back to top
2024. október 14. 12:53
KezdőlapMotoGPHivatalos: véget ér a gyári Honda és a Repsol legendás együttműködése

Hivatalos: véget ér a gyári Honda és a Repsol legendás együttműködése

A gyári Honda bejelentette, hogy az idei év végén lezárul a Repsollal közös korszak, hiszen a spanyol vállalat jövőre már nem szponzorálja a csapatot. A két fél együttműködése három évtized után fog befejeződni.

Borzasztó hétvégén van túl a gyári Honda, hiszen Joan Mirnek a San Marinó-i Nagydíj mindhárom napját ki kellett hagynia, Luca Marini pedig vasárnapra betegedett le, így a főfutamon egyikük sem volt ott. Ráadásul egy szakítást is bejelentettek, amelyre ugyan már régóta lehetett számítani, de a szurkolók számára bizonyára szomorúságot okoz.

Kiderült, hogyan alakult Mir állapota, aki orvosi utasításra lépett vissza a misanói fordulótól

Az istállót ugyanis 30 éve névadó szponzorként támogató Repsol jövőre már nem lesz kapcsolatban a japán alakulattal. A sajtóban már hónapokkal ezelőtt megjelent ez a hír, így egyáltalán nem érte váratlanul a közvéleményt. Már csak azért sem, mert az idei évben a spanyol olaj- és gázipari vállalat már kisebb összegben járult hozzá a gyári Honda működéséhez, így a motoron sem kapott akkora felületet.

A Repsol és a gyári Honda 30 évig tartó együttműködése minden idők egyik legsikeresebb csapat–szponzor kapcsolata volt az egyetemes motorsportban. Ha csak a számokat nézzük, akkor 183 győzelemig, illetve további 372 dobogós helyezésig jutottak, ami tizenöt egyéni és tizenegy csapatvilágbajnoki címre volt jó (utóbbit csak 2002-ben vezették be). Emellett oroszlánrészt vállaltak abban, hogy a Honda tizennyolcszor elhódítsa a gyártói bajnokságot.

A Repsol Honda legsikeresebb versenyzője Marc Márquez volt, aki 59 futamgyőzelemig és hat vb-címig jutott el a csapattal. Rajta kívül Mick Doohan négyszer, Valentino Rossi pedig kétszer ért fel a csúcsra ezekben a színekben, míg Àlex Crivillé, Nicky Hayden és Casey Stoner egy-egy alkalommal szerezte meg a végső győzelmet a gyári Hondával ebben a korszakban.

Véget érhet az ikonikus kapcsolat: értesülések szerint szakítani fog a Honda és a Repsol

A Honda rövid közleményének végén sok sikert kíván a Repsolnak a továbbiakban, míg a spanyol vállalatnál azzal zárják a sorokat, hogy a jövőben is ott lesznek a motorsport legmagasabb szintjén a termékeikkel és a szolgáltatásaikkal. Hogy a MotoGP-ben milyen szerepet vállalnak a következő években, azt pontosan nem tudni.