Johann Zarco elárulta, a Honda gyenge teljesítménye ellenére nem zárta annyira csalódottan a tavalyi idényt, mint amire számított. A francia motoros optimista az új érkezők láttán, de leszögezte, a projekt jelenleg nem halad jobban, mint egy évvel ezelőtt.
Felemás idénye volt Johann Zarcónak 2024-ben. A francia pilóta 2023-ban végre-valahára megszerezte első győzelmét a MotoGP-ben, ami épp időben jött össze, hiszen nem sokkal később a mezőny legjobb motorjáról a legrosszabbra ült át. A kétszeres világbajnok ugyanis az akkoriban gyári specifikációjú Ducatit használó Pramactól az LCR Hondához igazolt.
A japán márka pedig még a korábbiaknál is rosszabbul teljesített, és általában még a Yamahától is jelentősen elmaradt. Egyénileg viszont Zarco volt az, aki kiemelkedett a gyártó versenyzői közül, hiszen 55 egysége az öthatodát jelenti annak a pontmennyiségnek, amit három márkatársa együttvéve szerzett. Talán emiatt sem volt annyira elkeseredve a motor teljesítménye miatt.
„Ha a szezon végét kell elemeznem, akkor az sokkal pozitívabb, mint amire számítottam – nyilatkozta. – Ahogyan az érzésem is. Egy évvel ezelőtt szomorúbb lettem volna, és most jóval boldogabb vagyok, mint amire számítottam. Szóval ez jó. Akkor jött meg [ez az érzés], amikor Indonéziában elkezdtem jobb eredményeket elérni, majd aztán ezeket meg tudtam ismételni, és tudtam változtatni a vezetési stílusomon. Ez a munka pedig válaszokat adott a pályán, ami még nagyobb motivációt jelentett, hiszen új ajtókat nyitottam ki. Biztos vagyok benne, hogy ezeket az új dolgokat felfedezve nagyon erős lehetek.”
Zarco elárulta, nyári kalandja kellett ahhoz, hogy az első évében ő legyen a Honda legjobbja
Bár a versenyzői felállás csak egy ponton alakult át, a Hondánál jelentős változásokkal várják a 2025-ös idényt. A technikai igazgató posztjára ugyanis egy európai szakember, az elmúlt években az Apriliát erősítő Romano Albesiano érkezett, míg a tesztcsapat Aleix Espargaróval és Takaaki Nakagamival bővült, igaz, utóbbi Japánból fogja hozzátenni a magáét.
„Remélem – válaszolta Zarco a Paddock-GP.com-nak arra a kérdésre, hogy szerinte lesz-e számottevő előrelépés az idei szezonban. – Az olyan vérfrissítés, mint Aleix Espargaró, nagyon jó lehet. Hogy más téren is előremozdítsuk a dolgokat, arra ott van Romano Albesiano. Biztosan érdekes lesz látni, hogyan alakulnak a dolgok az első, malajziai teszt után, beleértve a shakedownt is.”
A fenti szavak alapján Zarco meglehetősen optimistának tűnhet, ám a 34 esztendős motoros utána lehűtötte a kedélyeket, és kisebb gyomrost vitt be a Honda szurkolóinak. Az LCR pilótája ugyanis egyelőre nem lát nagy változást a tavalyi és az idei motor között. „A 2025-ös projekt jelenleg nem halad jobban a 2024-esné” – jelentette ki.
Marini elárulta, mennyit kell fejlődnie a Hondának az idei év első tesztjéig