back to top
2024. július 14. 07:24
KezdőlapSuperbikeIannone: Különleges vagyok a Ducati számára

Iannone: Különleges vagyok a Ducati számára

Andrea Iannone úgy véli, az idei évre nem kívánhatna többet, mint amit megkapott a Ducatitól. Amellett viszont kitart, hogy a következő szezonra fel akar ülni a bolognaiak gyári motorjára.

Andrea Iannone idén tért vissza a motorversenyzés világába, miután letöltötte a doppingolásért kapott négyéves eltiltását. Az olasz versenyző a GoEleven csapatánál kapott lehetőséget, amelynek színeiben egy Ducatit vezethet. A 34 esztendős motoros kifejezetten jól kezdte az idényt, és továbbra is a bajnokság hatodik helyén áll, a legjobb szatellitpilótaként.

A Phillip Island-i és a montmelói hétvégével ellentétben azonban Assenben Misanóban már egyszer sem tudott felállni a dobogóra. Sőt, a hat futamból csupán egyszer, a múlt heti Superpole versenyen volt elmondható, hogy ő volt a legjobb szatellitversenyző, és Remy Gardner meg is közelítette Iannonét ebben a tekintetben. Utóbbi bízik benne, hogy jövőre már nem ebben a „kategóriában” kell indulnia.

„Most csak gyári motorok vannak előttem, és néhány gyári motor mögöttem – utalt a szombat délelőtti viadalra az egyszeres MotoGP-futamgyőztes. – Az biztos, hogy nem vagyok boldog. Többet akarok. Azonban éveken át [csak] néztem a versenyeket a televízióban. Az egyetlen dolog, amit kérhetek a Ducatitól, egy gyári motor a következő évre.”

Csak idén tért vissza, de Iannone egyértelművé tette, hogy jövőre már gyári motort akar

Iannone nem először tette egyértelművé, hogy gyári motorra szeretne ülni, és már korábban is leszögezte ebbéli szándékát. Főnöke, a GoEleven csapatát irányító Denis Sacchetti nemrég szintén arról beszélt, hogy versenyzője megérdemelne egy gyári csomagot a Superbike-világbajnokság mezőnyén belül. Az érintett úgy véli, bizonyos szempontból fontos a Ducatinak.

Főnöke szerint a doppingoláson kapott Iannone megérdemli, hogy újra MotoGP-pilóta legyen

„Ennél többet nem is kérhetnék – folytatta. – Az idei évre nem kérhetek többet. Úgy gondolom, hogy különleges vagyok a Ducati számára. Jelenleg szerencsés vagyok. Visszajöttem a Ducatihoz, mert a Ducati akart engem. Gigi [Dall’Igna, a Ducati versenyrészlegének általános igazgatója] segített a visszatérésben, most pedig ebben a helyzetben vagyok. Fejlődnünk kell, és én is fejlődni akarok. Azonban úgy gondolom, hogy ez lépésről lépésre történik.”

Hogy Iannonénak lesz-e esélye arra, hogy 2025-ben felüljön a gyári Ducatira, az alighanem egyetlen ember döntésén múlik. A kétszeres címvédő Álvaro Bautistáról van szó, aki jelenleg csupán a harmadik helyet foglalja el az összetettben. A spanyol versenyző idén lesz 40 éves, ebben a korban pedig már könnyen elképzelhető a visszavonulás. Ebben az esetben akár Iannone is válthatja őt.

Hihetetlen, hogy Bautista mit úszott meg a misanói hibája után (videó)