Valentino Rossi ismét megszólalt a 2015-ös szezon végén történt eseményekkel kapcsolatban, és továbbra is kitart amellett, hogy Marc Márquez piszkos módon versenyzett ellene. Az olasz exmotoros elárulta, a sepangi sajtótájékoztatón meg akarta szégyeníteni ellenfelét, aki szerinte az esésbe szerette volna hajszolni őt, a versenyirányításnál pedig közölte a spanyol pilótával, hogy ezt soha nem mossa le magáról.
Mint minden sportágban, úgy a motorversenyzésben és azon belül is a MotoGP-ben időről időre vannak botrányok. Azonban Marc Márquez és Valentino Rossi 2015-ös esete minden máshoz képest kiemelkedik. A szurkolók között közel tíz év elteltével is parázs vitákat képes kiváltani, ha szóba kerül a téma, akkor pedig főleg, ha valaki olajat önt a tűzre.
Márpedig Rossi nemrég valami ilyesmit tett, amikor a ’Mig Babol’ podcastban szerepelt. A 45 éves legenda érezhetően nem tudott megbocsátani Márqueznek, és továbbra is a lehető legrosszabb véleménnyel van arról, amit tett. Pedig a lavinát bizonyos szempontból ő indította el, vagy legalábbis szinte biztosan neki köszönhető, hogy az akkor még csak vélt vagy valós sportszerűtlenség új szintre emelkedett ellenfele részéről, hiszen a Maláj Nagydíj hétvégéjét megelőző sajtótájékoztatón ő gyanúsította meg a Honda akkori motorosát, hogy Jorge Lorenzót segíti.
„Malajziában azért beszéltem ellene a sajtótájékoztatón, mert meg akartam szégyeníteni őt, elmondani mindenkinek, hogy mit csinál, hogy esetleg elengedje ezt a dolgot – idézte fel Rossi. – Ráadásul már nem volt harcban a világbajnoki címért, azért Lorenzo és én küzdöttünk. Ha [Márquez] a bajnokságért csatázik, akkor talán érthető lett volna. Azonban ha nincs köze hozzá, és még csak nem is az egyik bajnokaspiráns csapattársa, akkor tisztelnie kell a többieket, és nem beleszólni a játszmájukba. A saját versenyét kell futnia, meg kell próbálnia nyerni, és ennyi. Ki kényszeríti az embert ilyesmire? Sepangban viszont az egész futamon zaklatott.”
Lehetséges, hogy Rossi szavainak volt alapjuk, de az is tény, hogy ha Márquez korábban annyira akarta volna segíteni Lorenzót, akkor nem nyeri meg előtte a Phillip Island-i futamot. Akárhogy is, az olasz pilóta megfélemlítési kísérlete visszafelé sült el, és a sepangi futamon az akkori címvédő már nem is leplezte, hogy semmi mással nem törődik, csak Rossit akarja hátráltatni. „Háromszor-négyszer próbálta meg elérni, hogy elessek, de szerencsére nem buktam – folytatta a Yamaha akkori pilótája. – Nagyon közel mentem hozzá, ránéztem, és mondtam, hogy »elég, mit művelsz?«. Csak ezután értünk hozzá egymáshoz. Nem akartam kiütni, de elesett.”
Stoner szerint mindenki Marc Márquezt hibáztatta, pedig Rossi indította el a konfliktusukat
Valóban, az oda-vissza előzgetésnek az lett a vége, hogy Rossi kiterelte Márquezt a pálya széle felé, majd a spanyol versenyző egy kontakt után a földre került. Bár még visszaült a motorra, de csak azért, hogy behajtson a bokszba, a kilencszeres világbajnok viszont befutott a harmadik helyen. Aztán persze mindkettőjüknek jelenésük volt a versenyirányításnál.
„A futam után behívtak a versenyirányításhoz – emlékezett vissza Rossi. – Én Massimo Meregalli [csapatigazgatóval] voltam ott a Yamaha képviseletében, míg Márquez a menedzserével, Emilio Alzamorával. Alzamora elkezdett sértegetni, én pedig megkérdeztem tőle, hogy mit kerest itt, ha nem a Hondától jött. Volt egy kis dulakodás.”
Végül Rossi 3 büntetőpontot kapott, így összegyűlt neki a 4 strigula, ami automatikus utolsó rajthelyet ért neki a valenciai szezonzárón. Bár még 7 egységgel vezetett Lorenzo előtt, ez nagyon nehéz helyzetbe hozta, hiszen erőből legjobb esetben is csak a negyedik pozícióban reménykedhetett. Az akkor 36 esztendős versenyző úgy gondolta, hogy igazságosabb lett volna a sepangi futamon megbüntetni, amivel ugyan 5 pontot bukott volna, de aztán a pályán lett volna lehetősége kivívni a végső győzelmet.
„A végén Mike Webb [versenyigazgató] bejelentette, hogy Valenciában utolsóként indulok, ami korábban soha nem történt meg a MotoGP-ben – vázolta a tényeket. – A szabályok szerint Sepangban kellett volna áthajtásos büntetést kapnom, ez esetben a harmadik helyett az ötödik helyen végeztem volna. Ha úgy gondolták, hogy szándékosan ütöttem ki Márquezt, akkor ezzel kellett volna szankcionálniuk, de nem ezt tették, hanem az utolsó helyre küldtek Valenciában. Levágták a lábam, és elvesztettem a bajnokságot.”
Márquez aztán Valenciában is igencsak megkérdőjelezhető módon versenyzett, hiszen a futamot vezető Lorenzót nem támadta, ellenben csapattársát, Dani Pedrosát azonnal visszaelőzte a hajrában. Azóta annyit beismert, hogy akkor már valóban nem akarta megkockáztatni, hogy egy rosszul sikerült manőver miatt Rossi legyen a világbajnok. Utóbbi szerint már Sepangban, a versenyirányításnál is egyértelművé tette, hogy erre megy ki a játék.
Pedrosa felidézte a legbotrányosabb szezonzárót: Semmire nem gondoltam, csak a győzelemre
„Márquez lehajtott fejjel ült ott, én pedig mondtam neki, hogy ez végig fogja kísérni a [hátralévő] pályafutását, mert undorító a sportágra nézve, hogy az ember elintézi valaki másnak a vereségét – mondta. – Abban a pillanatban, amikor Mike Webb közölte, hogy Valenciában utolsóként kell rajtolnom, megfagyott az ereimben a vér, mert tudtam, hogy elvesztettem a bajnoki címet. Az első reakcióm az volt, hogy rápillantottam Márquezre, aki úgy nézett Alzamorára, mintha azt mondaná, »megcsináltuk«.”
Rossinak abban a tekintetben igaza volt, hogy Márquez ezt a bélyeget soha nem mosta le magáról, és a szurkolók egy része azóta sem tudta elfelejteni neki ezt a húzást. Jövőre ráadásul igen pikáns lesz a helyzet, hiszen a gyári Ducatinál a VR46 legsikeresebb akadémistája, Francesco Bagnaia lesz a csapattársa. Rossi ezt a témát is megragadta, hogy még egyet belerúgjon korábbi ellenfelébe.
„Ő egy nagyon erős versenyző, egy bajnok – fogalmazott. – Rendkívül agresszív, és mindig is elment a határig, 2015-ben viszont átlépte azt. Sokan vannak, akik súrolják a sportszerűtlenség vagy a mocskosság határát, rengeteg példát tudnék mondani. Azonban egyetlen motoros bajnok sem harcolt azért, hogy egy másik versenyző veszítsen, ez már túlmegy a határon. Azok, akik tettek bizonyos dolgokat, általában magukért tették, azért versenyeztek piszkos módon, mert nyerni akartak. Soha senkinek nem volt annyira mocskos húzása, mint neki.”