back to top
2024. október 14. 14:24
KezdőlapMotoGPOliveira eltörte a csuklóját, véget ért számára az indonéziai hétvége

Oliveira eltörte a csuklóját, véget ért számára az indonéziai hétvége

A Trackhouse bejelentette, hogy Miguel Oliveirának eltört a csuklója, aminek következtében nem ülhet motorra az Indonéz Nagydíj hétvégéjének hátralévő részén. Azt még egyelőre nem tudni, hogy a portugál pilótának mennyit kell kihagynia.

Előfordul, hogy egy-egy tréning viszonylag sok bukást hoz, de ezeknek nem lesznek súlyos következményei. Az Indonéz Nagydíj első királykategóriás szabadedzésén viszont ennek az ellenkezője történt. Miguel Oliveira volt az egyetlen, aki elesett, ám ő annyira pórul járt, hogy ebben a fordulóban már nem ülhet motorra.

Morbidelli kezdte az élen az indonéziai hétvégét, nagyon komoly életjeleket mutatott a Honda

A Trackhouse versenyzője a 4-es kanyarban esett el a gyakorlás kétharmada felé közeledve. A 29 éves pilóta egy highside-ot mutatott be, és rossz jel volt, hogy a hordágyra is szükség volt. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, elszállították az orvosi központba, majd a Mataram városában található kórházba vitték, ahol nem kapott jó híreket.

Az amerikai istálló tájékoztatása szerint ugyanis jobb csuklójában törést állapítottak meg, így Oliveira kénytelen kihagyni a hétvége további részét. Mindez azt jelenti, hogy a következő két nap során biztosan nem javít az összetettbeli tizennegyedik helyén, illetve 71 pontján. Ebből a szempontból szerencséje van, hogy a közvetlenül mögötte motorozó Jack Miller viszonylag messze, 13 egységnyire van tőle.

A Trackhouse közleménye arra is kitért, hogy Oliveira csuklóján CT-vizsgálatot végeztek el, hogy kiderítsék, kell-e műteni. Ezt azonban egyelőre nem tudják megmondani, így az is kérdéses, hogy a mandalikai forduló után mennyit kell még kihagynia, ha egyáltalán kell. Az viszont biztos, hogy Oliveirának két éven belül ez a negyedik olyan sérülése, amely megakadályozza a rajthoz állásban.

Egyébként nem ő volt az egyetlen, aki pórul járt a 4-es kanyarban, ugyanis a Moto3-asok szabadedzésén a tabellát toronymagasan vezető David Alonso is bemutatott ott egy highside-ot. A kolumbiai motorosnak szintén meg kellett látogatnia az orvosi központot, de őt versenyzésre alkalmasnak találták, igaz, a nemrég véget ért első edzésen csupán tizenharmadik lett.