back to top
2024. szeptember 30. 21:33
KezdőlapMotoGPEgy megérzés is kellett, hogy Zarco olyasmit tegyen a Hondával, amit Marc...

Egy megérzés is kellett, hogy Zarco olyasmit tegyen a Hondával, amit Marc Márquez óta senki

Johann Zarco elárulta, a rossz rajtja után érezte, hogy óvatosnak kell lennie, így elkerülte az Indonéz Nagydíj elején történt tömegbalesetet. A Honda legjobb idei eredményeit szállító pilóta elégedett, de tudja, hogy vannak még leküzdendő problémák.

Johann Zarco mandalikai hétvégéjéről sokat elmond, hogy az időmérőn, a sprinten és a főfutamon is a Honda eddigi legjobb idei eredményét érte el. Szombaton a hetedik pozícióba kvalifikált, majd nyolcadikként ért célba, másnap pedig kilencedik lett. Ezzel megszakított egy közel egy éve tartó rossz sorozatot: a tavalyi Thai Nagydíj óta először fordult elő, hogy a japán gyártó a legjobb tízben zárjon vasárnap, akkor Marc Márquez hatodikként ért célba.

Tömegbaleset, bukások sora és technikai hibák után Martín nyert, Bagnaia büntetésből profitálhat

Pedig az Indonéz Nagydíj borzalmasan indult Zarco számára, hiszen nagyon rosszul kapta el a rajtot, bár ez nem feltétlenül az ő hibája volt, hanem inkább a motor számlájára lehet írni. Ezután pedig érezte, hogy jó lesz, ha vigyáz, és igaza is lett, ugyanis Jack Miller bukásának következtében négyen is kiestek a 3-as kanyarban.

Miller elnézést kért a miatta kiesett versenyzőktől, Aleix Espargaró a következetességet hiányolja

Boldog vagyok – nyilatkozta. – A rajtnál időt veszítünk. Ezzel tisztában vagyunk, és jelenleg nem tudunk mit tenni. Aztán viszont láttam, hogy Jack és [Maverick] Viñales nagyon csatáznak. Közelebb is motorozhattam volna hozzájuk a hármas kanyarban, de volt egy olyan érzésem, hogy kicsit óvatosnak kell lennem. Amikor mindannyian elestek, azt mondtam [magamban], hogy »rendben, ebből hasznot húztam, megpróbálom elkapni az lőttem lévő bolyt«.

Zarco még az előtte kibontakozó káosszal együtt is csak a tizenegyedik helyen fejezte be az 1. kört, ám a következőben a gumijait nehezen felmelegítő Fabio Quartararót és Viñales is megelőzte. Brad Bindert viszont nem tudta maga mögött tartani, és a másik két riválisával szemben sem növelte a különbséget. Honfitársa ráadásul később magára talált.

A „majdnem elrepülő” Quartararo elárulta, miért veszített rengeteg pozíciót a futam elején

Nem tudtam gyorsan magam mögé utasítani a többi versenyzőt – fogalmazott. – Maverick az elején kicsit küszködött, aztán Brad is, de nagyon nehéz volt, mert nem volt jó a kigyorsításom a kanyarkijáratoknál. Bár a fékezés során jól éreztem magam, de nem tudtam előzni, különösen Brad ellen, aki remekül fékez. [Aztán] megérkezett Fabio Quartararo, aki meg tudott előzni engem, Brad mellett is elment, majd elhúzott. Amikor Bradet megelőztem, jó időket futottam, és reméltem, hogy talán el tudom kapni Fabiót, és képes leszek ellépni Bradtől.”

Viñales aztán mindannyiukat maga mögé utasította, és ez a hajrára már a hatodik helyet jelentette neki, hiszen időközben Fabio Di Giannantonio, Márquez és Enea Bastianini is kiesett előlük. Zarco nyolcadikként kezdte meg az utolsó kört, ám Binder másodszor is el tudott menni mellette, így végül csak kilencedik lett, de így sem volt szomorú.

Az utolsó körben próbáltam kontroll alatt tartani Bradet, és igyekeztem nyomni, hogy mögöttem maradjon, de megtámadott – idézte fel. – Megpróbáltam visszatámadni, ám ő jól menedzselte [a helyzetet]. Ráadásul már ezzel a pozícióval is elégedett voltam, úgyhogy elfogadom ezt a legjobb tízben való befejezést. Péntektől jó lehetőségünk volt, úgy tűnik, ez a pálya feküdhet nekünk, és örülök, hogy szombaton és vasárnap is éltem az eséllyel.”

Zarco azt is elárulta, hogy a japánok közül sokan már a sprint után megköszönték neki a jó eredményt, amelyet egyrészt a fékezési stílusából származó előnynek, másrészt a Honda legújabb burkolatának tulajdonított. Azonban hozzátette, hogy a kigyorsítással kapcsolatos probléma továbbra is fennáll, így kíváncsian várja, hogy a márka hazai pályáján, Motegiben hogyan muzsikálnak majd.

Így áll a MotoGP-tabella az Indonéz Nagydíj után