back to top
2025. szeptember 11. 15:29
KezdőlapMotoEHivatalos: a szezon végével szüneteltetik a világbajnoki sorozatot

Hivatalos: a szezon végével szüneteltetik a világbajnoki sorozatot

A Nemzetközi Motorsport Szövetség [FIM] és a kereskedelmi jogokat birtokló Dorna csütörtökön bejelentette, hogy a 2025-ös szezont követően szüneteltetik a MotoE-t. Indoklásukban kifejtették, hogy a széria nem tudta megnövelni a rajongói bázisát, ráadásul az ehhez kapcsolódó piac sem tudott ebből profitálni. Ígérik, amennyiben jelentőségük megnő a jövőben, újragondolják a sorozatot.

Ezen a hétvégén rendezik a MotoGP tizenhatodik hétvégéjét, a San Marinó-i Nagydíjat. Misanóban az állandó sorozatokon kívül a Varga Tibort is foglalkoztató MotoE is ellátogat. A dolog pikantériája azonban az, hogy a sorozat történetének ez lesz az utolsó előtti fordulója, ugyanis a portimãói szezonzárót követően parkolópályára kerül, legalábbis egy időre.

Martín rekordjaié és egy tesztpilótáé lehet a főszerep a nagy dobás hiányában – hétvégi menetrend

A FIM [Nemzetközi Motorsport Szövetség – a szerk.] és a kereskedelmi jogokat birtokló Dorna egy csütörtök délelőtt kiadott közleményben jelentette be, hogy a 2025-ös szezon végével szüneteltetik a MotoE-t. A kommüniké úgy fogalmaz, az elmúlt hét évben az elektromos széria nem tudta megnövelni rajongói bázisát, hovatovább a piac ezen szegmense sem tudott a várt módon növekedni. Kiemelik, a MotoGP folyamatosan figyel a rajongói visszajelzésekre, és szoros együttműködésben vannak a motoripart meghatározó szereplőkkel. Azt is leszögezték, amennyiben az elektromos koncepció jelentősége megnő a közeljövőben, újra fogják gondolni a sorozat jövőjét.

„Csütörtökön bejelentjük a MotoE-világbajnokság felfüggesztését a szezon végével – fogalmazott Jorge Viegas, a FIM elnöke. – Minden olyan erőfeszítésünk ellenére, hogy népszerűsítsük ezt az innovatív kategóriát, az az igazság, hogy nem tudtuk elérni a céljainkat, hovatovább a teljesítményközpontú elektromos motorokhoz kapcsolódó iparág sem tudott profitálni belőle. A versenyek fantasztikusak, és szeretném minden pilótának és csapatnak megköszönni, akik részt vettek a MotoE-ben. És természetesen a Dornának is. Most már a jövőre fókuszálunk, és készen állunk arra, hogy új innovációkat és technológiákat karoljunk fel.”

„A MotoE számos hihetetlen jelenetet hozott a pályán, bajnokokat és győzteseket koronázott meg, és egy értékes szerepet játszott a MotoGP innovációval kapcsolatos küldetésében – ezek már Carmelo Ezpeleta, a Dorna vezérigazgatójának szavai. – Sosem féltek attól, hogy valami újat mutassanak be. A pályán és azon kívül is folyamatosan törekszünk az innovációra, hovatovább félelem nélkül kell meghallanunk a szurkolóinkat, valamint azt az új közönséget, akikkel kapcsolatot szeretnénk létesíteni. Ráadásul a piaci fejlődést is figyelemmel kell kísérnünk. Ezért a FIM-mel közösen úgy döntöttünk, hogy eljött az idő, hogy a szezon végével szüneteltessük a MotoE-t. Szeretnénk megköszönni minden versenyzőnek és pilótának, a Ducatinak, a partnereinknek és minden olyan személynek, akik a 2019-es indulás óta lehetővé tették a MotoE megvalósulását. Köszönjük, hogy csatlakoztak hozzánk ezen az értékes úton!”

Varga Tibor megmutatta a sisakot, amely „megmentette az életét”

A MotoE első szezonja 2019-ben volt. Eleinte világkupaként futott, a világbajnoki státuszt a 2023-ban kapta meg. A gyorsaságimotoros-vb betétszériájaként futott, és kivétel nélkül egyes európai helyszínekre látogatott el. Az első kiírást Matteo Ferrari nyerte meg, rajta kívül még Jordi Torres, Dominique Aegerter, Mattia Casadei és Héctor Garzó ülhetett fel a trónra.

Ami pedig az idei szezont illeti, rendkívül szoros a bajnokság. Két fordulóval a vége előtt Casadei és Lorenzo Baldassari holtversenyben áll az élen, mindketten 132 pontot szereztek. Külön érdékesség, hogy a hetedik helyezett Andrea Mantovani hátránya is mindössze 23 egység. A magyar színeket képviselő Varga jelenleg 46 ponttal a tizenharmadik pozícióban áll.

Így áll a MotoGP-tabella a Katalán Nagydíj után