back to top
2024. október 14. 13:17
KezdőlapMagyarokFutamgyőzelmet és egy óriási sikert hozott a hétvége a magyarok számára

Futamgyőzelmet és egy óriási sikert hozott a hétvége a magyarok számára

Kovács Bálint kettős pontszerzéssel, míg a bajnoki címet korábban bebiztosító Görbe Soma büntetésekkel zárta az IDM 2024-es szezonját. Számadó Máté futamot nyert az Alpok-Adriában, Lukács Tamás pedig izgalmas csatában ismét kiharcolta a MiniGP Series világdöntőjén való szereplés jogát.

Több helyszínre is érdemes volt figyelni az előző hétvégén, ha az ember a honfitársainak akart szurkolni. Az IDM, vagyis a német bajnokság Hockenheimbe látogatott, ahol az utolsó fordulót rendezték meg. A Superbike kategóriában Kovács Bálint a hatodik rajthelyet szerezte meg, ám az első futamon nem sikerült jól az elindulás, így végül nyolcadikként ért célba. A második viadalon viszont az ötödik pozícióba jött fel az első métereken, és a dobogó ott volt közvetlenül előtte, de végül a rossz hátsó tapadás miatt visszaesett a hatodik helyre. Ezzel nyolcadik lett a tabellán, ami megegyezik a tavalyi eredményével, de egyrészt 17 ponttal többet szerzett az akkori 100 egységénél, másrészt mindezt erősebb mezőnyben érte el, és kétszer is felállhatott a dobogóra.

A Pro Superstock 1000-esek között szereplő Görbe Somának nem kellett izgulnia, hiszen már korábban bebiztosította a bajnoki címet. Mondhatni, szerencsére, mert elég hányattatott hétvégén van túl. Az időmérő második szakaszában technikai hiba hátráltatta, ráadásul az első versenyen egy hosszú körös büntetést is le kellett töltenie, de így is második lett. A második futamot aztán megnyerte, de csak a pályán, ugyanis utólag kizárták, mivel a motorját 1 kilogrammal könnyebbnek találták a megengedettnél.

A Slovakia Ringen egyszerre rendezték meg az Alpok-Adria utolsó előtti fordulóját, valamint az Európa-kupa és a magyar bajnokság záróeseményét. Számadó Máté az első futamon nem tudott dobogót a Stock 1000-es géposztályban, viszont a másodikat sikerült megnyernie. A Stock 600-asok között Kecskés Bencének nem volt szerencséje: az első versenyen végig lassú volt a motorja, amely 150 méterrel a cél előtt megállt, így be kellett tolnia, a második viadalon pedig olajszivárgás miatt el sem tudott indulni.

A hétvége talán legnagyobb magyar sikerét Lukács Tamás érte el, aki a MiniGP Series csehországi sorozatában kiharcolta az összetettbeli harmadik helyet. Az utolsó, Vysoké Mýtóban megrendezett forduló előtt mindössze 9 pont volt az előnye közvetlen riválisa előtt. Édesapja, Lukács Zsolt a P1race.hu-nak elmondta, hogy „nagyon készültek ellene”, így nagy szükség volt a higgadtságra. A rivális gépét „széttuningolták”, ám ennek az lett az eredménye, hogy a 8. körben a motorblokk felmondta a szolgálatot.

Mivel az egyébként Talmácsi Gábor klubját erősítő pilóta ötödikként látta meg a kockás zászlót, előnye 20 pontra nőtt. Mindez azt jelentette, hogy ha vetélytársa nem nyeri meg a második futamot, akkor biztosan megvan a harmadik hely. Éppen ezért a csapatát irányító, a MotoGP-t is megjárt Lukáš Pešektől azt az utasítást kapta, hogy kerüljön el minden bajt. Bár egészen a legvégéig nem lehetett megnyugodni, az „ellenséges közegben” végül hatodikként sikerült beérni, így 201 egységgel meglett a tabella harmadik pozíciója.

Ez pedig azért volt rendkívül fontos, mert ezzel ismét bejutott a MiniGP Series valenciai világdöntőjébe. Az esemény nem lesz újdonság számára, hiszen tavaly a 160 köbcentiméteres kategóriában már összejött a bravúr, de akkor a főfutamokra nem sikerült kvalifikálnia magát. Most a 190-esek között fog szerepelni, és Lukács Zsolt nem tartja lehetetlennek, hogy meglegyen a legjobb tíz. A világdöntőre a MotoGP valenciai nagydíjhétvégéjét megelőző napokban, november 12-e és 14-e között kerül sor.

Európa-bajnok lett Talmácsi Gábor klubjának tagja, Lukács Tamás