A Pramac bejelentette, hogy szponzori szerződést kötött a Forma–1-ben szereplő Alpine-nal. A felek hosszú távú megállapodást írtak alá.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a nemzetközi sajtó december elején szellőztette meg, hogy a Pramac fontos bejelentésre készül, ugyanis szponzori szerződést írt alá az Alpine-nal. Azonban hivatalos bejelentésre akkor még nem lehetett számítani, hiszen a cikkből kiderült, hogy a bő két hónappal későbbi sepangi teszten fogják nyilvánosságra hozni az együttműködés tényét.
Nos, ez kicsit másképp alakult, hiszen időközben kiderült, hogy a Pramac a shakedown első napján, január 31-én fogja leleplezni 2025-ös motorfestését. Az olasz istálló azonban nem várt idáig, és már hétfőn délelőtt kiadott egy közleményt, amelyben megerősítette, az Alpine valóban csatlakozott a csapat szponzoraihoz, és a felek hosszú távra köteleződtek el egymás mellett. A pénteki leleplezésen pedig arra is fény derül, hogy ez pontosan milyen formában fog megjelenni a motorokon.
A francia márka a Renault Csoport egyik leányvállalata. Korábban a ralizásban és a sportautózásban bizonyult eredményesnek, 2021 óta pedig a Forma–1-es mezőny tagja, miután a Renault istállóját átbrandelték. Azóta egy futamgyőzelmet ünnepelhettek, ráadásul pont a Hungaroringen, legjobb konstruktőri bajnoki helyezésük a 2022-es negyedik hely volt. Tavaly a hatodik pozíciót szerezték meg az összetettben.
A Pramac nem először köt szerződést egy, az F1-hez kapcsolható vállalattal, hiszen 2021-ben magának a négykerekű sorozatnak a logója szerepelt a motorjaikon. Ami pedig a Renault Csoport vezérigazgatóját, Luca de Meót illeti, számára sem ismeretlen a MotoGP világa, hiszen a Fiat akkoriban volt a gyári Yamaha névadó szponzora, amikor ő irányította a céget.
A Pramac nem csak ezen a téren ment keresztül nagy változásokon a mostani holtszezonban. A legfontosabb, hogy a csapat az idei évtől kezdve már nem a Ducati, hanem a Yamaha motorjait használja, ráadásul gyári támogatással. A pilóták pedig szinté lecserélődtek, hiszen a 2024-es vb-címet megszerző Jorge Martín, valamint Franco Morbidelli helyére Miguel Oliveira és Jack Miller érkeztek.
Two worlds, one shared vision 🏁
On the eve to an exciting 2025 season Prima Pramac Yamaha MotoGP is proud to announce a new partnership with @alpinecars 💙#PramacRacing #MotoGP #Alpine pic.twitter.com/hwj3RoaDsA— Prima Pramac Racing MotoGP (@pramacracing) January 27, 2025
„Nagyon büszke vagyok rá, hogy elkezdünk hosszú távon együttműködni az Alpine-nal, egy olyan történelmi márkával, amely manapság az F1-ben is fontos tényező – jelentette ki a De Meóval jó viszonyt ápoló Paolo Campinoti, a Pramac tulajdonosa. – Ez az első alkalom, hogy egy, a világ motorsportjának legmagasabb kategóriájában jelen lévő gyártó ennyire jelentős mértékben beszáll a MotoGP-be, és az, hogy a mi csapatunkat választotta erre a célra, annak a bizonyítéka, amit az elmúlt években felépítettünk.”