back to top
2024. október 14. 12:38
KezdőlapMotoGPRins továbbra is beteg, mindkét futamot kihagyja Misanóban

Rins továbbra is beteg, mindkét futamot kihagyja Misanóban

A Yamaha bejelentette, hogy Álex Rins visszalépett az Emilia-romagnai Nagydíj hétvégéjének további részétől. A spanyol versenyző igyekszik felépülni a jövő heti indonéziai fordulóra.

Álex Rinsnek nem indult jól az Emilia-romagnai Nagydíj hétvégéje. A Yamaha pilótája már csütörtökön sem érezte jól magát, péntekre pedig csak romlott az állapota, ám az első szabadedzésen ennek ellenére is részt vett. A délutáni tréningen viszont mát nem volt ott, mivel a magas láza ezt nem tette lehetővé.

A szombat délelőtti második szabadedzésre aztán visszatért, de az időmérőn megint nem ment pályára. Ennek tudatában pedig nem meglepő, hogy a Yamahának és dr. Ángel Charténak, a MotoGp főorvosának közös döntése alapján a sprinten és a főfutamon sem fog rajthoz állni, és inkább a gyógyulásra koncentrál. Ez alighanem bölcs lépés, hiszen jövő héten már Indonéziában fognak versenyezni, amivel megkezdődik a távol-keleti túra (egy ausztráliai kitérővel).

Quartararo egyelőre óvatos, de a Q2-be jutás az „egész hétvégéjét megváltoztatja”

Álex sajnos elég csúnya influenzában szenved – nyilatkozta Massimo Meregalli, a Yamaha csapatigazgatója. – Tegnap úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a munkát a mai második szabadedzésre. Ma délelőtt újra megpróbált motorozni, de dr. Charte tanácsát követve úgy döntöttünk, hogy Álexet visszaléptetjük az Emilia-romagnai Nagydíjtól, hogy a következő, mandalikai futamhétvégére már fitt legyen. Kár érte, és mindannyian sajnáljuk Álexet. A misanói teszten jól felkészült erre a nagydíjra, de úgy érkezett meg, hogy rosszul érezte magát, és nem tudtunk mit csinálni. Pozitívak maradunk, jövő héten pedig ismét a nulláról kezdünk.”

Ma reggel sokkal jobban éreztem magam, és meg akartam próbálkozni a motorozással, illetve a pályára gurulással – kezdte Rins. – Sajnos azonnal rájöttem, hogy továbbra sem vagyok rendben, mert nehezen kaptam levegőt. Be akartam fejezni a tréninget, de rögtön utána ellátogattam dr. Ángel Chartéhoz, aki azt tanácsolta, hogy ne üljek vissza a motorra, hanem kezeltessem magam, hogy Indonéziára készen álljak és százszázalékos állapotban legyek. Természetesen nagyon sajnálom, hogy nem tudok versenyezni Misanóban, de mindent megteszek a mihamarabbi felépülésért.”