Massimo Rivola, az Aprilia versenyrészlegének vezérigazgatója úgy véli, mind Marco Bezzecchi, mind Jorge Martín esélyes lesz a 2026-os világbajnoki címre. Az olasz versenyző kapcsán megjegyezte, már a szezon elején látták, hogy rendben van a tempó, és a thaiföldi teszttel építette fel az önbizalmát. A spanyol motorossal kapcsolatban pedig megemlítette, hogy a bajnoki elsőség és a tehetség ellenére is végig kell járni a lépéseket.
Újabb erős hétvégét zárt az Aprilia. Mint ismeretes, Marco Bezzecchi megnyerte az Ausztrál Nagydíj sprintversenyét, a főfutamon pedig úgy zárt a harmadik helyen, hogy a Marc Márquezzel való mandalikai incidens kapcsán egy dupla hosszú körös büntetést kapott. Ráadásul a noalei gyártó a háromszázadik futamgyőzelmét szerezte a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, miután a kockás zászló Raúl Fernándezt és a Trackhouse-t intette le elsőként.
Bezzecchi a dobogóig jutott a büntetése után, Fernández első MotoGP-győzelmét aratta
Bezzecchi már futamok óta kirobbanó formában versenyez. Az asseni forduló óta minden olyan viadalt az első négyben zárt, amelyen célba ért. Ugyan a főfutamokon nem tudott nyerni, de a dobogóra hatszor állhatott fel, ha pedig a sprinteket is belevesszük, akkor már három sikerről és további két pódiumról beszélhetünk. Ráadásul az Ausztrál Nagydíj után Francesco Bagnaiát is megelőzte a világbajnoki pontversenyben. Fejlődése mellett pedig Massimo Rivola, az Aprilia versenyrészlegének vezérigazgatója sem mehetett el szó nélkül.
„Marco tempója mindig is rendben volt – szögezte le. – A jelek tiszták voltak, gondolok itt Indiára, Argentínára vagy Assenre, úgyhogy érzékelhető, amikor a versenyzőben némi extra lakozik. A szezon elején láthattuk, hogy nagyon gyors, a thaiföldi teszt pedig lenyűgöző volt. Ott szerezte meg azt az önbizalmat, amellyel azonnal a dobogókért harcolhatott. Amikor átülsz egy másik motorra, idő kell ahhoz, hogy ismét felépítsd az önbizalmadat, különösen az időmérőkön. Ehhez pedig körök és tapasztalat szükséges. A jerezi és a Le Mans-i hibája után megtalálta a tempóját. Ez csak azon múlt, hogy minden passzoljon. Úgy gondolom, harcolni fog a világbajnoki címért.”
Jorge Martín viszont egyáltalán nem arathatja le a babérokat. A spanyol versenyző a Japán Nagydíj sprintversenyén bukott, aminek következtében nemcsak saját csapattársát ütötte ki, de elmozdulásos kulcscsonttörést szenvedett. Sérülése miatt ismét a partvonalra került, immáron negyedik alkalommal az idei szezonban, és még kérdéses, hogy mikor és hol ülhet vissza az Apriliára. Rivola mindenesetre róla is szót ejtett, miután a 27 éves versenyző gondolatai kerültek terítékre.
„Szerintem ő arra gondol, amire én is – vélekedett. – Ez pedig olyasvalami, hogy mi a fene. Kíváncsian vártam, hogy az Indonéz és az Ausztrál Nagydíjon mire lesz képes, ugyanis két olyan helyszínről van szó, amely különleges számára. Úgy véltem, hogy itt felépítheti az önbizalmát, és közeledhet Marcóra. Sajnos láttuk, hogy mi történt Motegiben, úgyhogy ez a pillanat elmaradt.”
„Brutális ez a sport – fogalmazott Rivola. – Soha, semmi sem garantált, napról napra építened kell a teljesítményedet. Az, hogy te vagy a világbajnok és rengeteg tehetséged van, nem jelenti azt, hogy ne kelljen minden lépést megtenni. Úgy gondolom, Jorge ezzel mélységesen tisztába van. Mi azon dolgozunk, hogy a sepangi tesztből a lehető legtöbbet tudja kihozni, mert kétségtelen, hogy Marcóval együtt ő is a 2026-os világbajnoki címért fog menni.”