back to top
2024. október 15. 08:51
KezdőlapMotoGPMiller bosszankodik, szerinte a versenyzőkkel és a szurkolókkal is kiszúrnak

Miller bosszankodik, szerinte a versenyzőkkel és a szurkolókkal is kiszúrnak

Jack Miller úgy véli, Le Mans-ban megvolt a sebességük, de versenytávon visszaestek. Az ausztrál versenyző a pattogásról, a jövőjéről és a futamtörlésekről is beszélt.

Jack Miller lényegében ott folytatta a mostani idényt, ahol az előzőt abbahagyta. Az ausztrál pilóta mindössze a Portugál Nagydíjon zárt az első ötben főfutamon, ezt leszámítva csak Austinban szerzett pontot vasárnap. Igaz, a sprinteken három alkalommal is az első kilencben zárt, de 24 pontja így is csak a bajnokság tizenharmadik helyére elég.

Igaz, Le Mans-ban egyértelműen ő volt a gyorsabb a gyári KTM versenyzői közül, hiszen a bukdácsoló Brad Binder az utolsó pozícióba kvalifikált. Mindezek ellenére utóbbi jóval több ponttal távozott Franciaországból, hiszen csapattársa bukott a főversenyen. Miller úgy véli, az alaptempója megfelelő volt, de a futamokon fokozatosan visszaesett.

A gyári KTM lett az „új Honda” a bukási statisztikában a két Márquez előtt

„Le Mans-ban megvolt a sebességünk, de ezt [hosszabb] távon nem tudtuk tartani – nyilatkozta a csütörtöki sajtónapon. – Növelnünk kell a tapadás szintjét és azt az optimális tartományt, amelyben a gumik tökéletesen működnek. Amint elhagyjuk ezt a területet, körről körre egyre nagyobb nehézségeink támadnak. Az alacsony tapadási szintű pályákon sokat kell kivenni a hátsó gumiból, hogy lelassítsuk a motort. A fékezésnél keményebben kell dolgoznunk. Másrészt viszont jó stílus így bedriftelni a kanyarbejáratba.”

Ami a Katalán Nagydíjat illeti, kérdés, hogy mennyire jön elő az idén nagyon gyakori vibráció. Négy hete sokan szenvedtek ezzel a problémával, főleg a hétvége előrehaladtával. „Jerezben fokozódott a pattogás, amikor nagyobb volt a tapadása a pályának – fogalmazott Miller. – Érdekes lesz látni, hogyan reagálnak az abroncsok ezen a kemény aszfalton.”

A hétvége előtti legfontosabb fejlemény, hogy Aleix Espargaró bejelentette a visszavonulását, ami nyilvánvalóan befolyásolja a pilótapiacot. Könnyen lehet, hogy Miller szintén része lesz a mozgásoknak, ám jövőjét menedzsere, Aki Ajo intézi.. „Teljes mértékben Akira bízom a szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokat – szögezte le. – Ő úgy gondolja, hogy egyszerűen a lehető legjobban kell teljesítenem. Már nagyon várom a következő hétvégéket. Ez egy dupla hétvége, és a mugellóihoz hasonlóan [a montmelói is] egy klasszikus versenypálya.”

Hivatalos: Aleix Espargaró visszavonul az idei szezon végén

Az említett Olasz Nagydíj után viszont váratlanul hosszú szünet következik, hiszen a Kazah Nagydíjat elhalasztották, és vélhetően vagy azt, vagy esetleg egy másik fordulót törölni fognak. Idén ez már nem először fordulna elő, hiszen Argentínába sem látogatott el a mezőny, Millert pedig bosszantják ezek a fejlemények. „Nem csak idén fordult elő, hogy ilyen dolgok szakították meg az idényt – jelentette ki. – Ez a szurkolóknak és nekünk is rossz, egy futammal kevesebb lesz a teljes évet nézve.”

Mégis megrendezhetik a Kazah Nagydíjat, értesülések szerint egy problémás forduló helyét veheti át