back to top
2024. október 15. 12:34
KezdőlapMagyarokÁlomszerűen indult, de fájóan hamar véget ért a legendás 24 órás érdemi...

Álomszerűen indult, de fájóan hamar véget ért a legendás 24 órás érdemi része a magyarok számára

Kovács Bálint és Görbe Soma révén csodálatosan kezdte a Bol d’Ort, a HERT by Moto-Jungle egysége, olyannyira, hogy a 713-as BMW vezette is a versenyt a Stock kategóriában. Azonban előbb egy kisebb, majd egy rendkívül súlyos technikai hiba ütötte fel a fejét, aminek következtében az érdemi küzdelem biztosan véget ért a csapat számára.

Történelmi nap volt a szombati a magyar motorsport szempontjából, hiszen nemcsak magyar versenyzőknek, hanem magyar egységnek lehetett szurkolni a legendás 24 órás viadalon, a Bol d’Oron. Kovács Bálint, Számadó Máté, Görbe Soma és Sebestyén Péter ráadásul a Stock kategória második helyét szerezték meg a Paul Ricard-i időmérőn, a Hungarian Endurance Racing Team by Moto-Jungle csapatának színeiben.

A délután 3-kor kezdődő futam rajtja kifejezetten jól sikerült, és az elsőként motorra ülő Kovács átvette a vezetést a kategóriában, összességében pedig a tizenegyedikről a kilencedik pozícióba jött fel. Nem sokkal később visszaesett a tizedik helyre, de csak egy EWC-motor előzte meg, aminek nem volt túl nagy jelentősége.

Körülbelül 10 perc elteltével azonban előbb a 9-es BMW ment el mellette Kenny Foray-jel, majd a 111-es Aprilia is maga mögé utasította Kevin Caliával a nyeregben, így visszaesett a harmadik helyre a kategórián belül. További 20 perc után aztán megelőzte Alex Toledo Romerót, aki az EWC-ben induló 8-as Kawasakit hajtotta.

Sikerrel vette az első akadályt a magyar csapat, bravúros eredménnyel zárták a 24 órás futam időmérőjét

Sőt, ezzel a lendülettel két riválisát is visszaelőzte, majd nem sokkal később már a 11-es, szintén EWC-s Kawasaki is mögötte volt Christian Gamarinóval, így a Stock géposztályban visszavette a vezetést, míg összességében már nyolcadikként haladt. Végül mintegy 40 percnyi motorozás után adta át a BMW-t Görbének.

Miután mindenki teljesítette első kiállását, a 9-es és a 111-es egység ismét a magyar motor előtt volt, de összességében ez csak egy pozíciónyi veszteséget jelentett, ugyanis az 1-es számú Yamahának technikai problémái adódtak, majd aztán még defektet is kapott. A 19 éves pilóta ugyanakkor ebbe nem nyugodott bele, és egy órával a rajt után előbb a 9-es BMW-t vezető Loïc Arbelt, majd Caliát is maga mögé utasította, vagyis a magyar egység ismét élre állt a Stock kategóriában.

Sőt, hamarosan ez már a teljes mezőnyt tekintve a hatodik helyet jelentette, ugyanis a 4-es Hondának is műszaki gondjai akadtak. Görbét az sem zavarta meg, hogy Calia visszaelőzte, hiszen szinte azonnal visszavette a pozíciót vele szemben. Végül szűk 50 percet motorozott, majd visszaadta a motort Kovácsnak.

Miután a többiek is teljesítették az újabb kiállást, a 111-es motor ismét visszakerült a magyarok elé, a 9-es viszont visszaesett. Kovács aztán fokozatosan elkezdte ledolgozni a 9 másodperces hátrányát, és át is vette a kategórián belüli vezetést Luca Bernarditól. Sőt, még a második óra letelte előtt a 11-es Kawasakit hajtó David Checát (Carlos Checa öccse) is maga mögé utasította, ami azt jelentette, hogy összesítésben ötödikként haladt.

Eljött a várva várt hétvége: magyar csapat indul a legendás 24 órás motorversenyen

Az álom azonban a következő cserénél véget ért, ugyanis mielőtt Görbe visszatérhetett volna, több mint 6 percen át javítani kellett a kormányműt, amivel mintegy három kört buktak. Ennek következtében a HERT by oto-Jungle egysége összesítésben a huszonhatodik pozícióba esett vissza, majd a többi kiállás után a huszonhatodik pozícióban folytatta a versenyt. Az IDM Pro Superstock géposztályának friss bajnoka azonban kifejezetten biztató tempót produkált, és folyamatosan faragta hátrányát.

17:43-kor azonban jött a végzetes hiba, ugyanis a motorblokk füstölni kezdett. Öröm az ürömben, hogy mindez a pálya végén történt, így Görbe vissza tudta hozni a motort, ám az erőforrás javíthatatlannak bizonyult. Csere esetében pedig a szabályok szerint legfeljebb úgy lehet visszatérni a pályára, hogy az eredmény nem számít bele a bajnoki értékelésbe.

A hivatalos közvetítésben kiírták, hogy a 713-as magyar egység feladta a futamot, de a helyzet mégsem ennyire egyértelmű: Szabó Henrik csapatigazgató ugyanis küldött egy üzenetet az Eurosport magyar stábjának, miszerint „még szerelünk”. Cikkünk írásának pillanatában viszont a magyar színekre festett BMW nem tért vissza a pályára.

Mindez azt jelenti, hogy Számadó és Sebestyén egyelőre nem is tudott motorra ülni, és könnyen lehet, hogy ez így is marad. Ugyanakkor összességében nem érdemes csüggedni, ugyanis a csapat jövőre már az Endurance-világbajnokság teljes szezonjában ott lesz, a „próba” pedig ugyan összességében nem sikerült jól, de több mint biztatóan indult.

Frissítés: a csapat hivatalosan is megerősítette, hogy a magyar egység 80 megtett kör után feladta a versenyt.