Az idei MotoGP-szezon első fele egyértelmű képet fest a csapatokon belüli időmérős erőviszonyokról. Hat istállónál az egyik pilóta teljesen dominált, és valóban szoros csatát csupán egy alakulatnál figyelhettünk meg.
A Cseh Nagydíjjal lezárult a 2025-ös MotoGP-szezon első fele, a pilóták így most megérdemelt szabadságukat töltik – már akik nem a Szuzukai 8 órás versenyen vesznek részt –, miközben folyik az eddig történtek kiértékelése.
A Honda párosa áll annak a listának az élén, amelyet senki nem akar vezetni
A folyamat során természetesen szó esik az időmérőkről is, amelyek meghatározhatják egy-egy hétvége kimenetelét. Idén eddig két pilóta emelkedett ki a kvalifikációkon: Marc Márquez 7, míg Fabio Quartararo 4 alkalommal szerezte meg a pole pozíciót. Rajtuk kívül erre egyedül Francesco Bagnaia volt még képes, aki ebben a szezonban 1 rajtelsőséget tudhat a magáénak. Tehát ketten a mezőny fölé nőttek, de jogos kérdésként merülhet fel, mi a helyzet a csapatokon belüli erőviszonyokkal. Egy-egy pilóta teljesítményét ugyanis elsősorban a csapattársáéval kell összemérni.
Ebben a tekintetben eddig hasonlóan egyoldalú képet festenek az időmérők. A tizenegy csapatból hat esetében egy pilóta vitte el az összes kvalifikációt. A Gresininél Álex Márquez minden alkalommal megverte az újonc Fermín Aldeguert, a gyári KTM-nél Pedro Acosta Brad Bindert, a gyári Apriliánál Marco Bezzecchi Jorge Martín és Lorenzo Savadori párosát, az LCR-nél Johann Zarco Somkiat Chantra és Takaaki Nakagami duóját, valamint Jack Miller is lenyomta Miguel Oliveirát és Augusto Fernándezt.
Két másik csapatnál szintén elég egyértelmű a kép. A Tech3-nál Maverick Viñales 10, míg Enea Bastianini 2 időmérőn bizonyult jobbnak. A gyári Ducatinál Marc Márquez 9, míg Bagnaia 3 alkalommal tudott gyorsabb lenni, mint csapattársa. A VR46-nál és a gyári Hondánál valamivel kiegyenlítettebb volt a meccs, mindkettőnél 8–4 lett az állás. Az előbbinél Franco Morbidelli nyert Fabio Di Giannantonióval szemben, utóbbinál pedig Joan Mir Luca Marini, Aleix Espargaró és Nakagami trióját utasította maga mögé.
Az egyetlen igazán szorosnak mondható küzdelem a Trackhouse-nál alakult ki, ahol Raúl Fernández 7, míg újonc csapattársa, Ai Ogura 5 időmérőt vitt el. Egyébként az amerikai alakulat más szempontból is kivételt jelentett a VR46-tal és a gyári Hondával együtt. Ezek ugyanis azok az istállók, ahol a rosszabb időmérős teljesítményt felmutató pilóta (a Honda esetén Marini) van előrébb a bajnoki tabellán.
Az alábbiakban összefoglalva láthatóak a csapatokon belüli időmérős erőviszonyok az idei szezon első felében. Dőlt betűvel a jobb kvalifikációs teljesítményt nyújtó pilóta neve szerepel.
Csapat | Pilóta | Pilóta |
Team BK8 Gresini Racing MotoGP | Álex Márquez: 12 | Fermín Aldeguer: 0 |
Red Bull KTM Factory Racing | Pedro Acosta: 12 | Brad Binder: 0 |
Aprilia Racing | Marco Bezzecchi: 12 | Jorge Martín/Lorenzo Savadori: 0 |
Monster Energy Yamaha MotoGP | Fabio Quartararo: 12 | Álex Rins: 0 |
LCR Honda | Johann Zarco: 12 | Somkiat Chantra/Takaaki Nakagami: 0 |
Prima Pramac Yamaha | Jack Miller: 12 | Miguel Oliveira/Augusto Fernández: 0 |
Red Bull KTM Tech3 | Maverick Viñales: 10 | Enea Bastianini: 2 |
Ducati Lenovo Team | Marc Márquez: 9 | Francesco Bagnaia: 3 |
Pertamina Enduro VR46 Racing Team | Franco Morbidelli: 8 | Fabio Di Giannantonio: 4 |
Honda HRC Castrol | Joan Mir: 8 | Luca Marini/Aleix Espargaró/Takaaki Nakagami: 4 |
Trackhouse MotoGP Team | Raúl Fernández: 7 | Ai Ogura: 5 |