Marc Márquez 576 ezredes előnnyel végzett az élen a Francia Nagydíj első szabadedzésén, Brad Binder és Álex Márquez előtt. Az első tízben minden gyártó képviselteti magát.
A tervezetthez képest 10 perces csúszással kezdődött meg a Francia Nagydíj hétvégéje a MotoGP mezőnyének, miután a MotoE-ben és a Moto3-ban is meg kellett szakítani a körözést. Miguel Oliveira az Argentin Nagydíj sprintje után visszatért, Takaaki Nakagami pedig szabadkártyát kapott a Hondától. Ami a hiányzókat illeti, Jorge Martínt ezúttal is Lorenzo Savadori helyettesíti,míg Somkiat Chantra helyére nem érkezett pótlás. A lebegő hőmérséklete 14, az aszfalté pedig 18 fokos volt a kezdés pillanatában.
Jön Márquezék és Bagnaia csatájának újabb felvonása, Varga Tibor debütál a vb-n – hétvégi menetrend
Miután kinyitott a bokszutca, a pilóták szokás szerint pályára rajzottak, kivétel nélkül lágy első és közepes hátsó gumin. Raúl Fernández számára rémálomszerűen indult a tréning, ugyanis a 10-es kanyarban elesett. Az első mért kört Álex Márquez futotta meg, ám a sárga zászló miatt érvénytelenítették, ahogyan másoknak is. Ennélfogva az első próbálkozások után Francesco Bagnaia állt az élen 1:34.769 másodperccel.
A disaster start to the weekend for @25RaulFernandez 😔#FrenchGP 🇫🇷 pic.twitter.com/6HBUVulAyl
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) May 9, 2025
A második gyorskörök után már 1:32.899 volt a legjobb idő, amely Marco Bezzecchi nevéhez fűződött, míg Fabio Quartararo 191, Marc Márquez pedig 194 ezreddel maradt el tőle. A gyári Aprilia pilótája aztán tovább gyorsult, és 1:32.190-re módosította a leggyorsabb kört, a nyolcszoros világbajnok viszont közeledett hozzá, hiszen hátrányát 106 ezredre csökkentette, míg Franco Morbidellinek további 2 század volt a lemaradása.
Álex Márquez aztán 18 ezredes különbséggel feljött a második pozícióba, de nem sokáig maradhatott ott, hiszen előbb a VR46 motorosa, majd bátyja vette át a vezetést. Utóbbinál 1:31.756-nál állt meg a stopper, amivel 33 századdal előzte meg Quartararót. Ezt követően viszont Bezzecchi és Maverick Viñales is bejött közéjük 269, illetve 282 ezredes hátránnyal.
Poetry in (slow) motion 💫#FrenchGP 🇫🇷 pic.twitter.com/YZ4g1Lrr3G
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) May 9, 2025
A hatodik mért körének végén Álex Márquez 1:31.588-cal ugrott az eredményjelző tetejére, de testvére nem sokkal később 325 ezreddel felülmúlta az idejét, míg a Tech3 versenyzője szintén javított, ahogyan Bagnaia is, aki a negyedik pozícióba jött fel. Sőt, ezután 124 ezredre csökkentette lemaradását, így már a második helyen találta magát. Ezzel mintegy negyedóra után véget is ért az első etap, és a legtöbben a bokszba hajtottak.
Amire az élmezőny tagjai elkezdtek volna javítani a pályára való visszatérésüket követően, Joan Mir feljött az ötödik helyre. A gyorsulás azonban elsőre nem jöhetett össze, ugyanis Morbidelli a 8-as kanyarban elesett, így a mögötte lévőknek lassítaniuk kellett. Utána viszont Marc Márquez 1:31.099-es körrel növelte előnyét csapattársával szemben, miközben Johann Zarco egészen a negyedik pozícióig ugrott fel. Álex Márquez szintén faragott saját idején, de 317 ezredes lemaradása továbbra is a harmadik helyezést jelentette számára, míg közvetlenül mögé Quartararo zárkózott fel.
A small tip off for @FrankyMorbido12 at Turn 8 💥#FrenchGP 🇫🇷 pic.twitter.com/6bMy70Xir7
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) May 9, 2025
A hajrában Álex Rins esése borzolta a kedélyeket, a gyári Yamaha pilótája a 2-es kanyarban esett el bő 5 perccel a leintés előtt. Néhány minutummal később Ai Ogura váratlanul feljött a harmadik helyre, és Bagnaiát is kis híján megfogta, hiszen mindössze 7 ezreddel maradt el tőle. Ezt követően Marc Márquez a korábbinál is feljebb kapcsolt, és 99 ezredet javítva 397 ezredre növelte előnyét csapattársa előtt.
From 16th to 3rd goes @AiOgura79 📈#FrenchGP 🇫🇷 pic.twitter.com/CL5jL0ohf9
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) May 9, 2025
Az utolsó másodpercpercekben Álex Márquez feljött a második pozícióba, csupán 13 ezreddel megelőzve Bagnaiát, fivére viszont ezúttal még többet javított, és 62 századra növelte előnyét. Végül azonban nem ennyivel végzett az élen, ugyanis Brad Binder már a leintés után megelőzte a Gresini motorosát, de ő is 576 ezreddel elmaradt a 32 éves versenyzőtől. Álex Márquez mögött Bagnaia, Ogura, Quartararo, Morbidelli, Zarco, Fermín Aldeguer és Viñales lett az első tíz sorrendje. A visszatérők közül Nakagami a tizenkilencedik, Oliveira a huszonegyedik helyen zárt.
A MotoGP első Le Mans-i szabadedzésének végeredménye
Starting strong is @marcmarquez93 who tops #MotoGP FP1 ahead of @BradBinder_33 and @alexmarquez73 #FrenchGP 🇫🇷 pic.twitter.com/CYWL8gxhiD
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) May 9, 2025