back to top
2024. október 14. 14:25
KezdőlapMotoGPA remekül kezdő Quartararo egy veszélyforrásra hívta fel a figyelmet

A remekül kezdő Quartararo egy veszélyforrásra hívta fel a figyelmet

Fabio Quartararo elégedetten zárta az Indonéz Nagydíj pénteki napját, de hozzátette, még nem mindenben tartanak ott, ahol szeretnének. A Yamaha versenyzője veszélyesnek titulálta a Michelin egyik gumikeverékét.

Ismét jól kezdte a hétvégét Fabio Quartararo. Bár az Indonéziai Nagydíj első szabadedzésén csupán tizenötödikként végzett, ez sok esetben nem releváns. Most sem bizonyult annak, hiszen a 25 éves versenyző az edzésen már a hatodik helyet szerezte meg, mindössze 214 ezreddel lemaradva az élen záró Enea Bastianini idejétől.

Bastianini pályacsúccsal vitte a napot, a Honda épphogy lemaradt a továbbjutásról Indonéziában

A francia pilóta háromszor egymás után jutott be a Q2-be, ráadásul ezt mindannyiszor pénteken sikerült kiharcolnia. Az pedig különösen figyelemre méltó, hogy kizárólag Ducatik előzték meg, vagyis a KTM, az Aprilia, valamint a Honda motorosait kivétel nélkül felülmúlta. Nem véletlen, hogy Quartararo pozitívan értékelt.

Elégedett vagyok, szerintem valamennyit előreléptünk – nyilatkozta. – Közelebb vagyunk az élmezőnyhöz, mint a hátsó pozíciókhoz, és ez pozitív. Visszaléptünk, hogy aztán előrefelé haladjunk. Jelenleg úgy gondolom, hogy jól kezelhető [a motor], bár valami továbbra is hiányzik. Meg kell találnunk az erőt, és meg kell őriznünk az agilitást. Ezt a munkát kell elvégeznie a Yamahának, de a prioritás a tapadás.”

Bár már a misanói hétvégéken is érzékelhető volt a Yamaha fejlődése, a szkeptikusok türelemre intették a közvéleményt, mondván, a japán gyártó a koncessziós jogoknak köszönhetően rengeteget tesztelt a Marco Simoncelliről elnevezett pályán. Indonéziával kapcsolatban viszont nem „vádolhatóak” ilyesmivel, de Quartararo azért még várna egy hétvégét.

Itt elég jó a tapadás, de ahhoz, hogy lássuk, hol állunk, és biztossá váljon, hogy ténylegesen előreléptünk, Japánban is elsőre be kell jutnunk a Q2-be – magyarázta. – Két körön át Enea Bastianini mögött voltam, és szerintem a négyes, valamint a tizennégyes kanyarban igazán érezhető a gyorsulásbeli különbség. Az erő tekintetében szintén nagy a lemaradás, sokkal gyorsabbak. Ugyanakkor most nem akarok panaszkodni, ott vagyunk a Q2-ben, a hatodik helyen.”

A Yamaha előrelépésének többek között a szemléletváltás is köszönhető: a hangvillások idén sokkal több alkatrészt próbálnak ki, mint az elmúlt években. Ennek következtében gyorsabb ütemben lehet fejleszteni a motort, aminek most meg is van a gyümölcse. Quartararo most is többféle megoldással kísérletezett a tréningeken.

Délelőtt több vázat is kipróbáltam – árulta el. – Az első motoromon az első misanói hétvégén használt váz volt fenn, amelyet megtartottunk. A második misanói fordulóban használt változatot nem szerettem, ezért visszatértem az alaphoz. Délelőtt kipróbáltunk egy újat, de nem működött, és a két tréning között visszatértünk a sztenderdhez. Japánban lesz egy újabb. Momentán erre van szükségünk a fejlődéshez.”

A 11-szeres MotoGP-futamgyőztes az elégedettsége ellenére egy potenciális veszélyre is felhívta a figyelmet a gumik kapcsán. „Úgy vélem, a közepes elsőt ki kellene venni a Michelin kínálatából – fogalmazott. – Nagyon veszélyes, sok bukást láttunk ezzel a gumival. Az ember nem kap figyelmeztetést, és nagyon nehéz felmelegíteni. Általában a Michelin összes gumija remek, de ez nem az.”