back to top
2024. július 14. 22:02
KezdőlapMoto2Aldeguer visszatért a pole-ba, Veijer óriási bukása után Piqueras először nyert időmérőt

Aldeguer visszatért a pole-ba, Veijer óriási bukása után Piqueras először nyert időmérőt

Fermín Aldeguer szerezte meg a rajtelsőséget a Holland TT időmérőjén a Moto2.ben, legyőzve az MT Helmets versenyzőit. A Moto3-ban Collin Veijer hatalmasat esett, de sokáig úgy tűnt, hogy így is meglehet neki a pole, végül azonban Ángel Piqueras és Furuszató Taijó is felülmúlta.

Szokás szerint a MotoGP időmérője és sprintje között rendezték a Moto2 és a Moto3 kvalifikációját. A középső kategóriában igencsak megtizedelődött a mezőny a hétvége korábbi részében, ugyanis szombaton már Joe Roberts és Filip Salač sem ült motorra a pénteki balesetének következtében. Xavi Cardelús pedig a második edzésen bukott, aminek következtében eltört a jobb lábfeje, így ő sem volt ott az időmérőn.

Dráma a Moto2-ben, megsérült a bajnokság második helyén álló Roberts (videó)

Moto2

A Moto2-ben Somkiat Chantrának, Manuel Gonzáleznek, Arón Canetnek, Fermín Aldeguernek, Sergio Garcíának, Ogura Ajnak, Tony Arbolinónak, Alonso Lópeznek, Celestino Viettinek, Marcos Ramíreznek, Jeremy Alcobának, Darryn Bindernek, Diogo Moreirának és Jake Dixonnak nem kellett szerepelnie a Q1-ben az edzések alapján. Ellentétben például a visszatérő Bo Bendsneyderrel és a Deniz Öncü helyett szereplő Marcel Schrötterrel.

A Q1 első idejét Zonta van den Goorbergh futotta meg: a hazai pályán szereplő motoros 1:36.333 másodperccel nyitott, amivel maradt is az élen. Mögötte Senna Agius, Álex Escrig és Xavi Artigas volt az első négy sorrendje. A második próbálkozások során azonban Izan Guevara 1:36.262-vel átvette a vezetést, 33 ezreddel megelőzve Bendsneydert, utóbbi honfitársa pedig visszacsúszott a harmadik pozícióba. Sőt, nem sokkal később már negyedik volt, ugyanis Albert Arenas 123 ezredes előnnyel élre állt.

A hajrához közeledve Dennis Foggia javított, de ideje csak az ötödik pozícióra volt elég. Arenas ellenben három piros szektor után nem tudott gyorsulni, így továbbra is 225 ezred volt az előnye a már kieső helyen álló olasz pilótával szemben. Nem sokkal később Agius feljött a negyedik pozícióba, de csak átmenetileg, ugyanis Foggia 98 ezredre csökkentette a hátrányát.

1 perccel a vége előtt Guevara ezredre azonos időt teljesített az Italtrans pilótájához képest, de őt rangsorolták előrébb. Ennek végül óriási jelentősége volt, ugyanis Van den Goorbergh és Agius is bejött Arenas és Guevara közé, utóbbi ráadásul csak 2 ezreddel volt gyorsabb náluk. Foggia pedig így búcsúzott az időmérő első szakaszában.

A Q2 első kísérletei után García 1:35.623-mal állt az élre, 287 ezreddel megelőzve Lópezt, és 533-cal Ogurát, miközben Guevara a 8-as kanyarban bukott, és a motorja csúnyán összetört, így számára véget ért a kvalifikáció. A második próbálkozások során Aldeguer 113 ezredre megközelítette Garcíát, Ogura pedig javított, de 33 ezreddel lassabb volt a Speed Up motorosánál, ezért maradt a harmadik, Lópezt pedig Arenas is megelőzte.

A hajrá elején az élmezőny tagjai nem javítottak, ellentétben Dixonnal, aki így a tizenhetedikről a hatodik helyre ugrott fel. Ezután viszont Aldeguer gyorsult, és 33 ezreddel felülmúlta García idejét, így átvette a vezetést. Mindeközben sárga zászló miatt többeknek a körét is elvették, így López és González is hiába javított.

Aldeguer aztán még jobban rákapcsolt, és 354 ezredre növelte az előnyét, miközben Van den Goorbergh az 5-ös kanyarban bukott. Ezzel a Spanyol Nagydíj után ismét pole pozíciót szerzett, ráadásul nem kis előnnyel, hiszen végül 23 századdal verte meg a csapattársát megelőző Ogurát. García lett a harmadik, míg a második sorba González, López, valamint Arenas kvalifikálta magát. Tony Arbolino hetedik lett.

A Moto2 asseni időmérőjének végeredménye

Moto3

Ami a Moto3-asokat illeti, az edzések eredményei alapján Collin Veijer, Ángel Piqueras, Iván Ortolá, David Muñoz, David Alonso, Jamanaka Riuszej, Joel Kelso, Furuszató Taijó, Adrián Fernández, Luca Lunetta, Daniel Holgado, Stefano Nepa, Scott Ogden és David Almansa jutottak be a Q2-be, a többieknek a Q1-ben kellett kezdeniük, többek között meglepetésre José Antonio Ruedának is.

z első gyorskört pont a spanyol pilóta futotta meg, és 1:40.706 másodperccel kezdett. Ezzel maradt is az élen, megelőzve Matteo Bertellét, Szuzuki Tacukit és a mugellói sérülése ellenére rajthoz álló Xabi Zurutuzát. Az újoncot azonban nem sokkal később Jacob Roulstone és Nicola Carraro is felülmúlta.

Rueda aztán három szektor után 18 ezreddel volt jobb korábbi körénél, míg körülbelül félidőnél Szuzuki elesett a 9-es kanyarban. A hajrá felé közeledve aztán visszatért a mezőny a pályára, de a MotoGP-hez hasonlóan ezúttal is ment a taktikázás, hiszen mindenki szélárnyékot szeretett volna szerezni a gyorskörére.

Néhány másodperccel a leintés előtt Joel Esteban 116 ezredes hátrányban feljött a második helyre, de csak ideiglenesen, hiszen Bertelle 23 ezreddel felülmúlta az idejét. Riccardo Rossi hátránya már 451 ezred volt, de így is kiszorította Szuzukit a továbbjutók közül. Végül azonban nem örülhetett, hiszen előbb Roulstone, majd a japán pilóta előzte meg, amivel utóbbi végül mégis továbbment, mivel a CIP Green Power versenyzője csak előbbit tudta visszaelőzni. Rueda végül 1:40.380-nal zárt az élen, 39 századdal megelőzve Bertellét, és további 52 ezreddel Estebant.

A Q2-ben Muñozé volt az első mért kör, a Boé Motorsports pilótája 1:40.657-tel kezdett. Ennél azonban többen is jobbra voltak képesek: a hazai pályán versenyző Veijer 1:40.055-tel nyitott, 18 ezreddel megelőzve Ortolát, és 199-cel Fernándezt. A bajnokság első két helyezettje közül Alonso a tizenegyedik, míg Holgado csak a tizenharmadik pozícióban kezdett.

Bő 6 perc után aztán jött a dráma, Veijer ugyanis a célegyenesre ráfordulva egy óriási highside-ot produkált. Bár a motor a pályán maradt, szerencsére senki nem találta el, és a holland pilóta sem sérült meg, így nem lett belőle nagyobb baj. A 19 éves versenyzőt aztán be is tolták a bokszba.

A hajrára fordulva Jamanaka feljött a negyedik helyre, míg Alonso a hatodik pozícióba. Rueda viszont mindkettőjüket hátrébb szorította, hiszen 134 ezredes lemaradással a harmadik helyig ugrott fel, Esteban pedig az ötödik legjobb időt motorozta. A japán motoros viszont tovább gyorsult, és fél perccel a leintés előtt 58 ezredre feljött Veijer mögé.

Nem sokkal korábban újabb bukás történt, ugyanis Fernández esett el a 9-es kanyarban. Ezzel Alonso és Holgado sem tudott javítani, így előbbi tizenharmadikként, utóbbi tizenötödikként zárt. Amikor viszont már úgy tűnt, hogy Veijer végül mégis örülhet, Piqueras 309, Furuszató pedig 235 ezreddel felülmúlta őt. A spanyol újonc ezzel világbajnoki pályafutása első pole pozícióját szerezte meg.

A Moto3 asseni időmérőjének végeredménye