back to top
2025. március 16. 20:26
KezdőlapMotoGPBagnaia vonakodva mérte össze tavalyi és idei motorját, amelyet még nem teljesen...

Bagnaia vonakodva mérte össze tavalyi és idei motorját, amelyet még nem teljesen próbálhatott ki

Francesco Bagnaia úgy gondolja, hogy ennyi tesztelés után még nincs igazán értelme összehasonlítani a tavalyi és az idei Ducatit. Azonban végül ennek ellenére is kiemelt egy-egy területet, amelyen az egyes konstrukciók jobbak a másiknál. Bagnaia azt is elárulta, hogy szerdán okkal még csak a tavalyi vázat használta, amelybe az idei motorblokk került.

Szerdán elkezdődött a sepangi kollektív MotoGP-teszt, amelyen a figyelem egy jó része a Ducati gyári csapatára irányult. Az istálló két pilótája jelentősen eltérő programot teljesített. Ennek megfelelően Marc Márquez a második, Francesco Bagnaia viszont csak a tizenhatodik helyen végzett, 1.341 másodperces lemaradással a csapattársa mögött. Persze ennek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, de annyi biztos, hogy ezennel tényleg bemutatkozott a Ducati idei motorja, a Desmosedici GP25, amely várhatóan (ismét) a mezőny legjobbja lesz. Az első tesztnap végén Bagnaia így persze megkapta a kérdést, hogy miben tér el a GP25 közvetlen elődjétől, az olasz versenyző azonban először nem igazán akart erre válaszolni.

Marc Márquez szerint korábbi sérülései miatt többet kell dolgoznia magán, mint eddig

„Nehéz így mondani valamit a motorról, mert nincs elég gumink ahhoz, hogy mindent rendesen teszteljünk – nyilatkozta Bagnaia. – A szerdai napot amúgy is lényegében feláldoztuk. Ezt őszintén szólva azért csináltuk, hogy elkezdjük megszűrni a lehetőségeket. Szóval a legnagyobb dolgokkal kezdtünk. Még sok adatot kell elemeznünk, de azt hiszem, szerdán nagyon jó munkát végeztünk. Sok adatot szolgáltattunk a technikusoknak, a mérnököknek, és így később már jobban fogjuk tudni, hogy kell kezdenünk.”

Bár érezhetően vonakodott, Bagnaia részben végül mégis összehasonlította a két motort. „Érzéseim szerint az erőátvitel különösen jó a GP25-nél. Nagyon egyenletesnek, nagyon pontosnak tűnik, egy kicsit jobbnak a GP24-hez képest, amely valamivel »döcögősebb« volt a kanyarkijáraton – magyarázta. – De a GP24 legjobb pontja a fékezés és a kanyarbemenet volt, és ebben most a GP25-tel nem vagyunk ugyanazon a szinten. Szerintem ez [a visszalépés a fékezés terén] inkább a blokk konstrukciója miatt, nem a tehetetlensége miatt jön elő. Vagy talán a beállítások miatt. Szóval, ezen dolgoznunk kell, de még rengeteg időnk van rá.”

A Ducati vezére felfedte, hogy miben lesz jobb a jövő évi motorjuk az ideinél

A Ducatinál a teszt első napján főként az erőforrásra koncentráltak, részben a fejlesztések befagyasztása (lényegében a szezon kezdetétől a 2026-os végéig nem lehet hozzányúlni a blokkhoz), részben az idő szűkössége miatt, hiszen jövő héten már Thaiföldön fognak tesztelni. Azonban ennek az volt a következménye, hogy Bagnaia még nem tudta kipróbálni a teljes idei motort. „A szerdai váz a GP24-es váza volt, csak az új blokkal – árulta el. – Az ugyanis a fontosabb, hogy először megértsük a blokkot, aztán majd hozzárakjuk az új vázat is.”

„De Diggia [Fabio Di Giannantonio, aki a bukása, illetve a sérülése miatt csütörtökön már nem ül motorra – a szerk.], aki már az új vázat használta, elégedett volt a fékezéssel, szóval szerintem jó lesz – tette hozzá. – Mindenesetre az én szemszögemből nézve a motor nagyon jól működik a kanyarkijáraton és az erőátvitel tekintetében. A fékezésen még javítanunk kell, de azt hiszem, már tudjuk, hogy mit kell tennünk.”

Hihetetlen, egykerekezés közben bukott, Martínék után Di Giannantonio is kiírta magát a tesztről