back to top
2024. december 03. 19:15
KezdőlapMotoGPMiller elnézést kért a miatta kiesett versenyzőktől, Aleix Espargaró a következetességet hiányolja

Miller elnézést kért a miatta kiesett versenyzőktől, Aleix Espargaró a következetességet hiányolja

Jack Miller vállalja a felelősséget az Indonéz Nagydíj rajtja után történt tömegbukásért, amelyben rajta kívül hárman is kiestek. Aleix Espargaró, Álex Márquez, valamint Luca Marini ugyanakkor nem hibáztatja az ausztrál versenyzőt, de az állandó mezőny korelnöke a sportfelügyelőknek azért kicsit odaszólt.

Nagy balesettel indult az Indonéz Nagydíj a MotoGP-ben. A 3-as kanyarban négyen is elestek, és Jack Miller, Aleix Espargaró, Álex Márquez és Luca Marini számára lényegében azonnal véget ért a viadal. Szerencsére mindannyian felálltak, és egyiküknek sem kellett meglátogatniuk az orvosi központot, vagyis mindenki épségben megúszta az incidenst.

Tömegbaleset, bukások sora és technikai hibák után Martín nyert, Bagnaia büntetésből profitálhat

A lassítás alapján kiderült, hogy Miller okozta a káoszt, bár csak közvetetten tehető felelőssé a történtekért. Az ausztrál versenyző ugyanis nem kontakt miatt esett el, de az irányíthatatlanul csúszó motorja Espargarót és Márquezt is kiütötte, Marininek pedig esélye sem volt kikerülni az előtte kibontakozó kalamajkát. Csapattársa, Joan Mir egy fokkal jobban járt, hiszen neki csak ki kellett mennie a bukótérbe. Miller magára vállalta a felelősséget.

Ez megesik – nyilatkozta. – Elég jól rajtoltam, az egyes kanyart abszolváltam, és a kettes felé haladtam. Aleixsel magam mellett értem be, és próbáltam megtartani a sebességet, hogy a hármas kanyarba belül érkezhessek meg. A hármas felé menet [Maverick Viñales] szűk íven haladt, hogy alávágjon a külső oldalán lévőnek, bárki is volt az. A kettes kanyartól kezdve az Aleixsel vívott csatára koncentrálta, Ahogyan bementünk a hármasba, láttam, mennyire közel vagyunk Viñihez. Amint meghúztam az első féket, [a motor] eldőlt. Ennyi volt, összecsukódott. Ez egy tipikus első körös incidens. Szeretnék bocsánatot kérni a srácoktól, nem állt szándékomban [kiütni őket], csupán versenyezni akartam. Kismillió különböző dologra próbáltam figyelni egyszerre.”

Mivel az a pilóta, akit a sportfelügyelők potenciálisan megbüntethettek, nem maradt versenyben, nem kellett gyors döntést hozni. Az ítélet nem sokkal a leintés után vált nyilvánossá: ennek értelmében versenybalesetnek minősítették a tömegbukást, és Miller úgy véli, ez volt az igazságos lépés az illetékesek részéről.

A futam végén láttam, hogy kiírták, »nincsen további vizsgálat« – fogalmazott. – Egyetértek, így az igazságos. Elismerem, hogy hibáztam. Én kerültem földre elsőként, senkit nem ütöttem ki. Azért estem el, hogy ne találjak el senkit. Nem érzem úgy, hogy bármit is túlzásba vittem volna. A motor megremegett egy irányváltásnál. Viñi szűkebben fordult, mint amire számítottam, ezért meg kellett húznom a féket, hogy elkerüljem az összeérést. Amikor ez megtörtént, [a motorom] eldőlt.”

Persze abból a szempontból nem véletlen, hogy ez a még pilóta keveredett bele a balesetbe, hogy mindannyian a tizenharmadik és a tizenhetedik helyek közti pozíciók egyikéről kezdték a futamot, vagyis a rajtrács második felére állhattak fel. Miller rámutatott arra a tényre, hogy az ilyen kaotikus esetek általában a mezőnynek ebben a részében fordulnak elő.

Ezek akkor fordulnak elő, amikor az ember tizenhatodikként rajtol – magyarázta. – Hátul káosz van. Az első körök jelentik az egyetlen lehetőséget, hogy az ember előzzön néhányat, mert ha már benne vagyunk a ritmusban, nagyon nehéz rajta változtatni. Láttuk a Pecco [Bagnaia], Franky [Morbidelli] és Bez [Marco Bezzecchi – a szerk.] alkotta bolyt, mindegyikük számára rendkívül nehéz volt bármit is csinálni.”

Millert nem hibáztatják, Espargaró egyvalamit nem ért

Természetesen a másik három érintett is megszólalt az ütközéssel kapcsolatban. Millert egyikük sem okolja, de Espargaró kicsit odaszúrt a sportfelügyelőknek. A gyári Aprilia motorosa a Moto2-es futam első körében történt incidenst hozta fel példaként: Zonta van den Goorbergh összeért Jaume Masià-val, aki óriásit esett, a holland pilótát pedig dupla hosszú körös büntetéssel sújtották. Ami Márquezt és Marinit illeti, ők nem nagyon látták az előzményeket.

Ez mindig nehéz – jelentette ki az állandó mezőny legidősebb tagja. – Láttam például, hogy milyen döntés született a Zonta és Masià közötti Moto2-es ütközés kapcsán. Csak azért adtak dupla hosszú kört, mert Masià elesett. Én viszont úgy láttam, hogy ez egy normális kontakt volt az egyes kanyarban. Ott miért volt hosszú kör, és itt miért nem? Nem érdekel, nem hibáztatom Jacket, előfordul az ilyesmi, ez az első kör. Ilyenkor nagy kockázatot vállalunk, ezért meg tudom érteni az ilyen döntést. Mindenesetre ez a versenyzés, és megtörténhet az ilyesmi.”

Nem sokat tudok mondani, mert semmit nem láttam a balesetből, csak egy motor nekem ütközött hátulról, azt hiszem, Miller KTM-je volt az – kezdte Márquez. – Talán túl optimista volt, amikor odaért, elvesztette az elejét fékezés közben, de ilyesmi előfordulhat. Mindenki gyorsan vissza akar zárkózni, pozíciókat szeretne szerezni, különösen ezen a pályán, mert utána a hőség és az első gumi miatt nehéz előzni. Szóval nincs sok mondanivalóm, felejtsük el [az esetet], jövő héten pedig újabb lehetőségünk lesz Motegiben.”

Nem láttam, mert [közel voltam] Brad Binderhez – mondta Marini. – Amikor pedig irányt váltottunk, három motor és három versenyző volt [előttem], akiket lehetetlen volt kikerülni. Semmit nem láttam, szóval nem tudom. Ez egyszerűen balszerencse, de mindegy is, furcsa volt ez a futam, csak tizenkét pilóta ért célba. Így nagyon könnyű volt pontokat szereznie annak, akinek ez sikerült. Azonban, amikor felállítottam a motoromat, [láttam, hogy] tönkrement, így lehetetlen volt folytatnom a futamot.”