Fabio Quartararo szerint nem szabad azonnal elvárni a csapattól, hogy ismét a dobogóért harcoljanak. Bár elégedett a hozott újítással, de ez csak nagyon kicsi előrelépést jelent nekik. Véleménye szerint Álex Márquez lesz a világbajnoki címért folytatott harc egyik kulcsfigurája.
A csütörtöki médianappal hivatalosan is megkezdődött a Francia Nagydíj hétvégéje. A szokásos, verseny előtti sajtótájékoztató is természetesen a program részét képezte, sőt a felhozatal is színesre sikeredett. A három versenyzőt három különböző gyártó szolgáltatta, ugyanis ezúttal Álex Márquez, Fabio Quartararo és Maverick Viñales állt az újságírók rendelkezésére.
A helyi hős, Quartararo rég nem látott teljesítménnyel rukkolt elő a Spanyol Nagydíjon. Megszerezte a pole pozíciót, és bár a sprinten bukott, a főfutamon feledtetni tudta a szombat délutáni malőrt. Vasárnap a második helyen intette le a kockás zászló, és többek között Francesco Bagnaiát is maga mögött tudta tartani. A 26 éves pilóta és a Yamaha is a 2023-as Indonéz Nagydíjon állhatott fel a dobogóra utoljára, a második helyért pedig egészen a 2022-es ausztriai fordulóig kell visszamenni.
Marc Márquez bukott, Álex első MotoGP-győzelmével írt történelmet a Ducati Jerezben
De vajon a soron következő hétvégére is átmenthetik ezt a remek formát? „Először is ugyanazt kell tennünk, mint Jerezben – reflektált Quartararo. – Soha nem gondoltuk volna, hogy pole-ban lehetünk, és azt sem, hogy a pódiumon végezhetünk. Úgyhogy, ha jól érezzük magunkat, és ha a lehetőségeink is meglesznek, akkor megcsinálhatjuk.”
„Természetesen mindenkinek az a célja, hogy elöl legyünk, illetve a lehető legjobb eredményt érjük el. Az, hogy Jerezben a dobogón zártunk, nem jelenti azt, hogy készen állunk a pódiumokért csatázni. Az elmúlt hétvége remekül sikerült, de pénteken meglátjuk, honnan indulunk, és az alapján lőjük be a célokat” – figyelmeztetett.
A Yamaha erre a versenyhétvégére jelentős módosítással, egy teljesen új motorblokkal érkezik. Az elemet először a jerezi teszten próbálták ki, és mind Quartararo, mind Álex Rins elégedett volt az erőforrással, hovatovább a spanyol versenyző szerint ezzel a végsebességüket is feljebb tudták tornázni. Quartararo meg tudta erősíteni ezt a kijelentést a sajtótájékoztatón.
„Tulajdonképpen ugyanolyan, csak kicsit nagyobb teljesítményt és végsebességet ad, amire nagy szükségünk volt. Sajnos ez egy nagyon kicsi lépés előrefelé, de mindig jobb, ha megvannak ezek a pozitívumok. A [koncepció] kezelhetősége hasonló, de az ötödik és a hatodik fokozatokban kicsit előre tudunk lépni. Úgyhogy ez segít nekünk a hosszabb pályákon, hogy az egyenesekben ott tudjunk maradni a többiekkel” – elemezte helyzetüket.
A sajtótájékoztató alatt Álex Márquez világbajnoki esélyei is szóba kerültek. Mint ismeretes, a spanyol versenyző ismét egy ponttal vezeti a bajnoki tabellát, és hétvégéről hétvégére egyre magasabbra teszi a lécet: „Ő a legkiegyensúlyozottabb versenyző közöttünk, azok között van, akik igazán megmutatták a sebességüket. Amikor behúzod az első versenyed, akkor mindig kapsz egy kis löketet, hogy még többet nyerj. Nem fogom százalékosítani, de ő a világbajnoki cím egyik legfőbb várományosa.”
Jön Márquezék és Bagnaia csatájának újabb felvonása, Varga Tibor debütál a vb-n – hétvégi menetrend