back to top
2024. július 14. 06:28
KezdőlapMotoGPHivatalos: Bezzecchi az Apriliához igazol

Hivatalos: Bezzecchi az Apriliához igazol

Az Aprilia bejelentette, hogy Jorge Martín lesz Marco Bezzecchi csapattársa a gyári csapatnál. Az olasz versenyző rövid időn belül már a harmadik Ducati-pilóta, akiről kiderült, hogy jövőre másik gyártónál folytatja pályafutását.

Újabb darab került a helyére a kirakósban, amely a pilótapiacot jelenti, és újabb versenyző vált gyártót. Az Aprilia ugyanis magyar idő szerint hétfő délután bejelentette, hogy leigazolták Marco Bezzecchit, így ő lesz Jorge Martín csapattársa a gyári istállónál. A VR46 versenyzője a spanyol pilótához hasonlóan a Ducatit hagyja el év végén a noalei márka kedvéért.

Az Aprilia vezére elárulta, a „történelem leggyorsabban megkötött szerződését” írták alá Martínnal

A felek egy „többéves” szerződést írtak alá. A noaleiek közleményükben kiemelték, hogy ez egy „fontos lépés” nekik, hiszen Lorenzo Savadori – aki jelenleg a tesztpilótájuk – 2020-as MotoGP-ben való bemutatkozása után ismét egy olasz versenyzőt fognak „teljes munkaidőben” alkalmazni.

„Az egyik legnagyobb olasz tehetséget üdvözölhetjük a fedélzeten, aki már az alsóbb kategóriákban való bemutatkozásától kezdve, és tavaly a MotoGP-ben pedig különösen is bizonyított, kiemelkedő teljesítménnyel és győzelmekkel is – mondta Massimo Rivola, az Aprilia versenyrészlegének vezérigazgatója. – Alig várjuk, hogy Bezt Noaléban magunkhoz ölelhessük, rendkívül izgalmas lesz az olasz motor és egy olasz versenyző duója, de még izgalmasabb lesz az a páros, amelyet Jorgéval ketten fognak alkotni. Nagyon elégedettek vagyunk a 2025-ös pilótafelállásunkkal, Martín és Bezzecchi voltak az első választásaink koruk, tehetségük, kitartásuk és elszántságuk miatt. Velük az Aprilia Racing történelmének egy új és fontos fejezetét írhatjuk meg.”

Bezzecchi 2015-ben debütált a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyében, és három évvel később aratta első futamgyőzelmét a Moto3-ban, majd a harmadik lett az összetettben, A következő idényt már a Moto2-ben kezdte meg, ahol ugyancsak összesen három diadalig és a 2021-ben elért bajnoki harmadik pozícióig jutott.

A középső kategóriában a VR46-nál teljesítette utolsó két évét, és Valentino Rossi akadémistájaként a MotoGP-ben is a kilencszeres világbajnok istállójának színeiben mutatkozhatott be 2022-ben. Első idényében mindjárt dobogóra állhatott Assenben, Thaiföldön pedig pole pozíciót szerzett. A szezont a tizennegyedik helyen zárta 111 ponttal, mindössze 9 egységgel elmaradva csapattársától, az akkor másodéves Luca Marinitől.

Tavaly úgy tűnt, hogy megtörtént az áttörés: Bezzecchi már az idény második futamán, az Argentin Nagydíjon felállhatott a dobogó legfelső fokára, majd Franciaországban és Indiában is elsőként intették le a főfutamon. Az idény elején a bajnokságot is vezette, és bár az év végére – vélhetően részen egy edzésen elszenvedett kulcscsonttörés miatt is – beleszürkült a mezőnybe, így is simán megszerezte az összetettbeli harmadik helyet egy 2022-es Ducatival.

Teljesítményének köszönhetően még az is felmerült, hogy idén a gyári csapatnál folytathatja, vagy esetleg a VR46-nál kap egy gyári motort. Azonban egyiknek sem volt igazán realitása, annak viszont igen, hogy átigazoljon a Pramachoz, ahol 2024-es géppel versenyezhetne. Az ajánlatot viszont elutasította, eredményei pedig nagyon visszaestek: a Ducati pilótái közül csak Franco Morbidellit előzi meg, aki az előszezonban súlyos fejsérülést szenvedett, az utóbbi hétvégékre viszont feljavult a tempója.

Hiába a hatalmas visszaesés, Bezzecchi nem bánja, hogy visszautasította a nagy lehetőséget

Bezzecchi eligazolásával a Ducati immáron a harmadik pilótáját veszíti el Martín és a Tech3-hoz szerződő Enea Bastianini után. Ők ketten egyértelműen azért távoznak, mert jövőre nem az övék, hanem Marc Márquezé lesz a bolognai márka gyári csapatának ülése. A 25 éves motoros neve idén már szóba sem került, és könnyen lehet, hogy azért is döntött a váltás mellett, mert a közeljövőben aligha ülhetne fel a piros motorra.

Hivatalos: Marc Márquez a Ducati gyári csapatához igazol

Ami az Apriliát illeti, azt már korábban lehetett tudni, hogy Aleix Espargaró visszavonulása és Maverick Viñales eligazolása után teljes sorcsere lesz agyári alakulatnál. Ezzel pedig az is eldőlt, hogy két olyan versenyzővel kezdik meg a 2025-ös évet, akik egyáltalán nem ismerik az RS-GP-t, és a MotoGP-ben eddig kizárólag Ducatival versenyeztek.

Emellett fontos megjegyezni, hogy Bezzecchi ezzel minden bizonnyal utat nyitott Morbidellinek, aki így Rossi akadémistájaként a VR46-nál lelhet menedékre, amennyiben a Pramacnál nem tartanak rá igényt. Hogy ebben az esetben ki érkezhet a helyére, azt már csak azért is nehéz megmondani, mert még nem tudni, hogy Paolo Campinoti istállója marad-e a Ducatinál, vagy jövőre már a Yamaha motorjait használja.