back to top
2024. október 09. 08:29
KezdőlapMotoGPA Ducati igazgatója elárulta, hogy jövőre hány gyári motort akarnak indítani

A Ducati igazgatója elárulta, hogy jövőre hány gyári motort akarnak indítani

Gigi Dall’Igna, a Ducati versenyrészlegének vezérigazgatója azt mondta, hogy a következő szezonban már csak három gyári motort akarnak indítani a jelenlegi négy helyett.

Az idei szezonban – ahogy az elmúlt években is – a Ducati nyolc motorja közül négy gyári, amelyeken a „piros csapat” és a Pramac osztozik, a másik két ügyfél pedig tavalyi gépeket használ. Azonban Paolo Campinoti alakulata jövőre már a Yamaha ügyfele lesz, így tehát csak hat Desmosedici lesz a rajtrácson. A hírek szerint Campinotiék váltásának az egyik oka, hogy a bolognaiak a világgazdasági helyzet miatt csökkentik a támogatásukat. Ebből pedig logikusan következik, hogy a gyári motorjaik számát is redukálhatják. Gigi Dall’Igna, a Ducati versenyrészlegének vezérigazgatója nemrég elárulta, hogy tényleg így fognak tenni.

Hivatalos: vége a Pramac és a Ducati házasságának, ismét lesz szatellitcsapata a Yamahának

„A cél az, hogy a következő szezonban három gyári és három előző évi motorunk legyen – nyilatkozta Dall’Igna az olasz Sky Sportsnak. – Úgy gondoljuk ugyanis, hogy ez a megfelelő elegy mind a versenyzőink fejlődése, mind pedig a gazdasági helyzet szempontjából. Ez a célunk, és már dolgozunk is rajta, de még nem állunk készen arra, hogy ebből bármit is bejelentsünk.”

Minél több motorja van a rajtrácson, egy gyártó annál több adatot tud begyűjteni. Az így megszerezhető információk pedig kulcsfontosságúak a mai MotoGP-ben. A Ducatinál ennek ellenére is úgy látják, hogy nem végzetes a gépeik számának nyolcról hatra való csökkenése. „Hat motor biztosan elég lesz ahhoz, hogy továbbra is nagyon magas színvonalon végezzük majd a munkánkat – mondta Dall’Igna. – Persze jobban örültünk volna nyolcnak, de hattal is beérjük. Valószínűleg szervezési szempontból is jobban dolgoztunk, mint a többiek, abból kiindulva, ahogyan ezt a nyolc motort most is menedzseljük. Szóval úgy gondolom, hogy ezt hattal is jól fogjuk csinálni.”

A Ducati jövő évi pilótafelállását illetően eddig annyi biztos, hogy a gyári csapatuknál Francesco Bagnaia és Marc Márquez fog szerepet kapni. A Gresini egyik motorjára pedig Álex Márquez ülhet majd fel, illetve elméletileg Fermín Aldeguer a következő szezonban egy Desmosedicin fog bemutatkozni a MotoGP-ben. Az szintén biztos, hogy Jorge Martín, Marco Bezzecchi és Enea Bastianini elhagyja a gyártót, előbbi kettőt az Aprilia, utóbbit a KTM igazolta le. Dall’Igna viszont nem annyira őket, mintsem egy másik versenyzőjüket hozta szóba.

„Fabio Di Giannantonio egy kiváló pilóta – jegyezte meg. – Tavaly egy versenyt nyert, de akár kettőt is nyerhetett volna. Idén is kiváló szezonja van, és valószínűleg [Marc] Márquezen kívül ő az, aki a legjobban kiismerte a tavalyi motort. Az a célunk, hogy őt is a kötelékünkben tartsuk. De ez nehéz lesz, mert az ő esetében nem csak rólunk van szó [mások is érdeklődnek]. De kiváló kapcsolatot ápolunk vele. Emellett biztos vagyok benne, hogy Fermín Aldeguer a két [megmaradt] szatellitcsapatunk egyikénél fog kikötni. Viszont még nem állunk készen arra, hogy ebben a témában bejelentéseket tegyünk, de hamarosan meghozzuk a szükséges döntéseket.”

Hatalmas kártérítést kell fizetnie a Ducatinak, ha mégsem adnak motort Aldeguernek