Francesco Bagnaia felidézte, eltartott egy darabig, mire tavaly megértették a Ducati 2024-es motorját, utána viszont elképesztő szezont produkált. Olyannyira, hogy Marc Márqueznek a mai napig rekordot jelentő 2019-es idényéhez hasonlította a legutóbbi idényben nyújtott teljesítményét – a sprinteket leszámítva.
Történelmi szezont produkált tavaly a Ducati. A bolognai márka a korábbiaknál is nagyobb dominanciát mutatott, és a húsz főfutamból tizenkilencet megnyert, amivel olyan győzelmi arányt produkált, amely soha nem fordult elő a MotoGP történetében. Ami pedig a dobogókat illeti, a megszerezhető hatvan pódiumból ötvenhármat vittek el.
Pedig nem indult könnyen számukra a szezon, hiszen az első három időmérőnek, sprintnek, illetve főversenynek összeadva kevesebb mint a felét húzták be, miután Maverick Viñales Portimãóban és Austinban is villogott az Apriliával. Akkoriban még a Ducatinak is gondot okozott a Michelin új hátsó gumija által előidézett vibráció, ám aztán ők kerekedtek felül a leghamarabb a problémán.
„Véleményem szerint elképesztő szezon volt – nyilatkozta Francesco Bagnaia a VR46 edzőjeként, illetve videoelemzőjeként dolgozó Andrea Migno podcastjának vendégeként. – Eltartott egy darabig, mire jól megértettük ezt a motort. Négy versenybe telt, amíg Jerezbe értünk, és felismertük a benne rejlő potenciált. Utána viszont minden hihetetlenül alakult.”
Hiába barátok, Marini kerek-perec kimondta: Bagnaia önhibájából bukta el a bajnoki címet
Összességében nem lehet kétségbe vonni, hogy a háromszoros világbajnok volt a leggyorsabb a Ducatival, hiszen a főfutamok több mint felét megnyerte, szám szerint tizenegyet. Azonban mégsem ő, hanem Jorge Martín végzett az élen, miután egyrészt kiegyensúlyozottabb volt, másrészt a sprinteken jobb teljesítményt nyújtott akkori márkatársánál. Az olasz pilóta ugyanakkor úgy véli, a szombatokat leszámítva szereplése történelmi magasságokba emelkedik.
Ha megnézzük a vasárnapokat, eltekintve azoktól az esetektől, amikor elestem vagy kiütöttek, mindig az első háromban végeztem, kivéve Austinban, ahol ötödik lettem – vázolta a vitathatatlan tényeket. – Szerintem ez egy olyan szezon volt, amely a sprinteket leszámítva egy szinten van Marc Márquez 2019-es idényével.”
Bagnaia a főfutamokon 372 pontot gyűjtött, ami minden idők negyedik legjobb teljesítménye. A 26 esztendős motoros 48 egységgel maradt el idei csapattársának a legutóbbi bajnoki szezonjában nyújtott teljesítményétől, ami már önmagában cáfolja az állítását. Annak fényében pedig pláne, hogy 2019-ben eggyel kevesebb futam volt, mint 2024-ben. A győzelmekből Márquez szintén eggyel többet szerzett, a három helyett csak egy nullázása volt, és azt leszámítva mindig az első kettőben zárt, ami Bagnaia előző évéről szintén nem mondható el.
Bagnaia felsorolta, szerinte jövőre kik lesznek a legnagyobb ellenfelei