Aleix Espargaró kapva kapott az alkalmon, és odaszúrt Franco Morbidellinek, miután utóbbi az Olasz Nagydíjon kilökte Maverick Viñalest. A Honda tesztpilótája arra utalt, hogy az olasz versenyző hibája nem egyedi eset.
Aleix Espargarónak és Franco Morbidellinek megvan a maguk közös története. A két versenyző korábban többször is összeakadt a pályán, ezek közül talán a 2023-as katari edzés volt a legemlékezetesebb. Ekkor a gyári Aprilia akkori pilótája egy általa vélelmezett sérelem után, némi mutogatást követően egyszerűen meglegyintette ellenfele sisakját, aki erre szintén nem túl elegáns módon behozta a diskurzusba a spanyol versenyző családját.
Silverstone-ban pedig kiderült, hogy akkor is képesek konfliktusba kerülni, amikor Espargaró már csak elvétve versenyez szabadkártyával. A 35 éves motoros ekkor elesett, a gazdátlanná vált gépe pedig kiütötte Morbidelli alól a Ducatit. Ezután azt vetette ellenfele szemére, hogy hiába magyarázta neki, hogy az ütközés pillanatában már tehetetlen volt, míg a másik háromszoros MotoGP-futamgyőztes úgy vélekedett, hogy ellenfelének problémája van vele.
Nos, maradjunk annyiban, hogy Espargaró az Olasz Nagydíj hétvégéjén nem cáfolt rá erre az állításra, hiszen, mint kiderült, akkor is bele tud állni Morbidellibe, amikor ő maga nincs is a pályán. Mint ismert, a VR46 motorosa a 9. körben hibázott, és nekiment Maverick Viñalesnek, aminek következtében a Tech3 versenyzője elesett.
Espargaró pedig úgy érezte, le kell csapnia a magas labdát, és ismét belerúgott Morbidellibe, A Honda tesztpilótája X-en megosztotta az esetről készült videót, amelyhez a következőt fűzte hozzá: „Még egy, és már 27 376 392-nél tartunk…” – írta, amivel egyértelműen arra utalt, hogy ez nem egyedi eset az olasz versenyzőnél.
Maverick was LIVID after that one 😡
Franky was then handed a Long Lap Penalty and had to repeat it after failing to serve it properly ⚠️#ItalianGP 🇮🇹 pic.twitter.com/Zyrezmgzck
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) June 22, 2025
Sőt, ezzel még nem volt vége. Min ismert, Morbidelli hosszú körös büntetést kapott az incidensért. Az egyik felhasználó szégyenletesnek nevezte, hogy ennyivel megúszta (bár mivel elsőre rosszul töltötte le, lényegében dupla hosszú kör lett belőle), amire Espargaró szintén reagált. „Pontosan, mert Mack nagyszerű versenyét senki nem tudja visszafizetni” – fogalmazott.
Úgy tűnik tehát, hogy a veterán pilóta sokkal kevésbé tudta elengedni a történteket, mint maga az áldozat. Viñales ugyan közvetlenül a bukása után még hevesen mutogatott Morbidellinek, ám amire kamerák elé állt, lenyugodott. Kijelentette, hogy az ilyesmi benne van a versenyzésben, és elfogadta riválisa bocsánatkérését.