back to top
2025. augusztus 23. 23:03
KezdőlapMotoGPMarc Márquez hallotta a hibázó Quartararo motorját, Rossi versenyzői „visszatértek”

Marc Márquez hallotta a hibázó Quartararo motorját, Rossi versenyzői „visszatértek”

 

Marc Márquez hallotta, hogy a rajt után egy motor elsüvít mögötte, utána pedig igyekezett a saját ritmusában menni. Fabio Di Giannantonio és Franco Morbidelli egyaránt kiemelte, volt honnan visszatérniük.

Némileg meglepő eredményt hozott a Magyar Nagydíj sprintje a MotoGP-ben. Persze nem az első helyezett személyét illetően, hiszen Marc Márquez a tizenharmadik szombati futamát nyerte meg a szezonban, mögötte viszont a VR46 párosa végzett, miután az utóbbi időben Fabio Di Giannantonio és Franco Morbidelli is kicsit eltűnt a mezőnyben.

Quartararo bukásával indult, Marc Márquez magabiztos győzelmével zárult az első sprint Balaton Parkon

Ami a nyolcszoros világbajnokot illeti, a pole pozícióból indulva rajt-cél győzelmet aratott, és látszólag senki és semmi nem veszélyeztette a győzelmét, leszámítva esetleg a pályaelhagyás miatti figyelmeztetését. Azonban valójában ennél sokkal komolyabb fenyegetés volt a rajt után hibázó Fabio Quartararo, hiszen a Yamaha nem sokkal kerülte el a Ducatit.

„Csak annyit hallottam, hogy valaki nagyon közel van az első kanyarban – nyilatkozta Márquez a leintés utáni interjúk során. – Onnantól kezdve viszont csak próbáltam felvenni a ritmusomat. Már az első körben elég jól vezettem, utána pedig igyekeztem kiegyensúlyozott tempóban menni, hogy kialakítsak némi előnyt. Szóval boldog vagyok. Mindent ki kell elemeznünk, hogy holnapra megértsük a hátsó gumi [működését]. Délelőttre nagy lépést tettünk előre. Tegnap nagyon nehéz volt, de ma sokkal jobban éreztem magam.”

Di Giannantonio a harmadik pozícióból rajtolt, és neki talán még nagyobb szerencséje volt, hogy névrokona nem őt ütötte ki a rajtnál. Ezt követően csapattársával sikeresen megvívott a második helyért, majd a futam további részét ott töltötte. A 26 esztendős motoros kiemelte, hogy a Valentino Rossi által működtetett VR46-nak csapatszinten volt honnan visszatérnie.

„Amikor megérkezünk egy új pályára, főleg, ha az első kanyar ilyen lassú, akkor az kulcsfontosságú, ma pedig kaotikus volt – utalt a rajtra. – Szerencsére én többé-kevésbé jól jöttem ki belőle. Szeretném megköszönni az egész csapatnak, úgy vélem, elképesztő munkát végeztek a motorokkal, hiszen mindkét motorral dobogón végeztünk, én és Franky is. A legutóbbi hétvége nem alakult valami jól, úgyhogy nagyon fontos volt most visszatérni. Nagyon hálás vagyok a csapatnak, és rendkívül boldog vagyok miattuk.”

Morbidelli hátrébb, az ötödik helyről rajtolt, így Quartararo talán rá jelentette a legkisebb veszélyt. Miután Di Giannantonio felülmúlta őt a házi csatában, ő is gond nélkül megőrizte a harmadik pozíciót, hiszen Luca Marini messze volt tőle. A háromszoros MotoGP-futamgyőztes szintén mélyről jött vissza, hiszen a nyári szünet előtt még sérült volt.

„Igazán boldog vagyok, mert elég jó szombatunk volt – kezdte. – Visszanyertünk a ritmusunkat a sérülésből, úgyhogy örülök. Ez egy jó szombat volt nekem, a körülöttem dolgozóknak és a csapatnak. Diggiának szintén lenyűgöző versenye volt, és ott voltunk Marc mögött, láttuk őt. Nagyon jól sikerült, meglátjuk, mi lesz holnap.”