Stefan Pierer, a KTM-et tulajdonló Pierer Mobility AG korábbi vezérigazgatója beperelte Stephan Zöchlinget, a cég felügyelőbizottságának elnökét. Zöchling ugyanis el akar adni fedezetként kapott részvényeket, de Pierer szerint azok nem az övéi. Viszont Zöchlingnek az az álláspontja, hogy Pierer átverte.
Bár mostanában már kevesebb szó esik a KTM komoly pénzügyi gondjairól, az osztrák vállalat még egyáltalán nem került ki a gödörből. A tavaly fizetésképtelenséget jelentő cégnek ugyanis rövid időn belül 700 millió eurót kell előteremtenie, amihez elengedhetetlen külső források bevonása. Viszont ez nem megy olyan könnyen, ami pedig ingerlékennyé tehette a vezetőket.
Leállított gyártás, tőkehiány, zuhanó árfolyam – a KTM felett újra gyülekeznek a sötét fellegek
A napokban az osztrák Der Standard számolt be arról, hogy a belső feszültségek már jogi csatározáshoz is vezettek. Az ügy egyik főszereplője Stefan Pierer, aki korábban mind a KTM-ben, mind a vállalatot birtokló Pierer Mobility AG-ben betöltötte a vezérigazgatói szerepet. Viszont a pénzügyi nehézségek miatt távoznia kellett – a helyére Gottfried Neumeister került –, de a cégcsoportot nem hagyta el. Így többek között a Pierer Mobility AG felügyelőbizottságának is tagja maradt (a KTM-ének nem). Nemrég pedig pont ennek a bizottságnak az elnökét, Stephan Zöchlinget perelte be.
Zöchling a saját tulajdonú Dabepo Holding AG-n keresztül 2024 végén 80 millió eurós kölcsönt adott a cégcsoport egyik vállalatának, amely fedezeteként ugyanilyen értékben Pierer Industrie AG részvényeket kapott. A hitel visszafizetését az idei június végére tervezték be. Viszont Zöchling úgy döntött, hogy idő előtt eladja ezeket a részvényeket, de ezzel Pierer szerint törvényt sértene, mivel azok ténylegesen nem az övéi. Éppen ezért a Pierer Group pert indított a Bécsi Kereskedelmi Bíróságon, hogy megakadályozza az értékesítést.
Viszont Zöchling úgy gondolja, jó oka van arra, hogy megszabaduljon az értékpapíroktól. Méghozzá az, hogy szerinte a kölcsönszerződés megkötésekor Pierer nem tájékoztatta a KTM többségi tulajdonosát és stratégiai partnerét, a Bajajt a részletekről. Egészen konkrétan a második legnagyobb indiai motorgyártó az elővásárlási és eladási jogairól nem értesült. Valószínűleg a tájékoztató elmaradása azért jelent problémát az osztrák üzletembernek, mert így jogilag támadható válik a megállapodás. Ez pedig a részvényérték esetleges csökkenése mellett akár ahhoz is vezethetne, hogy elbukja a hitel fedezetét. Zöchlingnek persze az is megfelelne, ha visszakapná a pénzét, de Pierer ebben nem partner, mivel még nem járt le a kitűzött határidő. Annyi mindenesetre biztos, a zavaros ügy nem segíti, hogy külső befektetőket találjanak…
A KTM-nek érdekében áll elengedni Acostát? – a kirúgott csapatfőnök Marc Márquezzel példálózott