Poros rajtkocka, kipörgő hátsó kerék és balra kitörő motor. Ezek együttes hatása okozta Marco Bezzecchi borzasztó rajtját a Thai Nagydíj sprintfutamán, ami meg is pecsételte szombati napját. Az olasz szót ejtett a nagy melegről, de a remekül kezdő újonc márkatársát is méltatta.
A MotoGP szezonnyitójának szombati napja is elsősorban a Márquez fivérekről szólt, ugyanis a báty húzta be az időmérőt, valamint a sprintversenyt is, és 1931 nap után először az ő nevével kezdődik az egyéni világbajnokság táblázata.
Marc Márquez simán nyert öccse és Bagnaia előtt, remek bemutatkozást hozott az idény első sprintje
A Márquez testvérek tehát a második napon is ragyogtak, ellenben Marco Bezzecchivel, aki a remek pénteket követően egy csapnivaló szombatot zárt. Az Aprilia gyári versenyzője az időmérőn a kilencedik helyet kaparintotta meg, a sprintverseny pedig rémálomszerűen kezdődött számára, ugyanis borzasztó rajtot fogott, miután motorja balra kitört a kipörgő hátsó kereke miatt. Az olasz vissza is csúszott a mezőny végére, ahonnan bár remekül egerészte fel magát, de a pontszerzésre esélye sem volt. A kockás zászlót a tizenkettedik helyen motorozva látta meg.
A nightmare start made Marco Bezzecchi go from 9th to 19th! 📉#ThaiGP🇹🇭 pic.twitter.com/iy5EdyGGZ9
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 1, 2025
„Nehéz nap volt, Reggel óta problémákkal küzdöttünk, melyek közül a rajt volt a legnagyobb – kezdte Bezzecchi. – Poros volt a rajtkockám, de ez bárkivel bármikor előfordulhat, ez teljesen normális. Sajnos ez ma velem történt meg, és természetesen megyünk tovább előre.”
„Elmondhatjuk, hogy a por miatt volt a rossz rajtom, ugyanis az adatok azt támasztják alá, hogy nem hibáztam. Pontosan ugyanúgy cselekedtem, ahogyan a szabadedzések rajtpróbáin. De még mindig lesz egy holnapunk [vasárnap – a szerk.] és megpróbálunk jobban teljesíteni” – tette hozzá, majd kifejtette, hogy nem csak a kipörgő hátsó kerék okozta vesztét a rajtnál. – „A motorom teljesen elment balra. Fékeznem kellett, hogy elkerüljem az ütközést, és azonnal az utolsó helyen találtam magam. Ezen a ponton minden nehezebbé vált.”
Bezzecchi elkerülhette volna a bukást, de most akarta feszegetni a határait
„A rajt után jól jöttünk fel, de utána a szokásos történet következett a forgalom miatt. Ha nem tudsz tiszta levegőben motorozni, néhány kör után minden elkezd túlmelegedni, és gátakba fogsz ütközni. Ez hátul normális” – folytatta.
Bezzecchi márkatársáról, Ai Oguráról is szót ejtett. A japán remek versenyzéssel, Francesco Bagnaiát végig üldözve a negyedik helyen fejezte be élete első királykategóriás sprintfutamát. Az olasz pilóta természetesen gratulált az újoncnak, akinek az adataiból ki tudják olvasni, hogy miben jobb a Trackhouse, mint ők. Bezzecchi hozzátette, nem lepődött meg Ogura teljesítményén, ennek ellenére hihetetlen eredményként aposztrofálta a japán negyedik pozícióját.
Végig Bagnaiát másolta az időmérő és a sprint üde színfoltja, aki saját magát is meglepte
És, ami a elképesztő hőséget illeti [a rajt időpontjára 36-37 fokot várnak – a szerk.]… a 26 éves versenyző felkészült: „Jól éreztem magam, nem menedzselhetetlen a meleg. Holnap [vasárnap] keményebb lesz, hiszen duplaannyit fogunk menni. A sprinten minden egyszerre történik, és a tested hajlamos azonnal kifulladni. A hosszú versenyhez máshogyan viszonyulsz, de biztosan nehezebb lesz.”
A MotoGP szezonnyitó nagydíját vasárnap 9 órától rendezik meg.
A Ducatinál debütáló Marc Márquez győzelemmel nyitja az idei MotoGP-szezont? – hétvégi menetrend