Kiderült, hogy Franco Morbidelli bal lábfeje eltört az Aleix Espargaróval való vasárnapi ütközésben, tehát az olasz pilóta az újraindítást követően sérülten lett negyedik. Eközben a közös bukásukról szóló szócsatát Espargaró folytatta, aki gúnyos üzenetben kommentálta Morbidelli rá vonatkozó szavait.
Az év versenye címre eséllyel pályázó silverstone-i főfutam számos érdekes történéssel szolgált, kezdve a Márquez testvérek bukásától Fabio Quartararo drámai búcsúzásán át egészen Marco Bezzecchi meglepetésgyőzelméig. Ilyen események mellett persze nem az első rajt előtti közös bukásra került a hangsúly, pedig a két érintett mindent megtett, hogy ez így legyen.
A piros zászló előtti rajtot követően ugyanis a Honda szabadkártyával induló tesztpilótája, Aleix Espargaró és Franco Morbidelli összeakadt, és végül pontosan a balesetüknél pályára került olaj miatt kellett megszakítani a viadalt. Végül ezt mindketten megúszták – legalábbis abban az értelemben, hogy a szabályok szerint visszaállhattak a rajtrácsra a második alkalommal is. Espargaró aztán így sem tudott célba érni, mivel három kör után ismét bukott. Morbidelli viszont nagyszerű motorozással odaért a negyedik helyre, pedig – ahogy az nemrég kiderült – komoly sérüléssel küzdött.
„A következő hetekben egy töréssel kell majd megbirkóznom a bal lábfejemben – írta a baleset következményeiről Morbidelli egy Instagram-sztoriban. – Elég nehéz ebben most bármi pozitívat találni, de biztos vagyok benne, hogy az engem körülvevő csodálatos emberek segítségével a lehető legjobban át fogjuk hidalni ezt az akadályt.”
Persze az ütközés mellett így akár el is lehetne menni, ha a két pilóta már a sóderágyban nem kezdte volna el kóstolgatni egymást. A véleménykülönbség alapja az volt, hogy Espargaró ugyan elismerte a felelősségét, de ez Morbidellinek nem volt elég. A VR46 pilótája később arra utalt egy nyilatkozatában, hogy vetélytársa direkt utazik rá, kimondottan nem kedveli, amire példákat is hozott a közös előéletükből.
Még nincs vége: Morbidelli szerint Espargarónak baja van vele, aki erre válaszul „kiröhögte”
Bár ezzel akár le is záródhatott volna a történet, a spanyol pilóta nem tudta megállni, hogy ne folytassa a szócsatát, és reakcióként egy gúnyos kommentet – amelyet azóta már törölt – fűzött hozzá Morbidelli szavaihoz:
„Jaaaa haver, direkt estem el, hogy miután elestem, a motorom beléd csapódjon, mert teljesen rád vagyok kattanva. Úristen, ez a szint…”