back to top
2025. november 12. 12:28
További
    KezdőlapMotoGPEgy ország megszilárdította a helyét, egy pedig visszatérhet a MotoGP körforgásába

    Egy ország megszilárdította a helyét, egy pedig visszatérhet a MotoGP körforgásába

    Az elmúlt hónapok bizonytalan hírei ellenére szerdán hivatalossá vált, hogy 2031-ig biztosan lesz Thai Nagydíj. Egy sajtóértesülés pedig arról számolt be, hogy 2027-ben Kína is visszatérhet, miután a Dorna vezetői delegációja állítólag nemrég Sanghajban járt.

    Az elmúlt időszakban több pálya is szerződést hosszabbított a MotoGP-vel. Többek között 2031-ig biztosan lesz San Marinó-i Nagydíj, de a japán és a német szurkolók sem szomorkodhatnak, ugyanis Moteginek 2030-ig, míg a Sachsenringnek 2031-ig lesz bérelt helye a versenynaptárban.

    A négy hazai győzelem mellett egy remek hírnek is örülhettek az olasz szurkolók a misanói hétvégén

    Most pedig újabb drukkerek lélegezhettek fel. Szerda reggel ugyanis hivatalossá vált, hogy a Thai Nagydíj is biztosan a menetrend szerves részét fogja képezni. A burirami aszfaltcsík kontraktusát újabb öt évvel toldották meg, azaz 2031-ig biztosan ellátogat a mezőny a délkelet-ázsiai országba. Mindez annak ellenére jöhetett létre, hogy korábban arról számoltunk be, hogy a Forma–1 kedvéért elengedhetik a MotoGP-t. Ezen Somkiat Chantra távozása, valamint a nyáron kialakult háborús helyzet sem segített.

    A Thai Nagydíjat 2018-ban rendezték meg először. Ugyan a 2020-as és a 2021-es hétvégét a koronavírus-járvány miatt törölték, 2022-ben visszakerült a naptárba. Az idei kiadás pedig kifejezetten jól sikerült, ugyanis a három nap alatt több mint 224 ezer szurkoló látogatott ki a nagydíjra. Ráadásul a 2026-os idény is Buriramban kezdődik.

    Hivatalos: új időpontra került Balaton Park, visszatérő Brazília – íme a MotoGP 2026-os naptára 

    Visszatér a Kínai Nagydíj?

    Az Autosport értesülései szerint 2027-től Kína is visszatérhet a körforgásba. A szaklap rámutatott arra, hogy a Dorna vezetői delegációja, élükön Carmelo és Carlos Ezpeletával, a kereskedelmi jogokat birtokló cég vezér- és sportigazgatójával az Ausztrál és a Maláj Nagydíj között Sanghajban járt, ahol nem csak a helyi viszonyokat mérték fel. A CFMoto gyártóüzemében is látogatást tettek, ráadásul a kínai manufaktúra is fontos szerepet játszhat a nagydíj visszatérésében.

    A Dornának az a célja, hogy a helyi hatóságok együttműködésével egy olyan szervezeti modell jöjjön létre, amely több kulcsszereplőt is bevon az esemény irányításába és promóciójába. Ettől a korábban tapasztalt problémák elkerülését várják, ugyanis a sanghaji pályával kötött, 2011-ig tartó szerződést idő előtt fel kellett bontani. Ennek az volt az oka, hogy minimális helyi érdeklődés és foghíjas lelátók fogadták a gyorsaságimotoros-világbajnokság akkori mezőnyét. Ez annak volt köszönhető, hogy a megfelelő promóció is meglehetősen szegényes volt.

    NE HASZNÁLD!!!
    A 2008-as Kínai Nagydíj rajtja. – Fotó: MILAGRO / DPPI

    A Kínai Nagydíjat 2005-ben rendezték meg először. Azonban ellentétben a Forma–1-gyel a fenti okok miatt nem tudott gyökeret ereszteni, ugyanis mindössze négy alkalommal rendezték meg. Ezen évek legsikeresebb versenyzői Valentino Rossi, Casey Stoner és Mika Kallio voltak, akik minden kategóriát figyelembe véve két alkalommal is nyerni tudtak. A MotoGP-re leszűkítve a kört a Doktor áll az élen.