back to top
2024. július 08. 19:46
KezdőlapMotoGPMarc Márquez mégsem úszta meg, az újabb vizsgálat törést állapított meg

Marc Márquez mégsem úszta meg, az újabb vizsgálat törést állapított meg

Marc Márqueznek eltört az egyik ujjperce a Német Nagydíj edzésén elszenvedett bukásának következtében. A Gresini pilótáját azonban ez nem akadályozza meg, hogy ott legyen a további programon.

Nem alakult jól Marc Márquez számára a Német Nagydíj pénteki napja. Az első gyakorláson ugyan meggyőzően kezdett, és viszonylag hamar élre állt, de utána elesett, és a hajrában nem tudott javítani. Ennek ellenére csupán Jorge Martín előzte meg őt az eredményjelzőn, vagyis összességében bizakodva várhatta a folytatást.

Martínnak kinyílt a légzsákja, de így is az élen kezdett, Espargaró visszalépett a hétvégétől

A délutáni edzésen aztán a délelőtthöz hasonlóan mindössze egy kör után visszatért a garázsába, majd miután ismét elhagyta a bokszutcát, óriásit bukott. A 11-es kanyarban elcsúszott, de próbálta menteni a menthetőt, aminek az lett a következménye, hogy hatalmas highside-ot mutatott be. Ugyanakkor szinte rögtön felállt, így úgy tűnt, hogy a súlyos sérülést megúszta.

Bukások sora a Sachsenringen, Marc Márquez highside-ot produkált, Di Giannantonio megsérülhetett

Fabio Di Giannantonio bukásáig és az amiatt érvénybe lépett megszakításig nem is ült vissza a motorra, de utána megtette, és 1:20.384 másodperces idejével rögtön átvette a vezetést. Ezt követően azonban átöltözött, és elszállították az orvosi központba, ahol versenyzésre alkalmasnak nyilvánították, és a tréning hajrájára már vissza is tért a garázsába, a pályára viszont nem ment ki újra. Így csak tétlenül nézte, hogy tizenketten is megelőzik, aminek következtében nem jutott be a Q2-be.

A MotoGP főorvosa, dr. Ángel Charte aztán nyilatkozott is, és kijelentette, összesen öt röntgenfelvételt készítettek Márquezről, hogy kizárják a sérülést, és törést nem találtak. „A jobb bordája nagyon megzúzódott – árulta el. – Törés nincs. A továbbiakban gyulladáscsökkentőkkel kezelik, és meglátjuk, hogyan alakul az állapota.”

A leintés után azonban a nyolcszoros világbajnok fájdalomra panaszkodott bal kezének egyik ujján, ezért újból megröntgenezték, és apró törést fedeztek fel az első ujjpercében. Mindez azonban nem fogja megakadályozni abban, hogy részt vegyen a folytatásban, ahol először is sikerrel kell vennie a Q1-et. Eddigi teljesítménye alapján erre minden esélye megvan, ha a sérülései nem zavarják túlságosan, és megússza bukás nélkül.

Ez a hétvége eddig kicsit emlékeztet Márquez tavalyi sachsenringi szereplésére, amikor három nap alatt ötször esett el. A legutolsó a bemelegítésen történt, amikor bordatörést szenvedett, ezért visszalépett a főfutamtól. Vélhetően ennek köszönhető, hogy még mindig elmondhatja magáról, hogy 2010 óta egyszer sem verték meg a Német Nagydíjon vasárnap, a MotoGP-ben konkrétan soha.

Viñales körrekorddal zárt az élen a roncsderbit hozó edzésen, Marc Márquez nem jutott tovább