back to top
2025. január 08. 03:40
KezdőlapMotoGPHorrorbalesete után az önkritikus Pol Espargaró felismerte, ez már „nem csak róla...

Horrorbalesete után az önkritikus Pol Espargaró felismerte, ez már „nem csak róla szól”

Pol Espargaró leszögezte, jól érzi magát jelenlegi szerepköreiben, és elismerte, hogy benne már nincs meg az a tűz, mint az állandó versenyzőkben. A KTM tesztpilótája arról is beszélt, hogy a Tech3 két teljesen különböző motorosból áll Maverick Viñales, illetve Enea Bastianini személyében.

2023-ban Pol Espargaró lett a vesztese a KTM félremenedzselt pilótapolitikájának, amikor az osztrák gyártó abban a helyzetben találta magát, hogy öt versenyzővel kötött szerződést a tavalyi idényre, de csak négy ülésük volt. Ennélfogva lényegében lefokozták tesztpilótává, és ezzel párhuzamosan bizonyos hétvégéken szakértőként tevékenykedhetett. A 33 esztendős motorosnak ugyanakkor teljesen megfelel jelenlegi helyzete.

Eljutottam egy olyan pontra az életemben, hogy jól érzem magam – nyilatkozta. – Fizikailag még mindig nagyon jól vagyok, és olyan módon, hogy azt élvezem. Beszélek a tévében, aminek révén elmagyarázom az embereknek, hogy mi történik, mert ezek a motorok bonyolultak az aerodinamika és az elektronika miatt. A tesztcsapatnál hallom, amit [az állandó versenyzők] mondanak. Jelenleg élvezem az életemet. Hiányzott ez nekem. Csodálatos érzés, különösen, amikor az ember az ember jó eredményeket ér el.”

Pol Espargaró felfedte, hogy milyen problémával küszködik a MotoGP összes gyártója

Hogy milyen jó eredményeket? Espargaró 2024-ben három hétvégén szerepelt szabadkártyás pilótaként, és bár Mugellóban nem jött össze a pontszerzés, a Red Bull Ringen és az első misanói hétvégén igen. Mindkétszer 6 egység került a neve mellé, hiszen Spielbergben a sprintfutamon is a pontszerzők között ért célba. Az idény végére így ő bizonyult a legeredményesebbnek a nem állandó pilóták közül, és csak 2 egységgel maradt el Luca Marinitől.

A tizedik helyen végezni a San Marinó-i [Nagydíjon] egy őrült esős versenyen? Az érzés, hogy az ember az első tízben zár a MotoGP-ben, amikor ilyen magas a színvonal… – lelkendezett, de ezután önkritikusan fogalmazott. – Mindig is hiányozni fog, még hatvan- vagy hetvenévesen is. Azonban meg kell értenünk, milyen szinten állunk. Bennem nincs meg ugyanaz a tűz a motoron, mint például Brad Binderben, Maverick Viñalesben vagy Pedro Acostában. Őrületes a fiatal srácok energiája. Félre kell állni, és hagyni kell, hogy ők menjenek a gyártóhoz, mert jobban fognak teljesíteni.”

Espargaró pályafutásában fordulópontot jelentett, amikor a 2023-as Portugál Nagydíj második edzésén súlyos sérüléseket szenvedett, és hónapokig nem ülhetett motorra. „A bukás után rájöttem, hogy ez már nem csak rólam szól – jelentette ki. – Van két lányom és egy feleségem. Fájdalmas volt otthon lenni, miközben nem tudtam felkapni a lányomat a hátamat vagy a karomat érintő kínok miatt. Átadtam a helyemet Pedrónak, nézzék, mit csinál! Lenyűgöző.”

Pol Espargaró beszámolt a maradandó változásról, amelyet súlyos balesete okozott

A KTM-nél több változás is van pilótafronton, hiszen Jack Miller és Augusto Fernández is elhagyta a gyártót, Acosta pedig felkerült a gyári csapathoz. A Tech3 két motorjára Viñalest és Enea Bastianinit szerződtették. Espargaró azt emelte ki a szatellitcsapat új párosával kapcsolatban, hogy teljesen ellentétes karakterek, amiből csapat-, illetve gyártói szinten igyekeznek majd profitálni.

Maverickről tudjuk, hogy szenvedélyes motoros – mondta. – A határon remekül teljesít. Neki tényleg éreznie kell [a motort], hogy megcsinálja. Enea teljesen az ellenkezője. Ő sokkal egyenletesebb, sokkal kontrolláltabb. Jó ezzel a két személyiséggel dolgozni, megvan a tapasztalatuk. Maverick minden motorral nyert, amelyre eddig felült a MotoGP-ben, remélhetőleg az a következő lépés, hogy a KTM-mel a bajnoki címért harcol. Enea nagyon jól szerepelt az elmúlt két évben, szombatonként és vasárnaponként is elképesztő volt. Nagy mértékben különböznek egymástól, és eltérő motorokról érkeznek. Két olasz motorról van szó. Vannak előnyök és hátrányok. A hátrányokon próbáljunk meg javítani, az előnyöket pedig megtartani.”