Jorge Martín főszerepet vállalt az Aprilia eseményén, amelyen egy új motort mutatott be a gyártó. Martín „minél hamarabb” szeretne visszatérni a sérüléséből, amiért mindent meg is tesz. Viszont konkrét dátumot még nem tudott megnevezni.
Csütörtökön felbolydult Milánó belvárosa, legalábbis a Motoplex környéke. Ez a hely a Piaggio Group bemutatóterme, amelynek a legismertebb márkája az Aprilia. A Motoplexbe azúttal pont a noaleiek szerveztek egy eseményt, melyen az új naked bike-jukat, a Tuono 457-et mutatták be. Persze a látványos motor is sokakat érdekelt, de talán még többeket a díszvendég: a Jorge Martín.
A MotoGP címvédője alá is írta a motort, majd találkozott rajongóival. Mindez láthatóan feldobta, széles mosollyal fotózkodott a géppel. Martínnak pedig nagy szüksége van a pozitív élményekre, hiszen eddig szörnyűen alakult az éve. Először a sepangi teszt első napján bukott, aminek következtében a jobb kezét és a bal lábát is eltörte. Emiatt kihagyta az előszezon további részét, ám a Thai Nagydíjra vissza tudott volna térni. Csakhogy kevesebb mint egy héttel azelőtt egy edzésen ismét elesett, és ezúttal a bal keze sérült meg súlyosan, ami egy második műtétet követelt. Így persze nem tudott elindulni a szezonnyitón, és már az is biztos, hogy a jövő heti Argentin Nagydíjon sem ül motorra. Szerencsére mindez nem keserítette el túlságosan.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Most először vagyok itt a Motoplexben, és először viselem itt az Aprilia versenyzői pólóját – mondta Martín a noalei gyártó Instagram-sztoriként közzétett videójában. – Keményen dolgozom, ez egy nehéz időszak, de igyekszem minél hamarabb visszatérni. Azt még nem tudjuk pontosan, hogy mikor fogok visszatérni, de próbálok már hamarosan. Remélem, hogy rövidesen találkozom mindannyiótokkal.”
„Ha valamit biztosan tudok, akkor az az, hogy az ütéseken felül lehet kerekedni – írta Martín egy Instagram-bejegyzésében. – Nem tudom, hogy ez erősebbé tesz-e engem, de azt igen, hogy túl leszek rajta, ahogyan esetemben mindig is történt. Most az az egyetlen a célom, hogy százszázalékig felépüljek, hogy újra versenyezzek, és élvezzem a szenvedélyemet, a motorozást. Futamból ugyanis sok van, de kézből csak egy.”
„A MotoGP nem engedheti meg magának” – a korábbi igazgató elmondta véleményét Martín eséséről
Ahogy említettük, az már biztos, hogy Martín nem lesz ott az Argentin Nagydíjon, ezt ugyanis Massimo Rivola, az Aprilia Racing vezérigazgatója már Buriramban megerősítette. A következő visszatérési lehetősége a termasi hétvége után két héttel jövő Amerikai Nagydíj lenne. Viszont sokan kételkednek abban, hogy a madridi versenyző felépül a március 28-án kezdődő austini fordulóig.
Minden bizonnyal így van ezzel például a neves szakíró Mat Oxley is, aki egy X-bejegyzésében „talán nemként” reflektált Martín Amerikai Nagydíjon való részvételére. Mellette a TNT Sports szakértőjeként dolgozó Sylvain Guintoli sem bizakodó – az ő véleményét az alábbi cikkben olvashatják. Egyébként Austin után április 11-13-án Katarba látogat majd el a mezőny.
Martín megmutatta műtött kezeit – akár hosszú ideig is eltarthat a felépülés?