Bár tisztában van a Ducati fölényével, Pedro Acosta nem hajlandó elfogadni azt, és az élmezőnyben továbbra is kockázatot fog vállalni, még ha ez újabb esésekkel is járhat. A GasGas újonca elárulta, a motegi forduló egyfelől a legszomorúbb hétvégéje volt, másrészt viszont most minden eddiginél versenyképesebbnek érezte magát.
Pedro Acosta számára álomszerűen indult a Japán Nagydíj hétvégéje. Már pénteken is biztató tempót produkált, másnap pedig Marc Márquez elvett körének is köszönhetően megszerezte a pole pozíciót, amivel pont honfitársa és a csúcstartó Fabio Quartararo mögött ő lett a harmadik legfiatalabb, akinek ez sikerült. A versenyek azonban rémálomba csaptak át, legalábbis ami a végkimenetelt illeti.
A sprinten a rossz rajtja ellenére visszavette a vezetést Francesco Bagnaiától, ám az élről elesett, így nullázott. A főfutamon pedig a második helyen haladva bukott, és bár utána visszaállt, később ugyancsak feladta a viadalt. Mindez persze csalódást keltő, de Acosta leszögezte, nem hajlandó változtatni ezen a mentalitásán, amikor van esély az élmenők ellen.
Martín nagyot mentett, de győzelmével Bagnaia tovább csökkentette összetettbeli hátrányát
„Nem fogom elfogadni, hogy a Ducati jobb a KTM-nél, még akkor sem, ha emiatt többször is esni fogok – nyilatkozta a 20 éves motoros a leintés után. – Tisztában vagyunk vele, hogy jelenleg nem állunk a Ducati szintjén. Azonban láttuk, hogy nem lehetetlen odaérni, és nem érinthetetlenek. Láttuk, hogy tudunk velük harcolni.”
Acosta a nullázásával visszacsúszott a tabella hatodik helyére. Úgy véli, ebből a pozícióból belefér, hogy amikor Francesco Bagnaia vagy éppen Jorge Martín ellen küzd, akkor ne a biztosra menjen „Kevés esélyünk van legyőzni a Ducatit – fogalmazott. – Vannak olyan pillanatok az életben, amikor az embernek kockáztatnia kell. Amikor pedig Pecco van elöl, akkor még inkább. Ő nem fog rizikót vállalni, én viszont igen.”
Ahogyan a szombati hibáját, úgy Acosta a vasárnapi rontását is „ostobaságnak” titulálta, és azt sem tagadta, hogy ez a forduló igazi érzelmi hullámvasutat jelentett számára. „Bizonyos szempontból ez volt pályafutásom legszomorúbb hétvégéje, másfelől viszont most éreztem magam a legjobban – magyarázta. – Ezen a hétvégén voltam a legversenyképesebb, de egyben a legtöbb bajt is most okoztam.”
Acosta szerint a bukása „egy ostoba hiba” volt, arra koncentrált, hogy mindenhol gyors legyen
Acosta kiesésével Brad Binder és Jack Miller szállították a pontokat a KTM-nek gyári szinten. A sprintet a dél-afrikai versenyző feladta technikai hiba miatt, így csapattársa nyolcadik helye jelentette a legjobb eredményt az osztrákok számára, míg a főversenyen Binder a hatodik, Miller a tizedik pozícióban ért célba. Utóbbinak a futamokon nyújtott teljesítménye azért megsüvegelendő, mert a kvalifikáción csak tizennegyedik lett.
„A gyártónak ez fontos – utalt Acosta arra, hogy nem csak egy KTM volt ott az élmezőnyben vagy annak környékén. – Így több információt gyűjthetünk, ami fontos lesz számunkra a következő néhány nagydíjon. Amikor túl nagyok a különbségek [a KTM-ek között], néha nehéz összehasonlításokat végezni, és kipróbálni bizonyos dolgokat, hiszen a köridők eléggé eltérőek.”