back to top
2024. december 04. 08:58
KezdőlapMoto2Korábban némasági fogadalmat tett a világot mezítláb járó egykori motoros, akit apja...

Korábban némasági fogadalmat tett a világot mezítláb járó egykori motoros, akit apja megvédett

Sito Pons cáfolta a fiával, Axellel kapcsolatos spekulációkat, miszerint korábban letartóztathatták. A kétszeres világbajnok expilóta és későbbi csapattulajdonos beszámolt néhány részletről gyermeke új életét illetően, amelyre büszkén tekint.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, igencsak érdekes videó járta be nemrég a spanyol, illetve európai internetet. A még nyáron készült felvételen a korábban a Moto2-ig jutó Axel Pons látható, ám az elmúlt években a felismerhetetlenségig megváltozott. Ráadásul nemcsak a külsejét, hanem az életvitelét illetően is.

A 33 éves exmotoros ugyanis nem csupán a versenyzést hagyta abba: néhány éve úgy döntött, hogy gyalog elindul kelet felé, és szinte végig mezítláb haladva immáron jó ideje elérte Pakisztánt. Indiába azonban egyelőre nem tudott eljutni, mivel nincsenek meg a szükséges iratai. Ennek kapcsán pedig el is indult egy spekuláció, miszerint korábban letartóztathatták, és meg kellett szabadulnia az útlevelétől. Legendás édesapja azonban cáfolta ezeket a szóbeszédeket.

Axel jól van, és soha nem tartóztatták le – nyilatkozta a spanyol Motorsport.com-nak a korábbi kétszeres 250-es világbajnok, illetve legendás csapatvezető. – Átadta a papírokat a vízumkezelésért felelős pakisztáni hatóságoknak, hogy beutazhasson Indiába. Amit Axel csinál, az szerintem rendkívüli, és hihetetlen bátorságról tesz tanúbizonyságot. Márciusban lesz két éve, hogy elhagyta Barcelonát, és mindig gyalog ment. Elmagyarázta nekünk, hogy mennie kell, világot kell látnia, meg kell értenie az életfilozófiát, a vallásokat, és útnak indult. Minden nap reggel ötkor kel, meditál és jógázik, majd elmegy sétálni. Ehhez nagy fegyelem kell, ráadásul nem jár szállodákba, és csak egy hátizsákot visz magával, benne a legszükségesebb holmival.”

A korábbi beszámolók, illetve videók alapján azt is lehetett gondolni, hogy az ifjabbik Pons olyannyira szakított korábbi életével, hogy még a családjával sem tartja a kapcsolatot. Mindez azonban nem igaz, és szüleivel, Sito és Laura Ponsszal rendszeresen beszél. Már amikor tud, mert közösségi médiát és okostelefont sem használ.

Ez aztán a változás: mezítláb gyalogolt el Pakisztánba a korábbi pilóta, hogy „egyesüljön Allahhal”

Amikor csak van internet-hozzáférése, felhív minket, és elmondja, mit csinál – jelentette ki a 65 éves szakember. – Néhány kalandja igencsak rendkívüli. Emlékszem, hogy amikor már pár hónapja gyalogolt, meg akartam vele osztani az élményének egy kis darabját, és az egyik beszélgetésünk során közöltem vele, hogy meg fogom látogatni. Ez 2023 júliusában történt. Elmondta, hogy Észak-Macedóniában van, és útba igazított, hogyan találom meg. Nem volt könnyű, de sikerült, és egy hetet töltöttünk el együtt, sétáltunk, beszélgettünk, az erdőben aludtunk. Felejthetetlen élmény volt. Emlékszem, amikor elbúcsúztam tőle, mondtam neki, hogy nagyon nehéz dolog, amit csinál, elképesztően meleg van a gyalogláshoz. Kértem, hogy ha Törökországba ér, térjen haza. Azonban eljutott Pakisztánba, végig gyalog, és már hat hónapja ott tartózkodik.”

Bár Axel Pons szűk két éve indult útnak, de, mint kiderült, már korábban felkészült erre a kalandra. „Mielőtt elindult volna erre az útra, eltöltött egy kis időt a San Ignació-i barlangban található kolostorban, ahol találkozott az apáttal – emlékezett vissza édesapja. – A beszélgetéseik során szó esett arról, hogy az lesz a legjobb, ha az összes vallás [fontos helyszíneit] bejárja. Ezután elment egy huescai buddhista templomba, ahol három hónapra némasági fogadalmat tett, és önvizsgálatot tartott. Ezekről írt néhány nagyon szép, nagyon mély szöveget.”

Az ifjabbik Pons egyébként rendelkezik Instagram-oldallal, amelynek cikkünk írásának pillanatában közel 25 ezer követője van. Legutóbbi bejegyzését azonban már több mint három éve, 2021. október 6-án tette közzé, azzal a szöveggel, hogy „csak a szeretet szabadít fel minket”. Az elmúlt időszakban azonban igencsak felkapottá vált.

Vicces, mert egyáltalán nem használja a közösségi médiát, pontosan ezt nem akarja, semmi ilyesmit nem szeretne – magyarázta Sito Pons. – Azonban pont az ellenkező hatást érte el, hiszen Pakisztánban készítettek vele egy interjút, éppen akkor, amikor megérkezett a Himalája területére, és ezt világszerte több millióan nézték meg. Mostanra elég érdekes karakterré vált, és az emberek találkozni és beszélgetni szeretnének vele. Axel igazi hőstettet hajt végre, és nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy ilyesmit tett. Ez annyira egyedi és meglepő dolog, hogy már hónapokkal ezelőtt megmondtam Laurának, hogy ez itt, Európában be fog robbanni. »Ez egy olyan elképesztő történet, hogy amikor az emberek megtudják, biztosan érdekelni fogja őket.«”

Az idősebbik Pons azt is elárulta, hogy fia egyedül kezdte az útját, ám Törökországban egy pár csatlakozott hozzá, miután teljesítették az ország délnyugati részén található túraútvonalat, a lükiai utat. Azt is elmondta, hogy szintén Törökországban rendszeresen meditált egy mecsetben, a helyi imám pedig Iszának szólította, ami arabul Jézust jelent. Mindez magyarázatot ad arra, hogy a videóban miért ezen a néven mutatkozott be. A célját viszont egyelőre még nem érte el.

Mindig is az volt az elképzelése, hogy gyalog jut el Indiába – fogalmazott Sito Pons. – Az a probléma, hogy a Pakisztán és India közötti határ le van zárva. Ezért úgy döntött, hogy a Himalájába megy, ahol öt hónapot töltött. Az emberek elkezdték keresni, lefotózták és beszélgettek vele, elég nagy sztori lett belőle, pont amit nem akart. Híres és ismert lett arrafelé, most pedig itt történik vele ugyanez. Annyira meglepő és hihetetlen, amit csinál, hogy előre lehetett látni, hogy Európában is el fog terjedni. Mi pedig láttuk, hogy mi történt az elmúlt napokban, mindenhol ott volt. Szerencsére nem tudja, hogy mi zajlik itt.”

Sito Pons tisztában van vele, hogy egy ideig még biztosan nem láthatja személyesen a fiát, legfeljebb akkor, ha ismét elutazik hozzá. Ennek ellenére szuperlatívuszokban beszél jelenlegi életmódjáról, egyvalami viszont nem tetszik neki. Európában ugyanis sokaknak idegen ez az életvitel, így negatívan nyilvánulnak meg.

Engem az zavar, hogy egyesek nem tisztelik mások életét, zavarnak a hazugságok, és az, hogy az emberek mindenféle információ nélkül beszélnek – magyarázta. – Nagy érdeklődést és egyesekben hamis aggodalmakat váltott ki. Axel a maga útját járja. Öt hónapot töltött a Himalájában, de beköszöntött a hideg időjárás, ezért elgyalogolt Iszlámábádba, hogy megkapja a papírjait és a vízumát. Az az elképzelése, hogy a telet Dél-Pakisztánban tölti, és amikor megteheti, megpróbál átjutni Indiába. Az egyértelmű, hogy Axel semmilyen repülőre vagy vonatra nem szándékozik felszállni, így jelenleg nincs tervben a visszatérés. Axel története csodálatra méltó az erőfeszítése és az áldozatvállalási készsége miatt. Békés életet él, a szeretet vezérli, hogy a különböző kultúrák és vallások megismerése révén megértse a világot. Nagy erő és bátorság kell a világ átszeléséhez, és a teljes támogatásunkat élvezi.”