Kétarcúan szerepelt a Honda a Thai Nagydíjon. Joan Mir hasonló okokból kifolyólag bukott a főfutamon, mint ami szombaton Fabio Di Giannantoniónak okozott gondot a sprinten. A spanyol ennek ellenére optimista a jövőre nézve. Johann Zarco ezzel szemben erős versenyt zárt, és elégedetten értékelte a futamot.
Lezajlott a MotoGP 2025-ös idényének első főversenye, amely hasonló forgatókönyvet hozott, mint a szombati sprint. A dobogó három fokára ugyanazok a versenyzők értek fel, ugyanabban a sorrendben, ahogyan azt egy nappal ezelőtt is láthattuk: Marc Márquez – Álex Márquez – Francesco Bagnaia.
Szokatlan taktikázás után újabb kettős Márquez-győzelem született, Bagnaiának nem volt sansza
Mir: Akár a hatodik helyet is megszerezhettük volna
Amíg Spanyolország ezen fele önfeledten ünnepelhetett, egy másik szegmense teljes joggal búslakodhatott. Joan Mir a futam tizenhatodik körében a hetedik helyen haladt, amikor hirtelen elesett. A 27 éves pilóta láthatóan ideges volt a bukást követően, a versenyt pedig fel is kellett adnia. Mir kiesését követően beszámolt arról, hogy mi okozta balesetét, és teljes joggal lehet mindenkinek déjà vu érzése.
„Megégettem magam, lett két hólyagom a combomon. Ezért vesztettem el a koncentrációmat egy pillanatra, és a motor elejét. Borzasztóan nagy kár, hiszen akár a hatodik helyet is megszerezhettük volna. Sok mindenen mentünk már keresztül, úgyhogy ez nem rontja el a kedvemet” – magyarázta Mir. Emlékezetes, hogy a sprintet követően Fabio Di Giannantonio számolt be hasonló tapasztalatokról. Ez nem véletlen, hiszen vasárnap is elképesztő forróság fogadta a mezőnyt.
Di Giannantoniót saját motorja égette meg, Morbidellinek Ogurával gyűlt meg a baja a sprinten
„Eszközöltünk néhány módosítást tegnap, hogy tovább hűtsük a motort, de nem teszteltük le. Az az igazság, hogy rosszabb lett, mint előző nap volt. Több hólyagom van a lábfejemen és a lábamon is. A verseny után félórával a motor még mindig égetett” – tette hozzá.
Mir azonban optimista, ugyanis szerinte ez a viadal bizonyítja, hogy a Honda feléledt. Jól érezte magát, és úgy tudott vezetni, ahogyan az neki fekszik. Bár számukra ezek voltak a lehető legrosszabb körülmények, de a tempójuk így is megvolt. Szerinte Argentína nem a legjobb pályájuk, de kíváncsian várja a hétvégét, mivel ki fognak domborodni a motor gyengeségei.
Zarco: Bezzecchi megelőzése többet ért volna egy győzelemnél
Johann Zarco azonban menetrend szerint szállította a vastag pontokat, és ezúttal is a legjobb hondásként zárt. A mezőny rangidős pilótája a hetedik helyen fejezte be a szezonnyitót, ami a legjobb eredménye a japánokkal. A francia természetesen elégedetten értékelt.
„Jó versenyt futottunk, mert nagyon meleg is volt. Néha rácsodálkozunk, hogyan tudunk eljutni a végéig. Rendkívül boldog vagyok. Az első tíz kör nagyon nehéz volt, egy ponton szenvedtem is, de azt mondtam magamban, hogy nyugodjak meg, úgyis fognak veszteni a tempójukból, és akkor növelhetjük az előnyünket. Jól menedzseltem a közepes gumikat, és ebben a lágy első is segített” – magyarázta Zarco.
Zarco elárulta, nyári kalandja kellett ahhoz, hogy az első évében ő legyen a Honda legjobbja
A verseny második felét pedig a tempótartalékolás és az energiatakarékosság jellemezte. Elárulta, hogy Mir feljövetele zavarta őt, de miután spanyol márkatársa bukott, beálltak a különbségek. Zarco Raúl Fernández és Jack Miller folyamatos hátraeséséből is profitált. Pontosan ki kellett számolnia, miként tudja jól megtámadni az ausztrált, mivel Miller sokkal gyorsabb volt a kanyarokban.
A futam végére pedig Marco Bezzecchi mögé is felért: „Kérdeztem magamtól, hogy el tudom-e kapni Bezt. Arra jutottam, hogy el, de vajon milyen áron? Amikor utolértem, csak remélni tudtam, hogy megtalálom azt a pontot, amikor nyitva hagyja a kaput, de úgy gondolom, hogy az utolsó előtti körben tartalékolt, mivel az utolsóban többet adott ki magából. Bez megelőzése többet ért volna egy győzelemnél, mert a végletekig harcolhattunk volna” – zárta gondolatait.
Az Argentin Nagydíj hétvégéjét március 14. és 16. között rendezik meg.