back to top
2024. október 22. 01:44
KezdőlapMotoGPAz „elfeledett” konfliktus: így rendezte nézeteltérését Bagnaia és Aleix Espargaró (videó)

Az „elfeledett” konfliktus: így rendezte nézeteltérését Bagnaia és Aleix Espargaró (videó)

Francesco Bagnaiának és Aleix Espargarónak még az Ausztrál Nagydíj bemelegítésén akadt nézeteltérése, amelyet aztán a pilótaparádén beszéltek meg. Bár nem értettek egyet, de a jelek szerint sikerült fátylat borítaniuk a konfliktusra.

A bemelegítés alapesetben sem képezi fontos részét egy MotoGP-hétvégének, legalábbis nézői szempontból. Phillip Islanden pedig ez pláne így szokott lenni az európaiak számára, hiszen már maga a versenyt is hajnalban rendezik, a több mint négy órával korábbi esemény így még bőven éjszaka zajlott le. Beszédes, hogy a királykategória X-oldala is csak a végeredményt közölte.

Ennek fényében nem meglepő, ha egy kisebb konfliktus teljesen elsikkad. Ez történt Francesco Bagnaia és Aleix Espargaró összezörrenésének esetében is. A két pilóta a 4-es kanyarban találkozott egymással a pályán, amikor a címvédő utolérte a nála sokkal lassabban haladó spanyol versenyzőt, és nem voltak messze az ütközéstől.

Ezt követően mindketten gesztikulálni kezdtek a másiknak, majd az Aprilia motorosa odament ellenfele mellé, és ismét összeértek. Utána mindketten mentek a maguk dolgára, a pilótaparádé viszont lehetőséget adott arra, hogy megbeszéljék a történteket. Az alábbiakban a dialógusa olvasható. A fordítás során néhol módosítottunk a szóhasználaton az érthetőség kedvéért, de a mondanivaló tartalmán természetesen nem változtattunk.

Espargaró: Amikor megláttalak, valósággal megrémültem. Ahelyett, hogy megcsináltam volna a kanyart, felszedtem a motort.
Bagnaia: Nem tudtam mást tenni, különben lementem volna a pályáról. El kellett kezdenem lezárom a kanyarívet. Neked valószínűleg hideg volt a gumid, vélhetően nekem jöttél volna, úgyhogy szélesre mentél. Ekkor viszont még nem voltam dühös. Utána lettem mérges. Nem tetszett, hogy miután felszedted a motort, elküldtél a p*csába.
Espargaró: Elkezdtél nekem mutogatni, miközben az elején én nem is láttalak.
Bagnaia: Azért lettem ideges, mert elküldtél a p*csába.
Espargaró: Egy frászt.
Bagnaia: És mit csináltál utána? Kijöttünk a jobbosból, és felgyorsítottál, hogy mellém érj.
Espargaró: Nem.
Bagnaia: De.

A felvételekből nehezen lehet megítélni, hogy pontosan mi történt, mert a közeli felvétel kezdetén már mindketten mutogattak. Vélhetően az történt, hogy Espargaró meglepettségében valóban felemelte a kezét, amit Bagnaia dühös reakcióként értelmezett. Erre berágott, amire pedig a 35 esztendős motoros már tényleg ideges lett. Azonban mindez már nem számít, hiszen bár a képek tanúsága szerint nem jutottak egyetértésre, öleléssel zárták le a párbeszédet. A futamon aztán messze voltak egymástól, hiszen Bagnaia a harmadik lett, 20,399 másodperccel megelőzve a tizenhatodik Espargarót.