back to top
2024. október 15. 10:38
KezdőlapSuperbikeÚjonc csapattársa rámutatott, hogy a tőle „pontokat lopó” Bautista melyik területen jobb...

Újonc csapattársa rámutatott, hogy a tőle „pontokat lopó” Bautista melyik területen jobb nála

Nicolò Bulega számított arra, hogy Álvaro Bautista utoléri a második cremonai futam végén. Az újonc kiemelte, hogy a tapasztalt csapattársa használt gumikon gyorsabb nála. Viszont Bulega még úgy is elégedetten zárta az olaszországi versenyhétvégét, hogy akár még több ponttal is közeledhetett volna Toprak Razgatlıoğluhoz.

Már csak három forduló van hátra a Superbike-világbajnokság idei szezonjából, még Aragóniában, Estorilban és Jerezben fog vendégeskedni a mezőny. A hajrára a tabellát korábban fölényesen vezető Toprak Razgatlıoğlu magny-cours-i bukása miatt újra nyitott lett a bajnokság. A török pilótának ugyanis az előző két versenyhétvégét ki kellett hagynia, így Nicolò Bulega 92 pontról 13-ra csökkentette a hátrányát.

Viszont Bulega könnyen még közelebb – 4 ponttal – kerülhetett volna Razgatlıoğluhoz, ha csapattársa, Álvaro Bautista nem előzi meg a második cremonai futam végén. A címvédő még korábban kijelentette, hogy egyelőre nem áll be a bajnoki címre pályázó újonc mögé, és azon a bizonyos versenyen ehhez tartotta magát. Bautista a viadal hajrájára érkezett meg a másik gyári Ducati-pilóta mögé, akit aztán könnyedén hagyott maga mögött, átvéve tőle így a második helyet.

Hiába a jelentős hátrány, Bautista egyelőre nem hajlandó beállni Bulega mögé a bajnoki harcban

Bulegát elmondása szerint nem lepte meg, hogy a spanyol motoros a futam végére utolérte, és az „elvesztett” pontokon sem kesergett sokat. Ezzel együtt arra is rámutatott, hogy a sokat látott csapattársa egy területen még bőven előtte jár. „Tudtam, hogy Álvaro nagyon gyors, különösen az utolsó körökben – nyilatkozta. – Persze ő mindig gyors, de jelenleg különösen a használt gumikon jobb, mint én, mivel tapasztaltabb nálam és más a vezetési stílusa. Szóval a verseny végén mindig jobb [állapotú] a gumija, mint az enyém, jobban tud spórolni nálam. Tehát ezt előre tudtam, így a [verseny] elején próbáltam minél nagyobb különbséget kialakítani, de a végén mégis utolért, majd megelőzött. Nagyon gyors volt.”

„Danilo [Petrucci] szintén nagyon gyors volt – emelte ki a tökéletes hétvégét futó márkatársát Bulega. – Gratulálok neki. Az elején megpróbáltam vele maradni, de ahhoz túl sok kockázatot kellett vállalnom. Szóval nagyon nehezen tudtam mögötte maradni, ahogy Álvaro mögött is, amikor két körrel a leintés előtt megelőzött. Ennek fényébe pedig örülök ennek a harmadik helynek. Amikor Álvaro elment mellettem, arra gondoltam, hogy 16 pont is jobb, mint a semmi.”

Bulega tehát jó szájízzel zárta a hétvégét. „Elégedett vagyok, mert ez a [cremonai] nyomvonal nem igazán fekszik a vezetési stílusomnak – jegyezte meg az olasz pilóta. – Szóval sokat kellett gondolkoznom, amikor ezen a pályán motoroztam. Minden kanyarban át kellett gondolnom, hogy mit kell csinálnom, így meg nem tudtam igazán szabadon menni. Persze már mielőtt idejöttünk, tisztában voltam vele, hogy az ezen a pályán való versenyzés nehéz lehet nekem, és végül nehéz is volt. De két dobogó egy ennyire nehéz hétvégén nagyon jó eredmény, szóval boldog vagyok. Most pedig három olyan pálya jön, amelyet nagyon szeretek, így azt remélem, hogy azokon még erősebb leszek.”

A BMW-nél szándékosan hátráltatták Razgatlıoğlu helyettesét, hogy kedvezzenek a török pilótának