back to top
2024. október 15. 12:36
KezdőlapSuperbikeBautista ellenállt Razgatlıoğlu nyomásának, ismét megverte a BMW versenyzőjét

Bautista ellenállt Razgatlıoğlu nyomásának, ismét megverte a BMW versenyzőjét

Álvaro Bautista nyerte a Superbike-vb aragóniai fordulójának második futamát, miután sokáig maga mögött tartotta Toprak Razgatlıoğlut, majd elhúzott tőle. Nicolò Bulega a hibája után a harmadik helyig zárkózott vissza.

Szokás szerint a második futammal zárult a hétvége a Superbike-világbajnokság mezőnyének a MotorLand Aragón versenypályán. Az első rajthelyről a Superpole versenyt megnyerő Álvaro Bautista indulhatott, mellőle a tabellán előtte álló Toprak, Razgatlıoğlu, valamint Nicolò Bulega várta a piros lámpák kialvását. A délelőtti bukása következtében Alex Lowes nem állhatott fel a rajtrácsra. A viadal némi csúszással indult a Supersport 300-as vb második futamán bekövetkezett nagy baleset, illetve az azt követő piros zászlós megszakítás miatt.

Bautista remek csatában győzte le Razgatlıoğlut és Bulegát, akik között tovább nőtt a különbség

Az első hármas jól jött el, ahogyan Andrea Iannone, aki néhány kanyarral később megelőzte Bulegát, amivel feljött  harmadik helyre. Sőt, az olasz versenyző a kiválóan kezdő Michael van der Markkal szemben is pozíciót vesztett, de az 1. kör végére már ismét a holland motoros előtt volt.

A gyári BMW versenyzője azonban nem adta fel, és ismét maga mögé utasította ellenfelét, aki a 12-es kanyarban csúnyán lecsúszott a pályáról, és egészen a kilencedik helyig zuhant vissza Garrett Gerloff, Danilo Petrucci, Andrea Locatelli és Iker Lecuona mögé. Az élen a helyzet változatlan volt, de Razgatlıoğlu árnyékként követte Bautistát.

A gyári Ducati újonca aztán megkezdte a visszazárkózást, és Lecuona mellett nagyon hamar elment. Előtte Gerloff megelőzte Van der Markot, amivel összeállt a szombati viadal első négy helyezettje, persze nem ugyanabban a sorrendben. Iannone szintén jó tempót motorozott, és megközelítette az élen haladó párost.

A GoEleven pilótája azonban elég hamar leszakadt, miközben hátrébb Petrucci megelőzte Van der Markot, majd Bulega is visszavette a pozícióját a holland versenyzővel szemben, miután Locatellivel ezt már korábban megtette. A 8. körben aztán a Ducati pilótái is helyet cseréltek, és a bajnokság második helyezettje feljött az ötödik pozícióba.

Néhány másodperccel később Gerloff maga mögé utasította Iannonét, miután már egy ideje közvetlenül mögötte haladt. Az amerikai versenyző lemaradása mintegy 4 másodperc volt Razgatlıoğlu mögött, aki továbbra sem hagyta magát leszakítani, igaz, nem is tudta megtámadni Bautistát.

Nem sokkal féltáv után Bulega Iannonéval szemben is visszaszerezte pozícióját, majd Gerloffot is letaszította a dobogós helyről, de ekkor már az élen haladók voltak a középpontban, a török pilóta ugyanis elkezdett nézelődni. Ekkor azonban még mindig nem volt igazi támadás, ellentétben Iannonéékkal, hiszen a 35 éves motoros visszaelőzte Gerloffot, aki kis híján Petrucci mögé esett vissza apróbb hibája után.

Bautista a 14. kör végén elkezdett ellépni Razgatlıoğlutól, és mivel a 27 éves pilóta nem tudott újítani, eldőlt a párharc. A címvédő ezzel 81 pontra csökkentette hátrányát, a gyári BMW motorosa viszont így is növelte előnyét, hiszen 39 egységgel vezet a harmadikként célba érő Bulega előtt. Gerloff még megpróbálkozott a negyedik hely visszaszerzésével, és bár meg tudta támadni Iannonét, lecsúszott a pályáról. Mögöttük Petrucci lett a hatodik, Van der Mark pedig a hetedik.

A Superbike-vb második aragóniai futamának végeredménye