A fogadóirodák megítélése szerint Marc Márqueznek van messze a legtöbb esélye arra, hogy megszerezze az idei MotoGP-bajnoki címet. Viszont a jóslatuk szerint a második helyért nagy csata várható Álex Márquez, Marco Bezzecchi és Francesco Bagnaia között.
A burirami teszttel lezárult a MotoGP előszezonja, és péntektől már éles körülmények között, először az idénynyitó Thai Nagydíj keretében mérik majd össze a tudásukat a pilóták. A thaiföldi gyakorláson egyértelműen az Aprilia játszotta a főszerepet, hiszen egykörön Marco Bezzecchi bizonyult a leggyorsabbnak, ahogy a főfutamszimulációk tekintetében is, míg a sprintszimulációk közül Ai Oguráé volt a legjobb. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a noalei gyártó pilótái azonnal első számú bajnoki esélyessé léptek volna elő – legalábbis a fogadóirodák szerint.
Aprilia-uralom: Ogura a sprint-, Bezzecchi a főfutamszimulációban a mezőny előtt
Az alábbi táblázatban az Oddschecker.com által összegyűjtött adatok alapján ismertetjük, hogy öt nagy nemzetközi fogadóiroda átlagos ítélete szerint a mezőnyből kinek mekkora esélye van a világbajnoki cím megszerzésére. A decimális formában feltüntetett átlagos oddsok alapján azt is kiszámoltuk, hogy ezek szerint százalékosan mennyire esélyes egy-egy versenyző a trófea felemelésére.
A 2026-os MotoGP-vb-esélyek a bukmékerek szerint
| Versenyző | Gyártó | Átlagos odds | Implicit valószínűség |
|---|---|---|---|
| Marc Márquez | Ducati | 1.36 | 73.8% |
| Álex Márquez | Ducati | 7.20 | 13.9% |
| Marco Bezzecchi | Aprilia | 7.40 | 13.5% |
| Francesco Bagnaia | Ducati | 9.60 | 10.4% |
| Pedro Acosta | KTM | 17.00 | 5.88% |
| Jorge Martín | Aprilia | 35.40 | 2.82% |
| Joan Mir | Honda | 40.60 | 2.46% |
| Fabio Quartararo | Yamaha | 49.00 | 2.04% |
| Maverick Viñales | KTM | 58.20 | 1.72% |
| Fabio Di Giannantonio | Ducati | 65.80 | 1.52% |
| Toprak Razgatlıoğlu | Yamaha | 68.20 | 1.47% |
| Fermín Aldeguer | Ducati | 75.00 | 1.33% |
| Franco Morbidelli | Ducati | 81.00 | 1.23% |
| Ai Ogura | Aprilia | 113.80 | 0.88% |
| Luca Marini | Honda | 131.00 | 0.76% |
| Raúl Fernández | Aprilia | 146.00 | 0.69% |
| Brad Binder | KTM | 171.00 | 0.59% |
| Enea Bastianini | KTM | 241.00 | 0.41% |
| Diogo Moreira | Honda | 311.00 | 0.32% |
| Jack Miller | Yamaha | 321.00 | 0.31% |
| Johann Zarco | Honda | 381.00 | 0.26% |
| Álex Rins | Yamaha | 481.00 | 0.21% |
A bukmékerek szerint teljesen egyértelmű, hogy a címvédő Marc Márqueznek van messze a legtöbb esélye a bajnoki cím begyűjtésére: átlagos oddsaik alapján 73,8 százalékos esélyt adnak neki a duplázásra. Viszont úgy látják, hogy a második helyért nagy csata lehet, hiszen a második Álex Márqueznek 13,9, a harmadik Bezzecchinek 13,5, a negyedik Francesco Bagnaiának pedig 10,4 százalékos esélyt adnak. Ez a sorrend annyiban egyáltalán nem meglepő, hogy megfelel a tavalyi bajnoki végeredménynek, azt kivéve, hogy ott Pedro Acosta volt a negyedik, akit a bukmékerek most csak az ötödik legesélyesebbnek látnak 5,88 százalékkal. Ezt minden bizonnyal az magyarázza, hogy az eddig látottak alapján a KTM idén is hátrányban van az Apriliához és a Ducatihoz képest.
Rajtuk kívül még három korábbi MotoGP-bajnok, Jorge Martín, Joan Mir és Fabio Quartararo jutott 2 százalék fölé, a motorjaik versenyképességének sorrendjében. A mezőny további részéből egyrészt Fermín Aldeguert és Ai Ogurát érdemes kiemelni, akik egyaránt a második szezonjukra készülnek. Aldeguer a tavalyi hajrában nyújtott teljesítménye és a Ducati ereje, Ogura a burirami teszten mutatott tempója alapján kaphatott volna nagyobb bizalmat, de mindkettőjüket csak nagyjából 1 százalékos eséllyel látják befutónak.
Felfelé pedig az egyik idei újonc, Toprak Razgatlıoğlu lóg ki, aki végigküszködte az idei tesztidőszakot, mégis a tizenegyedik legesélyesebb 1,47 százalékkal a fogadóirodák szerint. Persze a háromszoros Superbike-világbajnok kiérdemelte a bizalmat, de ebben az esetben valószínűleg inkább arról van szó, hogy a török szurkolók nagy számban fogadtak rá, amire az oddsokat szabályozó algoritmusok emeléssel reagáltak (az Oddschecker.com alapján az ő bajnoki címére érkezett a legtöbb fogadás, több mint Marc Márquezére).

