back to top
2025. december 05. 17:41
További
    KezdőlapMoto2Így áll a MotoGP-tabella a Holland TT után

    Így áll a MotoGP-tabella a Holland TT után

    Ezen a hétvégén rendezték meg a Holland TT-t a gyorsaságimotoros-világbajnokságnak. Az asseni események után Jorge Martín előnye csökkent a MotoGP-tabella élén.

    Az elmúlt napokban Assenben vendégeskedett a gyorsaságimotoros-világbajnokság. A Holland TT során a MotoGP sprintjét és főfutamát – ráadásul még az időmérőjét is – Francesco Bagnaia nyerte, aminek következtében 18-ről 10 pontra csökkentette az összetettbeli hátrányát Jorge Martínnal szemben. A harmadik helyen továbbra is Marc Márquez áll, míg a gyártók között az Aprilia visszavette a második pozíciót a KTM-től. A Moto2 versenyén Ogura Aj, a Moto3 viadalán pedig Iván Ortolá zárt az élen. A középső kategóriában Ogura átvette a második helyet a sérült Joe Robertstől, a japán pilóta és az éllovas Sergio García között 14 pont a különbség. A legkisebbeknél szintén a második pozícióban volt változás, Daniel Holgado helyett most már Collin Veijer Alonso első számú üldözője, kettejük közt 39 egység van.

    Frissítés: Marc Márquezt a főfutam leintése után visszasorolták a negyedikről a tizedik helyre, cikkünkben már az ennek megfelelően módosított táblázatot láthatják.

    MotoGP: versenyzők
    Helyezés Versenyző Gyártó Csapat Pont
    1 Jorge Martín Ducati Prima Pramac Racing 200
    2 Francesco Bagnaia Ducati Ducati Lenovo Team 190
    3 Marc Márquez Ducati Gresini Racing MotoGP 142
    4 Enea Bastianini Ducati Ducati Lenovo Team 136
    5 Maverick Viñales Aprilia Aprilia Racing 118
    6 Pedro Acosta KTM Red Bull GASGAS Tech3 101
    7 Brad Binder KTM Red Bull KTM Factory 99
    8 Fabio Di Giannantonio Ducati Pertamina Enduro VR46 Racing 92
    9 Aleix Espargaró Aprilia Aprilia Racing 82
    10 Álex Márquez Ducati Gresini Racing MotoGP 62
    11 Marco Bezzecchi Ducati Pertamina Enduro VR46 Racing 45
    12 Raúl Fernández Aprilia Trackhouse Racing 40
    13 Fabio Quartararo Yamaha Monster Energy Yamaha MotoGP 39
    14 Franco Morbidelli Ducati Prima Pramac Racing 39
    15 Jack Miller KTM Red Bull KTM Factory 32
    16 Miguel Oliveira Aprilia Trackhouse Racing 32
    17 Augusto Fernández KTM Red Bull GASGAS Tech3 15
    18 Joan Mir Honda Repsol Honda Team 13
    19 Johann Zarco Honda CASTROL Honda LCR 12
    20 Álex Rins Yamaha Monster Energy Yamaha MotoGP 8
    21 Nakagami Takaaki Honda IDEMITSU Honda LCR 8
    22 Dani Pedrosa KTM Red Bull KTM Factory 7
    23 Luca Marini Honda Repsol Honda Team 0
    24 Stefan Bradl Honda HRC Team 0
    25 Pol Espargaró KTM Red Bull KTM Factory 0
    26 Lorenzo Savadori Aprilia Aprilia Racing 0

     

    MotoGP: csapatok
    Helyezés Gyártó Pont
    1 Ducati Lenovo Team 326
    2 Prima Pramac Racing 239
    3 Gresini Racing MotoGP 204
    4 Aprilia Racing 200
    5 Pertamina Enduro VR46 Racing 137
    6 Red Bull KTM Factory 131
    7 Red Bull GASGAS Tech3 116
    8 Trackhouse Racing 72
    9 Monster Energy Yamaha MotoGP 47
    10 LCR Honda 20
    11 Repsol Honda Team 13

     

    MotoGP: gyártók
    Helyezés Gyártó Pont
    1 Ducati 278
    2 Aprilia 156
    3 KTM 154
    4 Yamaha 43
    5 Honda 22

     

    Moto2: versenyzők
    Helyezés Versenyző Motor Csapat Pont
    1 Sergio García Boscoscuro MT Helmets – MSi 138
    2 Ogura Aj Boscoscuro MT Helmets – MSi 124
    3 Joe Roberts Kalex OnlyFans American Racing Team 115
    4 Alonso López Boscoscuro Speed Up Racing 87
    5 Fermín Aldeguer Boscoscuro Speed Up Racing 83
    6 Manuel González Kalex QJmotor Gresini Moto2 73
    7 Arón Canet Kalex Fantic Racing 58
    8 Albert Arenas Kalex QJmotor Gresini Moto2 48
    9 Jeremy Alcoba Kalex Yamaha VR46 Master Camp Team 46
    10 Somkiat Chantra Kalex Idemitsu Honda Team Asia 46
    11 Marcos Ramírez Kalex OnlyFans American Racing Team 44
    12 Celestino Vietti Kalex Red Bull KTM Ajo 44
    13 Tony Arbolino Kalex Elf Marc VDS Racing Team 43
    14 Jake Dixon Kalex CFMoto Aspar Team 33
    15 Barry Baltus Kalex RW-Idrofoglia Racing GP 23
    16 Senna Agius Kalex Liqui Moly Husqvarna Intact GP 21
    17 Izan Guevara Kalex CFMoto Aspar Team 18
    18 Dennis Foggia Kalex Italtrans Racing Team 14
    19 Filip Salač Kalex Elf Marc VDS Racing Team 14
    20 Zonta van den Goorbergh Kalex RW-Idrofoglia Racing GP 13
    21 Diogo Moreira Kalex Italtrans Racing Team 7
    22 Jorge Navarro Forward Klint Forward Factory Team 6
    23 Deniz Öncü Kalex Red Bull KTM Ajo 6
    24 Darryn Binder Kalex Liqui Moly Husqvarna Intact GP 6
    25 Bo Bendsneyder Kalex Pertamina Mandalika Gas Up Team 4
    26 Jaume Masià Kalex Pertamina Mandalika Gas Up Team 3
    27 Mario Aji Kalex Idemitsu Honda Team Asia 2
    28 Matteo Ferrari Kalex QJmotor Gresini Moto2 1

     

    Moto2: csapatok
    Helyezés Csapat Pont
    1 MT Helmets – MSi 262
    2 Speed Up Racing 170
    3 OnlyFans American Racing Team 159
    4 QJmotor Gresini Moto2 121
    5 Fantic Racing 58
    6 Elf Marc VDS Racing Team 57
    7 CFMoto Aspar Team 51
    8 Red Bull KTM Ajo 50
    9 Idemitsu Honda Team Asia 48
    10 Yamaha VR46 Master Camp Team 46
    11 RW-Idrofoglia Racing GP 36
    12 Liqui Moly Husqvarna Intact GP 27
    13 Italtrans Racing Team 21
    14 Pertamina Mandalika Gas Up Team 7
    15 Klint Forward Factory Team 0

     

    Moto2: gyártók
    Helyezés Gyártó Pont
    1 Boscoscuro 179
    2 Kalex 152
    3 Forward 6

     

    Moto3: versenyzők
    Helyezés Versenyző Motor Csapat Pont
    1 David Alonso CFMoto CFMoto Aspar Team 154
    2 Collin Veijer Husqvarna Liqui Moly Husqvarna Intact GP 115
    3 Daniel Holgado Gas Gas Red Bull GasGas Tech3 111
    4 Iván Ortolá KTM MT Helmets – MSi 105
    5 David Muñoz KTM Boé Motorsports 76
    6 Jamanaka Riuszej KTM MT Helmets – MSi 62
    7 José Antonio Rueda KTM Red Bull KTM Ajo 58
    8 Adrián Fernández Honda Leopard Racing 54
    9 Joel Kelso KTM Boé Motorsports 50
    10 Ángel Piqueras Honda Leopard Racing 49
    11 Jacob Roulstone Gas Gas Red Bull GasGas Tech3 44
    12 Joel Esteban CFMoto CFMOTO Gaviota Aspar Team 36
    13 Stefano Nepa KTM LevelUp – MTA 36
    14 Furuszató Taijó Honda Honda Team Asia 34
    15 Luca Lunetta Honda Sic58 Squadra Corse 34
    16 Szuzuki Tacuki Husqvarna Liqui Moly Husqvarna Intact GP 31
    17 Riccardo Rossi KTM CIP Green Power 16
    18 Nicola Carraro KTM LevelUp – MTA 15
    19 Matteo Bertelle Honda Rivacold Snipers Team 14
    20 Filippo Farioli Honda Sic58 Squadra Corse 11
    21 Scott Ogden Honda MLav Racing 5
    22 Xabi Zurutuza KTM Red Bull KTM Ajo 3
    23 Vicente Pérez KTM Red Bull KTM Ajo 3
    24 Noah Dettwiler KTM CIP Green Power 2
    25 David Almansa Honda Rivacold Snipers Team 2

     

    Moto3: csapatok
    Helyezés Csapat Pont
    1 CFMoto Aspar Team 190
    2 MT Helmets – MSi 167
    3 Red Bull GasGas Tech3 155
    4 Liqui Moly Husqvarna Intact GP 146
    5 Boé Motorsports 126
    6 Leopard Racing 103
    7 Red Bull KTM Ajo 64
    8 LevelUp – MTA 51
    9 Sic58 Squadra Corse 45
    10 Honda Team Asia 34
    11 CIP Green Power 18
    12 Rivacold Snipers Team 16
    13 MLav Racing 5

     

    Moto3: gyártók
    Helyezés Gyártó Pont
    1 CFMoto 154
    2 KTM 138
    3 Husqvarna 125
    4 Gas Gas 116
    5 Honda 90