back to top
2025. április 15. 09:02
KezdőlapSuperbikeÍgy áll a Superbike-vb-tabella az asseni forduló után

Így áll a Superbike-vb-tabella az asseni forduló után

Ezen a hétvégén Hollandiában vendégeskedett a Superbike-világbajnokság mezőnye. Nicolò Bulega ugyan továbbra is vezeti az összetettet, de Toprak Razgatlıoğlu csökkentette hátrányát vele szemben, Andrea Locatelli pedig jelentősen megközelítette a címvédőt az asseni forduló során.

Hollandiában tartották a Superbike-világbajnokság harmadik idei fordulóját. Az asseni hétvégén három különböző győztes született: az első viadalt Nicolò Bulega, a Superpole versenyt Toprak Razgatlıoğlu, míg a második futamot Andrea Locatelli nyerte. Mivel a gyári Ducati versenyzője a másik két alkalommal technikai okokból kiesett, a címvédő még úgy is 8 pontot faragott a hátrányából, hogy a két délutáni esemény neki sem sikerült jól. Ugyanakkor elkezdhet maga mögé is tekintgetni, hiszen a gyári Yamahának a harmadik helyet átvevő motorosa jelentősen megközelítette őt. A gyártók között a Ducati, a csapatoknál pedig a bolognai márka gyári alakulata továbbra is magabiztosan vezet.

Superbike: versenyzők
Helyezés Versenyző Motor Csapat Pont
1 Nicolò Bulega Ducati Aruba.it Racing – Ducati 136
2 Toprak Razgatlıoğlu BMW ROKiT BMW Motorrad WorldSBK Team 115
3 Andrea Locatelli Yamaha Pata Yamaha 107
4 Álvaro Bautista Ducati Aruba.it Racing – Ducati 86
5 Danilo Petrucci Ducati Barni Spark Racing Team 81
6 Sam Lowes Ducati Elf Marc VDS Racing Team 52
7 Andrea Iannone Ducati Team Pata Go Eleven 51
8 Scott Redding Ducati MGM Bonovo Racing 41
9 Axel Bassani Bimota Bimota by Kawasaki Racing Team 41
10 Michael van der Mark BMW ROKiT BMW Motorrad WorldSBK Team 38
11 Dominique Aegerter Yamaha GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team 38
12 Xavi Vierge Honda Honda HRC 37
13 Iker Lecuona Honda Honda HRC 34
14 Alex Lowes Bimota Bimota by Kawasaki Racing Team 34
15 Remy Gardner Yamaha GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team 33
16 Yari Montella Ducati Barni Spark Racing Team 20
17 Garrett Gerloff Kawasaki Kawasaki WorldSBK Team 14
18 Tarran Mackenzie Honda Petronas MIE Racing Honda Team 9
19 Bahattin Sofuoğlu Yamaha Yamaha Motoxracing WorldSBK Team 8
20 Ryan Vickers Ducati Motocorsa Racing 7
21 Tito Rabat Yamaha Yamaha Motoxracing WorldSBK Team 3
22 Tetsuta Nagashima Honda Honda HRC 2
23 Jason O’Halloran Yamaha Pata Yamaha 0
24 Zaqhwan Zaidi Honda Petronas MIE Racing Honda Team 0
Superbike: gyártók
Helyezés Csapat Pont
1 Ducati 165
2 BMW 117
3 Yamaha 107
4 Honda 52
5 Bimota 51
6 Kawasaki 14
Superbike: csapatok
Helyezés Csapat Pont
1 Aruba.it Racing – Ducati 222
2 ROKiT BMW Motorrad WorldSBK Team 153
3 Pata Yamaha 107
4 Barni Spark Racing Team 101
5 Bimota by Kawasaki Racing Team 75
6 GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team 71
7 Honda HRC 71
8 Elf Marc VDS Racing Team 52
9 Team Pata Go Eleven 51
10 MGM Bonovo Racing 41
11 Kawasaki WorldSBK Team 14
12 Yamaha Motoxracing WorldSBK Team 11
13 Petronas MIE Racing Honda Team 9
14 Motocorsa Racing 7