Francesco Bagnaia jó rajtja után végig vezetve nyerte a Japán Nagydíjat a nagyot mentő Jorge Martín és Marc Márquez előtt, így hátránya 10 pontra csökkent. Pedro Acosta ismét elesett, így hiába a pole pozíció, nullázással zárta a hétvégét.
A Moto3-as bajnokavatás és a részben esős Moto2-es futam után a MotoGP főversenye zárta a Japán Nagydíj vasárnapját. A pole pozícióból ezúttal is Pedro Acosta indulhatott, aki megpróbálhatta feledtetni a sprinten történt bukását, míg mellőle Francesco Bagnaia és Maverick Viñales várhatták a piros lámpák kialvását. A kezdés előtt listavezető Jorge Martín csupán a tizenegyedik pozícióból indult, míg a bajnokság harmadik helyéért harcolók közül Enea Bastianini a negyedik, míg Marc Márquez az elvett köre miatt a kilencedik helyet szerezte meg a kvalifikáción. Ami a gumiválasztást illeti, előre mindenki a keményet választotta, míg hátra Nakagami Takaakit leszámítva a teljes mezőny a közepes mellett tette le a voksát. A levegő hőmérséklete 21, az aszfalté pedig 26 fokos volt közvetlenül a rajt előtt.
Marc Márquez elvett köre hozta el Acosta első pole pozícióját, Martín bukásából Bagnaia profitálhat
Bagnaia ezúttal is remekül rajtolt, és bár Acosta előrébb fordult el, utána sikerült átvennie a vezetést. Brad Binder feljött a harmadik helyre, Viñales viszont sok pozíciót veszített. Marc Márquez s Martín szintén jól rajtoltak, majd az 1. körben a Pramac pilótája már a negyedik helyre jött fel. Hátrébb közben Álex Márquez és Joan Mir is bukott, a sportelügyelők pedig a leintés után vizsgálták az esetet.
It's all kicking off behind @BradBinder_33 in third! ⚔️
No less than four riders are in contention for 4 right now 🔥#JapaneseGP 🇯🇵 pic.twitter.com/r32eJgQVrH
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 6, 2024
A 3. körben Marc Márqueznek sikerült visszaelőznie Jack Millert, akit Bastianini is majdnem maga mögé utasított, de nem járt sikerrel. Martín a harmadik, míg Acosta az első helyért üldözte az előtte lévőt, a GasGas újonca viszont a szombati naphoz hasonlóan ismét bukott, de visszatért a pályára. Martín viszont a 4. körben elment Binder mellett, és közel másfél másodperces hátrányban üldözőbe vehette Bagnaiát.
THE SHARK FALTERS AGAIN! 😱@37_pedroacosta has crashed out of 2nd at Turn 14 💥💥💥#JapaneseGP 🇯🇵 pic.twitter.com/gwcaOxrJfg
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 6, 2024
Az 5. körben aztán Márquez is követte márkatársait, és Binder mellé bevetődve feljött a harmadik pozícióba. A dél-afrikai motorosnak ezután Bastianinit kellett maga mögött tartania, Az olasz pilóta a 9. körben próbálkozott először az előzéssel, de csak néhány pillanatig előzött. Eközben Augusto Fernández is elesett.
🔄 @37_pedroacosta rejoined but he's a lap behind!
He's currently 19th behind Gardner 📉#JapaneseGP 🇯🇵 pic.twitter.com/nQpeDUWnM0
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 6, 2024
A 10. körben elkezdték lengetni a fehér zászlót, vagyis a versenyzőknek engedélyezték a motorcserét az eső miatt, de ennek még nem volt aktualitása. Annak viszont igen, hogy Bastianini megelőzze Bindert, amivel sikerült feljönnie a negyedik pozícióba. Az élen eközben Martín 1 másodpercen belülre került Bagnaiához képest.
No evident signs of rain at the moment, but riders are now allowed to swap bikes 📌#JapaneseGP 🇯🇵 pic.twitter.com/r01vIh1G2J
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 6, 2024
A 12. körben Viñales esett el, így számára is véget ért a futam. Két körrel később Márquez hibázott az 1-es kanyarban, így Bastianini jelentősen tudta csökkenteni a hátrányát vele szemben. Eközben Acosta, miután már kört kapott az élmezőnytől, végleg feladta a futamot.
From the front row to the gravel 😔
Maverick Vñales has gone down! 💥#JapaneseGP 🇯🇵 pic.twitter.com/prdZOpt3lI
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 6, 2024
A hajrára nem maradtak nagy izgalmak. Martín némileg közeledett Bagnaiára, de egy ponton megakadt, így a címvédő megnyerte a futamot, így 10 pontra csökkentette hátrányát a tabellán. Bastianini viszonylag közel került Márquezhez, de támadni nem tudott, így a Gresini versenyzője lett a harmadik. Franco Morbidelli viszont megelőzte Bindert, így az első öt helyen öt Ducati zárt, ahogyan a másik két állva maradt bolognai motor pedig a gyári KTM versenyzője mögött ért célba.
A MotoGP motegi főfutamának végeredménye
A strong success from @PeccoBagnaia in Japan! 🏆
He wins ahead of title rival @88jorgemartin and @marcmarquez93, who respectively surged from the 4th and the 3rd row 📈#JapaneseGP 🇯🇵 pic.twitter.com/REiuE3ShSX
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 6, 2024