mert hiába láthattunk eszement jó versenyeket, és hiába érezhettük meg az utcai versenyzésen keresztül a motorsport minden zamatát, és kaphattuk meg a motorversenyzés igazi esszenciáját, nem mehetünk el szó nélkül a szombati Superstock és Supertwin futamok mellett. Már-már mindenki nyugodtan hátradőlhetett, és izgatottan figyeltük Todd és Hickman csatáját, amikor a harmadik helyért folyó küzdelem során mindenki elhűlten hajolt a monitor fölé. Hiszen amikor a közönségkedvenc McGuinness, ötvenkét esztendősen a dobogóért harcol, ismét, tíz évvel az itt megszerzett utolsó pódiumát követően, akkor hirtelen valamiért párás lesz mindenki tekintete. Amikor pedig ugyanez a férfi az utolsó kanyarban még harcba is száll, és megszerzi azt, egy olyan mentális rajongói összeomláshoz vezet, amely leírhatatlan és szavakban kifejezhetetlen. Nos, egészen pontosan ez történt. McGuinnesst az utóbbi években rendre kritizálták kora és súlya miatt, többen pedig nonszensznek tartották, hogy a Hondától még gyári szerződést kaphat, de mit lehet mondani olyankor, amikor még így is fél kézzel oktatja a mezőnyt? Azt hiszem, semmit, csak állva tapsolni.

És ha mindez nem lett lenne elég, ezután következett a Supertwin kategória, ahol a hatvanéves ex-GP legenda, Jeremy McWilliams is rajthoz állt egy Patonnal, amolyan szombat délutáni szórakozás gyanánt. Az északír versenyző évek óta leadja nevezését az utcai versenyre, több győzelem is szerepel a neve mellett, a szombati napokat pedig leginkább családi piknikként éli meg. Most is így volt, hiszen elkísérte felesége, gyermekei és egy szűkebb baráti kör, akikkel normál esetben ilyentájt grillezni szokott. Most mégis inkább versenyzett, így a kerti partit eltolta némileg. Bár feltételezem, az ünnepség csak nagyobb lett, mert amikor a közönség már azt hitte, McGuinness dobogóját nem lehet fokozni, McWilliams hatvanévesen bejött a harmadik helyre, a közönség pedig megőrült. Igen, jól olvasták, hatvanévesen állt dobogóra egy olyan versenyen, ahol a világ legjobb utcai versenyzői gyűlnek össze évről évre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Én pedig azt hiszem, aligha lehetnek szebb pillanatok a motorversenyzésben. Most pedig tűkön ülve várjuk a Man-szigetet, és bízunk az újabb csodákban.

Hétméteres magasságba katapultálta a korlát, majd egy autón landolt egy motorversenyző (videó)