back to top
2024. október 15. 14:21
KezdőlapMotoGP„Csodálatos” köre ellenére Rinsben maradt tartalék, Quartararo nem tudott segítséget szerezni

„Csodálatos” köre ellenére Rinsben maradt tartalék, Quartararo nem tudott segítséget szerezni

Álex Rins elárulta, maradt az Olasz Nagydíj edzésén futott körében tartalék, és leszögezte, hogy a jó kezdés ellenére van még min javítaniuk. Fabio Quartararónak az volt a legfőbb gondja, hogy senki mögé nem tudott beállni, így nem kapott szélárnyékot, ami Mugellóban rengeteget számít.

Idei önmagához képest remekül szerepelt a Yamaha az Olasz Nagydíj pénteki napján. Már az első szabadedzés előrevetítette, hogy a hangvillások előreléptek, hiszen mindkét versenyzőjük az első tízben végzett. Ez majdnem a tétre menő délutáni tréningen is megtörtént, és végül csak 19 ezreden múlott, hogy nem így lett.

Végül egyedül Álex Rins jutott be már most a Q2-be, ráadásul nem is akármilyen módon. A spanyol versenyzőt ugyanis csak az élen záró Francesco Bagnaia tudta megelőzni, mindenki másnál gyorsabb volt. A Yamaha két hete pont Mugellóban tesztelt, és úgy tűnik, hogy valóban sikerült előrelépniük, ám az akklimatizálódás szempontjából ez nem sokat számított a 28 éves motoros szerint, aki azt is elárulta, hogy maradt még benne tartalék.

Az Álex Márquezt felbosszantó Bagnaia nagy fölénnyel zárta az edzést, Rinsé a nap meglepetése

„A teszt valamelyest segít, de csak a délelőtti első tizenöt kör során – nyilatkozta. – Már Montmelóban is jó voltam, de itt, használt gumikon a jelek szerint nagyon jó vagyok. Csodálatos kört futottam, de nem volt tökéletes. Még mindig tudunk javulni egy kicsit, és tovább kell dolgoznunk a beállításokon. Fabio [Quartararo] nagyon közel volt. Beszéltünk a csapattal, és kiszámoltuk a Q2-be jutáshoz szükséges időt, az én köröm viszont sokkal gyorsabb volt, mint gondoltuk.”

Rins kiemelte, hogy teljesen egyedül ment, és senkinek nem használta a szélárnyékát, pedig ezen a helyszínen ez rengeteget számít. A hatszoros MotoGP-futamgyőztes ugyanakkor hozzátette, nem oldódott meg minden probléma egy csapásra. „Szerintem az új aerocsomag nagyon jó az ilyen típusú kanyarokban – fogalmazott. – Továbbra is az a cél, hogy javítsunk a motoron, amely még mindig nagyon nehézkes az irányváltásoknál. Már a teszten is panaszkodtam az agilitás hiánya miatt, ez most még inkább így van.”

Rins hozzátette, optimistán várja a sprintet, mivel a teszten tapasztalt érzések a pénteki napon is visszaköszöntek. A spanyol pilóta kiemelte, hogy a Yamaha kevesebb mint két hónap alatt vitt pályára egy teljesen új burkolatot. „Minden alkalommal, amikor pályára megyek, a maximumot nyújtjuk, és a csapat tudja, hogy a motornak fejlődnie kell, hogy küszködünk” – folytatta.

Vele ellentétben Quartararo nem volt boldog az edzés leintése után. Délelőtt ugyan még ő volt a második, és sokáig délután is jól állt, de végül hibázott, és csupán tizenegyedik lett, 19 ezreddel lemaradva a közvetlenül előtte záró Aleix Espargarótól. A 25 éves motoros úgy véli, neki szüksége lett volna olyan típusú segítségre, amilyen csapattársának nem kellett.

„Délután megpróbáltunk találni egy másik motort – kezdte. – Sajnos mindent egyedül csináltunk. Ezen a pályán ez sok mindent megváltoztat. Senki nem volt előttem és mögöttem, és a gumik miatt nagyon nehéz volt ennyire lelassítani. Senki nem volt körülöttem, és ideje volt nyomni, még úgy is, hogy tudtuk, nehéz lesz. Főleg a bokszunk pozíciója miatt, tényleg a végén vagyunk, így egy kicsit jobban kell teljesítenünk, de azért meg kell próbálnunk utolérni a bolyt. Nagyon ritkán csinálok ilyet, de tudjuk, hogy bizonyos pályákon, mint ez, nagyon kell.”

Quartararo leszögezte, hogy a megszerzett pozíció „nem tükrözi az elvégzett munkát, és azt is elmondta, hogy tisztában van vele, hogy péntekenként jobban kell teljesítenie. A 11-szeres MotoGP-futamgyőztes azt is tudja, hol veszít igazán Rinsszel szemben. „Szerintem az utolsó szektorban nagyon erős, ez a gyenge pontom, neki pedig ez az erőssége – magyarázta. – Az utolsó szektorban veszítünk igazán sokat a gyorskörön, szóval valamit ki kell találnunk, hogy megpróbáljunk kicsit jobban teljesíteni.”

Quartararo kifejezetten sajnálhatja, hogy nem jutott be a Q2-be, pláne akkor, ha ez a Q1-ben sem sikerül, és az már sokszor bebizonyosodott, hogy az időmérő első szakaszában már semmire nincs garancia. Mindez alapjaiban befolyásolhatja a hétvége további részét, ezzel együtt az egyszeres világbajnok optimistán várja a futamokat.

„Sokkal jobban érzem magam a motoron, de tudtam, mi hiányzik ahhoz, hogy bejussunk a Q2-be – mondta. – Ez nem sikerült, ami kicsit bosszantó. Láthatják, hogy a tempót tekintve a második próbálkozás után [Jorge] Martín mögött voltam, és nagyon beragadtam. Láthatják, hogy vannak pozitívumok, de ami az egykörös tempót illeti, az kicsit tönkreteszi a hétvégénket. Szerintem van miért küzdeni. Van egy kis gondunk a gumikopással, de őszintén szólva úgy gondolom, hogy van miért küzdeni. Azonban mindig könnyebb megtervezni a hétvégét, amikor az ember a Q2-ben van, mint amikor a Q1-ben.”